Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Madách Irodalmi Napok – Madách Imrére emlékeznek Csesztvén és Alsósztregován

MTI - 2019.10.09.

Madách Imrére emlékeznek halála 155. évfordulóján a Nógrád megyei Csesztvén és a szlovákiai Alsósztregován pénteken; a programokon szó lesz arról is, hogy milyen szerepet töltöttek be a nők a költő életében.

Mócz Zoltánné, a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa az MTI-nek elmondta: a Madách Irodalmi Napokat hagyományosan  közösen rendezi meg a Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma (SZNM-SZMKM) és Csesztve község önkormányzata.
A program Magyarország egyetlen Madách-emlékhelyén, a csesztvei Madách Imre Emlékházban kezdődik. A vendégeket Palman Imre polgármester köszönti, majd koszorúzást tartanak Madách Imre szobránál. Emlékbeszédet mond Jáky Judit, Márai Sándor életművének és szellemi hagyatékának gondozója, valamint Szászi Zoltán, író, költő.
Az alsósztregovai Madách-kastélyban, a költő szülőhelyén Luboslav Dobricky polgármester és Jarábik Gabriella, a szlovákiai múzeum igazgatója köszönti a résztvevőket. Praznovszky Mihály irodalomtörténész A nők szerepe Madách Imre életében címmel tart bevezető előadást, míg Szászi Zoltán a Madách család történetéről szól. Jáky Judit és Grosschmid Péter a Madách és a Márai család kapcsolatát mutatják be.
Alsósztregován is koszorúzást tartanak Madách Imre síremlékénél, az emlékbeszédet Grosschmid Péter, Madách Alíz unokája mondja el.
Madách Imre 1823. január 20-án született és 1864. október 5-én halt meg Alsósztregován, 1844 decembere és 1853 szeptembere között lakott Csesztvén. Itt élte házassága első, boldog éveit Fráter Erzsébettel, itt születtek meg a gyermekei, a csesztvei időszakban tevékeny részese volt Nógrád politikai életének. 1862 augusztusában Madách itt fogadta az Ember tragédiája című műve felfedezőjét, Arany Jánost.
A kúria 1964-től múzeum, parkja természetvédelmi terület. Az emlékházat 2012-ben újították fel, megújult az állandó kiállítás is, a tárlatot interaktív technikai eszközökkel egészítették ki. A mini színpadon az adott kort idéző ruhába beöltözve eljátszható a drámából egy-egy szín, a látogatók megismerhetik a Tragédia filmes és színpadi feldolgozásait is.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés