Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Richard Osman lett az év írója a brit könyvesek szerint

MTI - 2021.05.14.

Richard Osman kapta az év írójának járó elismerést a British Book Awards (Brit Könyvdíjak) díjátadóján. A szerző nagy sikert aratott debütáló regényével, A csütörtöki nyomozóklub című krimivel érdemelte ki a díjat.

Osman - a Pointless című brit kvízműsor egyik moderátora - szerint az idős, amatőr nyomozók történetével aratott győzelme "maga a megvalósult álom".
A csütörtöki nyomozóklub főszereplői egy nyugdíjasotthon lakói, akik minden csütörtökön összeülnek, hogy megoldatlan bűnesetekről beszélgessenek. Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy valós nyomozás középpontjában találja magát.
A regény szeptemberi megjelenését követően azonnal a sikerlisták élére került és azóta is az élen szerepel.
A történet megfilmesítésének jogait Steven Spielberg vásárolta meg, a produkcióban Osman vezető producer lesz. Két további részt is megrendeltek a történetből - írja a BBC hírportálja.
Alice O'Keeffe, a szakmai zsűri vezetője Osman könyvének sikerét rendkívülinek nevezte. A csütörtöki nyomozóklub a leghosszabb ideig - 16 héten át - a csúcson szereplő könyv rekordját tartja és ez minden idők leggyorsabban bestsellerré vált krimije.
Az év könyvét kilenc kategóriában választják meg, többek között regény, debütáló regény, gyerekkönyv és életmód kategóriában.
Douglas Stuart Shuggie Bain című könyve kategóriák felett állóan kapta az év könyvének járó elismerést. A regény a 2020-as Booker-díjat is elnyerte korábban. A zsűri, mely Stuart könyvét a legjobb debütáló regény kategóriában is győztesnek választotta, kivételesnek nevezte a kötetet.
A Shuggie Bain az 1980-as évek Glasgow-jában játszódik, főszereplője egy szegénységben és függőségben élő fiú.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés