Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Már 70 éve mesél a Móra Kiadó

2020.01.07.

A gyermek és ifjúsági könyvkiadás gyakorlata rengeteget változott az elmúlt 70 évben. Korszakok jöttek és mentek, de a Móra Kiadó megmaradt szilárd alapjain, mint a gyerekirodalom értékteremtő és értékeket őrző szakmai műhelye.
Az idei kerek évforduló alkalmából a Móra egy éven át számos izgalmas rendezvénnyel és együttműködéssel, különleges könyvek kiadásával lepi meg olvasóit. Együtt ünnepel azzal az immár négy generációval, nagyszülőkkel, szülőkkel, gyerekekkel és unokákkal, akik több ezer szépirodalmi és ismeretterjesztő kiadványán nőttek, nőnek fel.
70 év nagy idő egy ember és egy vállalat életében is. Azok a vállalkozások, melyek képesek ilyen hosszú időn át fennmaradni, nemcsak értékes múlttal, de szilárd értékrenddel és a folyamatos megújulás képességével is rendelkeznek.
A Móra Kiadó egyik alapelve, hogy irodalmi értéket képviselő, esztétikailag is magas színvonalú könyveket adjon ki, olyan kiadványokat, amelyek elősegítik a gyerekek fejlődését. A legkisebbek a színes lapozókat nézegetve, a bennük lévő mondókákat hallgatva betipegnek a kultúra világába, ahol aztán olvasó gyerekké, majd gondolkodó felnőtté válnak.
„Megtisztelő és egyben megható számomra az a szeretet, amit az olvasóktól kapunk, így elmondhatjuk, a Móra 1950 óta tényleg családtag. A munkatársaimtól hallom, hogy a kiállításokon, vásárokon évről évre visszajárnak hozzájuk a családok, még akkor is, mikor a gyerekek már »kinőttek« minket. Mérhetetlenül hálásak vagyunk olvasóink bizalmáért és hűségéért, mert ezek nélkül ma nem lehetnénk itt” – fogalmazott Janikovszky János, a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója.

A Móra Kiadó története 1950-ben indult, ekkor alapították jogelődjét Ifjúsági Kiadó néven. 1950-től 1989-ig ez volt az egyetlen olyan kiadó, amely kifejezetten gyermek- és ifjúsági irodalom kiadásával foglalkozott.
Az 50-es évek elején még igen nagy szeletet foglaltak el a propagandakiadványok a kínálatban, majd a magas szakmai színvonalú, elkötelezett szerkesztőgárdának köszönhetően egyre nagyobb teret nyertek a minőségi magyar és nemzetközi szépirodalmi, illetve az ismeretterjesztő kiadványok is.
Csak néhány cím az első év ikonikus könyvei közül: Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese, Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje, Zelk Zoltán: A három nyúl, Petőfi Sándor: Arany Lacinak, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, Cervantes: Don Quijote. Majd következtek a hajdani, mára klasszikussá vált kortársak: 1955-ben megjelent Fekete István Lutra című regénye, valamint Weöres Sándor Bóbita című verseskötete és Szepes Mária első Pöttyös Panni-könyve is.
Az Ifjúsági Kiadó 1957-ben vette fel a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó nevet, s még ebben az évben megjelentette Fekete Istvántól a Tüskevár, Gazdag Erzsitől a Mesebolt és Szabó Magdától a Ki hol lakik? című köteteket, illetve az akkor még Kispál Éva néven publikáló Janikovszky Éva első könyvét Csip-csup címmel.
A 60-as években újabb, mára klasszikussá vált könyvek születtek: Marék Veronika: Laci és az oroszlán, Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon, Fekete István: Vuk, Janikovszky Éva és Réber László műfajteremtő kötete, a Te is tudod?, és elkezdett a Móránál publikálni Lázár Ervin és Csukás István.
Ebben az évtizedben indult el a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat, mely megalapozta a modern magyar sci-fi jövőjét.
A 70-es években a Móra keménytáblás lapozóival a bölcsődés korosztály felé is nyitott. Megjelent Szabó Magda ikonikus regénye, az Abigél, az első Ablak-zsiráf, Kányádi Sándor első mesekötete, a Farkasűző furulya, és Tolkien A babó című könyve, a magyarul elérhető fantasyirodalom első kiadványa.

Bár a 80-as években általános tendencia volt az olvasásra fordított idő, kedv csökkenése, a gyermekkönyvek iránti kereslet emelkedett, ennek köszönhetően a kiadott művek száma évről évre nőtt.
A 80-as évek elején jelent meg Nógrádi Gábor első gyerekregénye, 1984-ben pedig megérkezett a magyar olvasókhoz is Richard Scarry világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő könyve, a Tesz-Vesz város.
A rendszerváltás komoly változásokat hozott a könyvkiadók, így a Móra életében is. Új kiadók tűntek fel, tűntek el rövid időn belül. A régi könyvterjesztő rendszer összeomlott.
Bár Janikovszky Éva, a kiadó egyik legikonikusabb alakja 1981-ben hivatalosan nyugdíjba ment, és lezárta 1967 óta tartó főszerkesztői éveit, továbbra is a Móra szellemi vezetője maradt. 1983-tól újra aktív tagja lett a kiadó és a szerkesztőség életének. 2003-ban bekövetkezett haláláig minden erejével azon volt, hogy egyben tartsa a Mórát. A rendszerváltás legkritikusabb éveiben is szilárdan hitt a kiadó létjogosultságában, és abban, hogy a Móra nemcsak talpra tud állni, de a legjelentősebb hazai gyermek- és ifjúsági kiadó lesz.

„Mikor eldöntöttem, hogy befektetek a Mórába, nemcsak az mozgatott, hogy édesanyám belebetegedett volna, ha a kiadója tönkremegy, hanem az is, hogy ilyen nagy érték nem veszhet kárba. Olyan nincs, hogy nincs Móra! A Móra 1950 óta családtag, egy fogalom. Biztos pont: ha könyvet akarsz adni a gyereked kezébe, akkor a mórás biztosan jó. Nagy szavak, de tulajdonképpen ez a kiadó alapozta meg a magyar gyerekkönyvkiadást. Olyan máig örömmel forgatott örökzöldeket adott ki, mint a Vuk, a Pöttyös Panni, az Ablak-zsiráf, A Pál utcai fiúk, a Micimackó. A Móra 70 év alatt sok-sok ezer címet jelentetett meg, több tízmillió példányban. Olyan szerzők publikáltak itt, mint Fekete István, Nemes-Nagy Ágnes, Szepes Mária, Mándy Iván, Janikovszky Éva, Szabó Magda, Weöres Sándor, Lázár Ervin, Marék Veronika, G. Szabó Judit, Békés Pál, Zelk Zoltán, Gazdag Erzsi – hogy csak néhányat említsek. A Móra Kiadó egy szellemi műhely, ahol a legjobb szerzők, szerkesztők azért dolgoznak, hogy a gyerekeknek, kamaszoknak minőségi könyveket tudjunk a kezébe adni. Ez így volt a múltban, és erre törekszünk most és a jövőben is” – foglalta össze Janikovszky János.

A Móra 1993-ban zártkörűen működő részvénytársasággá alakult, megkezdődött egy hosszú konszolidációs folyamat, mely jóval az ezredforduló után ért csak véget, amikor 2014-ben Janikovszky János egyedüli tulajdont szerzett a kiadóban.
A Móra Könyvkiadó 2012-ben a Csimota Kiadóval létrehozta a Móra Kiadói Csoportot, amelyhez 2014 januárjában a Cerkabella Könyvek, 2015 augusztusában a Két Egér Könyvek, majd 2016-ban a Berger Kiadó is csatlakozott.
A Móra alapító-résztulajdonosa az 2014-ben alapított, rangos nemzetközi elismerésekkel rendelkező BookR Kids Digitális Kiadónak, illetve részt vett a jelenlegi székháza földszintjén működő Hatszín Teátrum létrehozásában. Itt működik mintaboltja is, a Móra Book Point.
2018-ban a Dinasztia Tankönyvkiadó beolvadásakor a kiadó az edukációstermék-piacon is megjelent.

„A pedagógusok, könyvtárosok munkájának támogatása mindig is kiemelkedően fontos volt a Móra életében. Nagyra értékeljük azt a fáradhatatlan és elkötelezett munkát, ami nélkül a gyerekekhez sokkal kevesebb értékes könyv és tudás jutna el. Ehhez igyekszünk a minőségi kiadványokon túl olyan ingyenesen elérhető támogatást nyújtani, mint a letölthető pedagógiai segédanyagok és tematikus vándorkiállítások” – nyilatkozta Janikovszky János.
A Móra kezdettől szellemi műhelyként támogatta a kortárs szerzőket és illusztrátorokat, így kiadványai nagy részét a mára már klasszikusnak tekinthető szerzők életművei adják. Ezek mellett minőségi ismeretterjesztő kiadványokat is megjelentet. A művek elsősorban nyomtatott verzióban elérhetőek, de a kiadó kisebb mennyiségben hangoskönyveket és e-bookokat is fejleszt.

A Móra Kiadó nemcsak kiemelkedően értékes múltjára, de jelenére is nagyon büszke, hiszen 2019-ben az Év Gyerekkönyve díj mindhárom kategóriájában a kiadásában megjelent könyv diadalmaskodott. Ez jól alátámasztja a Móra törekvését, hogy megtartva hosszú évtizedes műhelyjellegét, támogassa a legkiemelkedőbb kortárs szerzők munkáját, és olyan könyveket jelentessen meg, amelyek mind kivitelük, mind tartalmuk okán nemcsak a jelen, de a jövő olvasói számára is értéket képviselnek.
„Azt látjuk, hogy van igény a színvonalas kortárs mesekönyvekre és ifjúsági regényekre, ezért szeretnénk még pezsgőbbé tenni a kiadói műhelymunkát. Számos kortárs alkotóval állunk szoros kapcsolatban, az ő támogatásukra és fiatal, ígéretes tehetségek felkutatására a korábbinál nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni” – hangsúlyozta Dóka Péter, a Móra Kiadó főszerkesztője.
A Móra Magyarország piacvezető gyermek- és ifjúságikönyv-kiadó vállalata, elsősorban 0–18 éves korosztály számára ad ki igényes kivitelű klasszikus és kortárs szépirodalmi műveket. Emellett magas minőségű szórakoztató, edukációs és fejlesztő kiadványokat forgalmaz több almárkanév alatt.
A Kerekítő könyvek és a Forrai Katalin-életmű újrakiadása okán jött létre a Móra MUSIC almárka, melyhez a zenével foglalkozó és/vagy zenei melléklettel rendelkező kiadványok tartoznak.
A Móra kínálatában elérhetőek licenctermékek és képregények is, melyekben olyan ismert figurák jelennek meg, mint a Kisvakond, Thomas, a gőzmozdony, a Hupikék törpikék, Asterix és különböző LEGO–tematikák. Ez a termékkör a Móra FUN almárkanév alatt kerül a boltokba.
A Dinasztia kiadó beolvadásával 2018-ban az edukációs piac termékeivel, köztük a Németországból származó, közel 35 országban sikerrel használt LÜK fejlesztő termékcsaláddal gazdagodott a Móra kínálata, melyet Móra EDU almárkanévvel értékesít.

A Móra Kiadó a jubileumi év alkalmából számos tematikus rendezvénnyel, együttműködéssel, egy különleges vers- és egy meseantológia megjelentetésével ünnepel együtt az olvasókkal.
Az ünnepi évet A Pál utcai fiúk-hangoskönyv megjelentetésével nyitja. A regény szövegét a Vígszínház azonos című darabjának Nemecseke, Vecsei H. Miklós olvassa fel.
Októberben fény derül rá, ki kapja a következő Janikovszky Éva-díjat, és még december előtt útjára indul a Fekete István születésének 120. évfordulója alkalmából összeállított új vándorkiállítás is.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés