Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Napút-díjat kapott Jankovics Marcell

MTI - 2020.09.25.

Jankovics Marcell rajzfilmrendező kapta a 2020-as Napút-díjat - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Napút folyóirat műhelyének díját 14. alkalommal adták át. Az elismeréssel minden évben a folyóirat szellemiségéhez közel álló szerzőket díjaznak több évtizedes irodalmi vagy tudományos életművükért.
A Napút-díj korábbi díjazottjai között volt Szepes Erika irodalomtörténész, Kiss Anna költő, Lászlóffy Csaba költő, Mohás Lívia pszichológus és író, Erdélyi István régész, Lászlóffy Aladár költő, író, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Katona Tamás történész, Bertalan Tivadar képzőművész, Doncsev Toso író, Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész és Suhai Pál költő is.
A Napút folyóirat közleménye szerint a díjnak rendhagyó módon idén két kitüntetettje is van. A másik díjazottnak októberben adják át az elismerést.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés