Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Oravecz Imre lesz a Magyarkanizsai Írótábor díszvendége

Markovics Annamária – MTI - 2014.09.02.

Oravecz Imre Kossuth-díjas író, költő lesz a csütörtökön kezdődő 62. Magyarkanizsai Írótábor díszvendége - közölték kedden a szervezők.

Az újságíróknak küldött meghívó szerint a magyar-szerb határ közelében szervezett találkozó idén főleg a vajdasági magyar szerzőkre fókuszál, ennek keretében megemlékeznek Sziveri János költő születésének 60., valamint Ács József képzőművész születésének 100. évfordulójáról.
A vajdasági magyar kortárs irodalom "nagy öregjei" is részt vesznek a táborban, a vendégek és előadók között ott lesz Bányai János, Sinkovits Péter, Dudás Károly és Gerold László. Emellett bemutatkoznak a pályakezdő fiatal irodalmárok is, az író-olvasó találkozó vendége Antalovics Péter, Benedek Miklós, Kiss Tamás és Lennert Tímea lesz.
A hagyományokhoz híven Koncz István költő és Dobó Tihamér festő közös szobránál koszorúzással kezdődik a tábor csütörtökön. Másnap az előadók rendhagyó irodalomórákat tartanak a környező települések iskoláiban. Műhelymunka keretében az idén a szociográfia jelenével és jövőjével foglalkoznak az érdeklődők. Délután három vajdasági könyvkiadó mutatja be legújabb kiadványait, este pedig Oravecz Imrével beszélgetnek munkásságáról, témaválasztásairól, a periférián élőkről és ihletadó szülőfalujáról.
A Kárpát-medence legnagyobb hagyománnyal rendelkező írótábora szombaton zárul.

Markovics Annamária - MTI

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés