Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Prőhle Gergely a Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatója

MTI - 2017.01.12.

Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új főigazgatója átvette ötéves vezetői megbízását Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől csütörtökön Budapesten.
Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a PIM-et E. Csorba Csilla leköszönő főigazgató vezetése alatt nyitottság és kreativitás jellemezte, amit érdemes megőrizni.

Hozzátette: Prőhle Gergely nem a szűk szakmai közegből érkezik, ebben azonban lehetőség van a nyitásra, amelyhez a minisztérium minden segítséget megad majd.
Balog Zoltán szerint a PIM nem egyszerűen múzeum, inkább egyfajta szakmai "látványműhely", így rendkívül szerteágazók a feladatai.
A hagyatékgondozás például még mindig nem került igazán a helyére a magyar kulturális életben, ami nem a PIM hibája - említette meg a miniszter, hozzátéve azonban, hogy a kortárs irodalomra ugyanolyan figyelemmel kell lennie az intézménynek.
Balog Zoltán felhívta a figyelmet az itthoni és külföldi megjelenések fontosságára is. Értékelése szerint nincs ma igazi gazdája a magyar irodalom külföldi nyelvre való fordításának. Prőhle Gergely egyik első és legfontosabb feladata ez lesz, a tárca pedig megemelt forrásokat biztosít hozzá, ahogy a nemzetközi könyvvásárokon való megjelenésnek sem lehet akadálya a forráshiány - jelezte a miniszter.
Balog Zoltán feladatként jelölte meg az idén húszéves Digitális Irodalmi Akadémia hozzáférhetőségének javítását, és emlékeztetett arra, hogy újabb intézménnyel bővült a PIM portfóliója, így az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) megújítása, dinamizálása is a feladatok közé tartozik.
Szóba kerülhet továbbá a PIM-nek otthont adó Károlyi-palota régi tereinek megújítása, új terek nyitása és tartalommal való megtöltése is - mondta el a miniszter.
E. Csorba Csilla leköszönő főigazgató többek között arra a kollegiális háttérre hívta fel a figyelmet, amellyel a PIM-ben együtt dolgozhatott az elmúlt években.
Prőhle Gergely hangsúlyozta, hogy vezetői programja nem a radikális változáson, hanem a hosszú távú, kiszámítható tervezésen alapul.
Mint emlékeztetett, a PIM éppen 60 éve foglalta el jelenlegi otthonát, azóta ez az épület kultikus hellyé vált, amelyet "megszentel" az itt zajló munka és a fantasztikus gyűjtemény - fogalmazott.
Az új főigazgató szerint az irodalmi hagyatékok méltó kezelése az egyik legfontosabb jövőbeli kihívás, ezzel összefüggésben fontos feladat a gyűjteménygondozás és a digitalizáció összekötése.
Prőhle Gergely szólt a PIM 2017-es programjáról is, amelyet nagyrészt még elődje készített elő.
A Magyar kultúra napjához kapcsolódva nyílik meg az Erdély és 1956 kapcsolatát vizsgáló kiállítás, az esztendő további programjai pedig elsősorban az irodalmi évfordulókhoz kötődnek majd.
A PIM kapcsolódik a részben E. Csorba Csilla által szervezett Arany János-emlékévhez, és Szabó Magda születésének századik évfordulójára is kiállítást terveznek - árulta el.
Prőhle Gergely emlékeztetett arra, hogy a PIM-hez tartozik többek között a tabáni Mesemúzeum, az óbudai Kassák Múzeum, a Magyar Nyelv Múzeuma Széphalmon, valamint a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum.
Óriási lehetőség, hogy a jövőben jobban szervesüljenek ezek az intézmények - jelezte az új főigazgató, hozzátéve: ezt segítheti például, hogy Kassák Lajos bécsi éveiről a PIM-ben nyílik idén kiállítás.
Beszámolója szerint már kidolgozták a Kassák Múzeumnak otthont adó Zichy-kastély fejlesztési terveit, és a Mesemúzeum fejlesztési koncepciójára is nyertek 5 millió forintot.
Az OSZMI esetében sem "einstandról" van szó, az együttműködésnek mindkét intézmény nyertese lesz - hangsúlyozta.
A PIM-nek a kulturális turizmusban is nagyobb szerepe lehet, hiszen óriási lehetőséget jelentenek a Károlyi-palota történelmi terei - szólt terveiről Prőhle Gergely.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés