Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Megnyílt a 17. Budavári Könyvünnep

MTI - 2019.09.06.

Megnyílt a 17. Budavári Könyvünnep pénteken a Szentháromság téren. Az idei rendezvény a harminc éve elhunyt Márai Sándor előtt tiszteleg, a díszvendég az író szülővárosa, Kassa.

"A könyv jó befektetés, ahogy Kosztolányi írja, szellemi manna, amelyből mindenki jól lakik. Az olvasás környezetbarát kikapcsolódás, mert bár a könyv papírból készül, nem egyszer használatos: életre szóló társa az embernek" - mondta köszöntő beszédében Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester.
Hangsúlyozta: remek érzés, hogy a rendezvényen kassaiak és budaiak együtt emlékezhetnek közös büszkeségükre, Márai Sándorra. "Márai minden kétséget kizáróan ezt a két várost tekintette otthonának és hazájának. Csaknem minden művében ott érezhetjük szülővárosa emlékét, amely erősen összefonódik a polgárság élményével, a maga sajátos európaiságával". A polgármester megjegyezte: a Füves könyvben Márai is arról írt: "életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék".
Kassa polgármester-helyettese, Lucia Gurbálová kiemelte: a kassaiak büszkék arra, hogy városuk multikulturális közeg, ahonnan a világhírűvé vált Márai Sándor is kikerült, akit nagyra becsülnek. Hozzátette: Kassán idén központi megemlékezést tartottak Márairól mint a 20. század kiemelkedő művészéről.
"Az egyik kassai téren felavatták Márai emlékművét, szobrát. A városban működik a magyar tannyelvű Márai Sándor Gimnázium és Általános Iskola, amely az ő szellemében igyekszik nevelni a diákokat" - mondta Lucia Gurbálová.
A Budavári Könyvünnepet Ugron Zsolna író nyitotta meg, aki Nagy Gábor Tamástól átvette a Budavárért Emlékérmet.
"A könyveket az határozza meg a legjobban, milyen gondolatokat, narratívát, információt őriznek. A hangsúly az őrzésen van, mert a megmaradás a jövő záloga: a múltat a jövőbe exportálja. A könyvünnepen nekünk sincs más feladatunk, mint megőrizni azt a gondolati csendet, amiben találkozni tudunk egy könyvvel" - szögezte le Ugron Zsolna.
A Budavári Könyvünnepen, amely hétfő hajnalig tart, 28 magyarországi és határon túli könyvkiadó vesz részt. Az egyéb kulturális programok sorában hagyományőrzők mutatják be a török kori magyar várvédők életét, emlékezve arra, hogy éppen 330 évvel ezelőtt a Szent Liga szövetséges csapatai győzelmet arattak a törökökkel szemben.
A könyvbemutatók mellett esténként koncertek lesznek: pénteken a Hot Jazz Band, szombaton a Rajkó Zenekar, vasárnap a Makám játszik a rendezvény színpadán. A Gyerek kuckóban mindhárom napon különféle programokon vehetnek részt a gyerekek, műsort ad Gryllus Vilmos, a Mesebolt Bábszínház, valamint a Csavar Színház is.
A díszvendég Kassa programjait szombat délután a Zenetudományi Intézményben rendezik meg.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés