Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Megnyílt a Szent István Könyvhét Budapesten

MTI - 2023.05.15.

Megkezdődött a 30. Szent István Könyvhét hétfőn Budapesten, a péntekig tartó rendezvényen a budapesti Ferenciek terén 29 könyvkiadó közel 7000 kiadvánnyal, köztük 47 könyvheti újdonsággal várja az érdeklődőket.

A könyvhetet Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat (SzIT) fővédője nyitotta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
A bíboros a könyvkiadásról szólva felidézte az editio és editor szavak történetét. A klasszikus római világban az editor a gladiátorok gazdája vagy a gladiátorjátékokat finanszírozó nagyúr volt, az editio pedig a nagy esemény, ünnep, amikor kivezették a publikum elé a gladiátorokat, hogy megvívják harcukat a tömeget szórakoztató, véres játék során - mondta.
Erdő Péter párhuzamot vont a mai könyvkiadás és a gladiátorjátékok között, kiemelve, amikor egy-egy új könyv megjelenik, az editio, ünnep, a könyvek pedig küzdelemre hivatottak. Azért "mennek ki a pályára", hogy küzdjenek, de általában nem egy ideológiai ellenfelet kell legyőzniük, hanem az érdektelenséget vagy a mai világra jellemző pesszimizmust.
A bíboros értékelése szerint az idei Szent István Könyvhét "parádés" editio, minden a könyvhétre megjelent könyvben "találunk olyat, ami segíthet legyőzni a félelmet és a szomorúságot".
Farkas Olivér, a SzIT igazgatója ismertette: a könyvhéten 36 szerző dedikálja műveit, a könyvheti programok megtalálhatók a könyvhét katalógusában, illetve a rendezvény honlapján, a szentistvankonyvhet.hu oldalon.
A seregszemlén megjelenő kiadókat sorolva jelezte, a magyarországi szerzetesrendeket az Agapé, a Bencés, a Don Bosco és a Jezsuita Kiadó, a protestáns egyházi közösségeket a Harmat, a Kálvin János, a Luther Kiadó, valamint a Magyar Bibliatársulat Alapítvány képviseli.
A részt vevő katolikus egyházi kiadók közül többek között a Jel Kiadót, a Szent Gellért Kiadót és a Szent István Társulatot, a magánkiadók közül pedig egyebek mellett a Kairosz, a Lazi, a L'Harmattan és a Tinta Kiadót említette.
Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke a könyvhétre megjelent könyveket bemutatva kiemelte Marton József: Az Úr feddhetetlen szolgája. Márton Áron püspök küzdelmei és segítőtársai című tanulmánykötetét.
Megemlítette Sáry Pál: Az ókeresztény állambölcselet vázlata című könyvét és a Szent István Kézikönyvek sorozatban megjelent Középkori keresztény gondolkodók lexikonát.
Kiemelte Robert Sarah bíboros Mindörökké című, a papságról szóló könyvét, megjegyezve, hogy a papi hivatás kérdésköre az egyház számára központi probléma az elmúlt és a következő évtizedekben.
Beszélt a Jezsuita Kiadó gondozásában megjelent japán katolikus szerző, Endó Súszaku Csodálatos bolond című regényéről, amelynek fontos témája a különböző kultúrák találkozása.
Marilyn Chandler McEntyre: Amikor búcsúzni kell című, a Harmat Kiadónál megjelent könyvéről szólva megjegyezte, életünk egy részében a legtöbben gondozóvá, egy másikban pedig gondozottá válunk. A könyv ezekkel az időszakokkal és a gyásszal, az elengedéssel foglalkozik.
Megemlítette továbbá a Vigilia Kiadó kétnyelvű, magyarázatokkal kiegészített Rilke-kötetét és a bencés szerzetesek, diákok, öregdiákok imáit összegyűjtő Esti imák Pannonhalmáról című kötetet.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés