Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Mihály Tamás megírta saját Omega-sztoriját

MTI - 2014.10.21.

Basszus! Omega! Egy életre szól címmel könyvet írt Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa. A sztorikat és számos fotót tartalmazó mű felidézi a sikeres zenekar elmúlt évtizedeinek legfontosabb eseményeit.

"Volt szabadidőm megírni, mert az Omega Oratóriumban nem vagyok benne, másrészt a zenekar pályafutása egyedülálló, értékes emberek alkotják, botorság lenne ezt nem megörökíteni, amíg lehet" - fogalmazott a zenész keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Mihály Tamás kitért arra, hogy még egy nagyszabású, életutat lezáró Omega-koncert benne van az együttesben. Erre szerinte a régi tagokat, Laux Józsefet, Somló Tamást, Presser Gábort és Wittek Marit is meg kellene hívni. A könyvbemutatón jelen volt Benkő László billentyűs és Molnár György gitáros, az Omega két tagja, Laux József, a csapat egykori dobosa, valamint Sülyi Péter szövegíró is.
A Kossuth Kiadói Csoporthoz tartozó Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent könyvről a szerző azt mondta, a fontos dolgok benne vannak, de igyekezett nem terjengősen írni. "A régi fotók miatt kicsit olyan, mint egy dokumentumkönyv, de ettől lett hiteles" - tette hozzá.
A könyvben olvasható sztorik közül elhangzott néhány a sajtótájékoztatón is. A zenész felidézte például, hogy a luxemburgi rádiót hallgatva lett a rockzene szerelmese, és első komoly zenekara a Scampolo volt. Szó volt arról, hogy Laux József, a zenekar akkori vezetője hívta le az akkor 18 éves Mihály Tamást az Omega egyik koncertjére, és a szerző elmesélte első profi basszusgitár-erősítője, egy Selmer történetét is, amely első omegás koncertjén, 1967-ben kis híján kiégett.
"Amikor Presserék az LGT-be távoztak, a hanglemezgyár őket támogatta, nem az Omegát, ez a helyzet azonban kreatívvá, innovatívvá és dacossá tett minket. Nem készíthettünk új stúdiólemezt, de két szalagos UHER magnóval felvettünk egy koncertet, ami Élő Omega címmel és saját magunk által készített borítóval jelent meg" - mondta Mihály Tamás. Úgy vélte: az, hogy az Omega ilyen sokáig, a mai napig fenn tudott maradni, szintén ennek az akkori dacnak köszönhető.
Mihály Tamás elmesélte, hogy annak idején azért nem mentek el a Szovjetunióba játszani, mert csak nagyon hosszú, 3-5 hónapos fárasztó turné jöhetett szóba, és az összezártságot egyikük sem akarta, ráadásul a berendezésük is tönkrement volna a sok utazás során. Az Omega végül tavaly jutott el Moszkvába egy koncertre.
A zenész hangsúlyozta: botcsinálta író, de örömet okozott neki az írás, úgy, mint amikor valaki hobbiból csinál valamit. Mihály Tamás a könyv után járó jogdíja 50 százalékát felajánlotta az éhező gyerekeket segítő Gyermekétkeztetési Alapítványnak, és erre biztatta "a többi műkedvelő celebírót is".
Az 1962-ben alakult Omega minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara. A hatvanas évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Világszerte több mint 50 millió albumot adott el, itthon tizenhat stúdiólemez mellett több válogatás, koncertalbum és DVD jelent meg. A zenekarban Mihály, Benkő és Molnár mellett Kóbor János énekel, Debreczeni Ferenc pedig dobol.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés