Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Majdnemek – irodalmi estsorozat indul az Akvárium Klubban

MTI - 2020.02.24.

Majdnemek címmel irodalmi estsorozat indul szerdán Budapesten, az Akvárium Klubban. Klasszikus felolvasás helyett egyfajta zenei-irodalmi show keretében esik szó kortárs irodalmi művekről. Szubjektív kapcsolódási pontokon és személyes sztorikon keresztül ismerhetik meg az érdeklődők az alkotásokat. Rendhagyó irodalomórát is kínál a klub végzős gimnazisták számára, Akvárium Literatúra címmel - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az esti előadás-sorozat keretében mindig egy-egy témát dolgoznak fel két-három ismert színésszel és egy zenésszel. Az első alkalommal, február 26-án Lackfi János átiratai lesznek a középpontban Hámori Gabriella, Törőcsik Franciska, Hajdu Steve és Kollár-Klemencz László feldolgozásában. A rendező Seres Tamás.
Délután Akvárium Literatúra címmel rendhagyó irodalomórát kínálnak érettségire készülő középiskolásoknak. A Literatúra keretében minden alkalommal egy-egy költő szabálytalan portréját dolgozzák fel teljesen egyedi módon négy szereplővel: két színész, egy zenész és az adott költőhöz szorosan kötődő irodalmár társaságában. Az első alkalom témája Kosztolányi Dezső.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés