Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Pécsi Íróprogram – írók harminc országból

MTI - 2015.01.29.

Az ötvenedik, nemzetközileg is ismert szerzőt látja vendégül idén a baranyai megyeszékhely az Európa Kulturális Fővárosa projekt felvezetéseként indult, és továbbra is népszerű Pécsi Íróprogram keretében.

Méhes Károly író, a program kurátora az MTI-nek elmondta: az ötvenedik alkotó júniusban, Csehországból érkezik, őt hazájában pályázaton választják ki, kilétére tavasszal derül fény.
Kiemelte, hogy előtte, márciusban az osztrák Antonio Fian, a Schratt című regény szerzője, áprilisban a New York Timesban az ukrajnai helyzetről több esszét is jegyző ukrán Natalka Sniadanko, májusban a német Dieter Lohr és Angela Kreuz tartózkodik Pécsett.
A kurátor hozzátette: augusztusban a horvát Dubravka Ugresic, A fájdalom misztériuma, a Banyatanya, szeptemberben pedig a japán Hirano Keicsiro, a Megfogyatkozás, Az első hold meséje, A hajnal című művek írója vendégeskedik a városban.
Méhes Károly emlékeztetett arra, hogy a Pécsi Íróprogramot Writer in Residence néven ő és Kulcsár Enikő ügyvivő indította 2007-ben, hogy a várost - lehetőséget adva tehetséges szerzők többhetes tartózkodásához és munkájához - európai irodalmi helyszínné tegye.
A pécsi Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében 2010-ig huszonkét író fordult meg Pécsett, akiknek a városban szerzett élményeit, benyomásait tartalmazó naplói 22xPécs címmel jelentek meg eredeti nyelven és magyar fordításban.
A sikernek, valamint a városvezetés és a kormányzat támogatásának köszönhetően a Writer in Residence Pécsi Íróprogramként folytatódott, így további alkotók, köztük a kortárs irodalom egyik legnagyobbra tartott művésze, az orosz Ljudmila Ulickaja is eljöhetett Pécsre.
A Pécsi Íróprogram 2012-ben tagja lett a rezidens művészi helyszíneket és intézményeket tömörítő ResArtis szervezetnek, amely irodalmi körökben tovább növelte a kezdeményezés és a város ismertségét.
A Pécsen megfordult írók az idén érkezőkkel együtt harminc országot képviselnek, s a szervezők azt tervezik, újabb antológiát jelentetnek meg a 2010 után vendégül látott alkotók írásaiból.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés