Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Magyarországi díjazottak a székelyföldi Gábor Áron 200 irodalmi pályázaton

Gazda Árpád – MTI - 2014.11.20.

Magyarországi szerzőknek ítélték az első három díjat a Gábor Áron 200 elnevezésű irodalmi pályázaton, amelyet a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kulturális központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja hirdetett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc székely ágyúöntő mestere születésének a 200. évfordulója alkalmából.

Amint a Balassi Intézet az MTI-vel közölte, az írókból és irodalomkritikusokból álló zsűri a budapesti Pruzsinszky Sándornak ítélte az első díjat a Vasmenyasszony című színművéért, a második díjat a szintén budapesti Bányai Tamás, Az utolsó találkozás című novella szerzője, a harmadikat pedig a szekszárdi B. Horváth István, az Ágyúból öntött című vers szerzője veheti át. Mindhárom mű a Székelyföld irodalmi folyóirat decemberi számában jelenik meg nyomtatásban.

„A magyar irodalom nagyágyúi nem neveztek be a pályázatra, és úgy tűnik, a magyarországi ágyúk sültek el jobban” - jegyezte meg tréfásan az MTI-nek adott nyilatkozatában Lakatos Mihály, Magyarország sepsiszentgyörgyi kulturális központjának az igazgatója. Hozzátette, a pályázat jeligés volt, és a zsűri nem tudhatta, kik lesznek a nyertesek. 27 pályamunkát regisztráltak, ám csak a nyertes és az elismerő oklevéllel díjazott művek szerzőitől kérték a jelige feloldását. Így nem tudhatják, hogy milyen arányban voltak erdélyiek a pályázók között. Azt is elmondta, vers és próza műfajban hirdették meg a pályázatot, de a beküldött színmű annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy a zsűri tagjai egyöntetűen ezt találták érdemesnek az első díjra.

Az irodalmi pályázat díjkiosztó ünnepségét hétfőn tartják Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A díjkiosztó ünnepséget a díjnyertes mű felolvasó-színházi bemutatója követi. A Vasmenyasszony című egyfelvonásos darabot sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatja be, Kolcsár József rendezésében.

Gazda Árpád - MTI

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés