Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Pom Pom-szobrot avatnak pénteken Kisújszálláson

MTI - 2016.09.22.

Pom Pomot, Csukás István író legendás mesehősét ábrázolja egy fán ülve az a nagy méretű köztéri alkotás, amelyet pénteken avatnak fel Kisújszálláson.

Kecze István, a település polgármestere az MTI-nek elmondta: a kisújszállási születésű Csukás István idén ünnepelte 80. születésnapját, ebből az alkalomból készült a szobor a Nemzeti Kulturális Alap és az önkormányzat támogatásával.
Hozzátette: Pintér Attila és Rajcsók Attila szobrászművészek nem egy szokványos alkotást hoztak létre. Például acéllemezekből készült a fa, amelyen Pom Pom ül és "a végső műalkotáson való megjelenése nagyon izgalmas lesz".
A településen a szintén Csukás István nevéhez köthető Bagamériről, a fagylaltosról 2013-ban avattak szobrot - tette hozzá, megjegyezve, hogy a terveik között szerepel egy Süsüről, a sárkányról elnevezett játszótér kialakítása is a településen, ahol a mesefigura alakját jelenítenék meg.
Pintér Attila, az egyik szobrászművész az MTI-nek elmondta: rozsdamentes krómacélból készült az alkotás, amelyen Pom Pom egy négy és fél méteres fán ül. Munkájukat Csukás István szülőházának utcájában állították fel egy általános iskolával szemben - mondta, hozzátéve: ez azért is érdekes, mert Pom Pom, aki Picur, barátja, meséit általában akkor mondja el, amikor a kislány iskolába megy. A nagyméretű köztéri alkotás körül egy kis parkot is kialakítottak a helyiek.
Hozzátette: bár kedves témáról van szó, igyekeztek műalkotás értékű szobrot létrehozni. Megjegyezte: bíznak abban, hogy alkotásuk elnyeri Csukás István és a városlakók tetszését is.
Pom Pom meséin generációk nőttek fel, a történetből rajzfilmsorozat is készült Dargay Attila rendezésében, Sajdik Ferenc figuráival. Pom Pom egy különleges lény, akiről nem tudni, hogy micsoda. Lehet "paróka, szobafestő pemzli, egyujjas kifordított bundakesztyű vagy papucs orrán pamutbojt" és egy kislány, Picur barátja.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés