Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Meghalt Fábry Pál, a magyar Pulitzer-emlékdíj alapítója

MTI - 2018.08.09.

Századik életévében meghalt Fábry Pál, a magyar Joseph Pulitzer-emlékdíj alapítója - közölte Bárándy Péter korábbi szocialista igazságügy-miniszter csütörtökön az MTI-vel.

A magyar Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány kuratóriumi tagja, a kuratórium titkára elmondta, hogy Fábry Pál New Orleansban élő családja körében hunyt el szerdán.
Fábry Pál 1919-ben Budapesten született, és a kommunista hatalomátvétel után 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált.
Kilencvenedik születésnapja alkalmából, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemérem Tisztikeresztjével tüntették ki New Orleansban. A köztársasági elnök által adományozott elismerést életműdíjként kapta: az 1944-es ellenállási mozgalomban való részvétele, üldözöttek életének megmentése, a Világkereskedelmi Központok Szövetségének létrehozása és a magyarországi Pulitzer-emlékdíj megalapítása elismeréseként.
Pulitzer József hozta létre az újságíróknak adható legnagyobb nemzetközi szakmai kitüntetést. A magyar Pulitzer-emlékdíj sok szempontból hasonló, működését tekintve azonban független a New Yorkban évente átadott elismeréstől.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés