Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Romhányi , a „Rímhányó” – felavatták Romhányi József emléktábláját Sváb-hegyi házának falán

MTI - 2017.10.18.

Leleplezték szerdán Romhányi József író, költő, műfordító emléktábláját egykori Sváb-hegyi háza falán.

Az ünnepségen a család nevében Romhányi Ágnes, az író lánya köszöntötte az egybegyűlteket, s felolvasta egy versét, amelyben apjára, s a közös családi otthonra emlékezett.
Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő, Romhányi József egykori barátja avató beszédében felidézte, hogy a Mátyás király úti házban a hetvenes-nyolcvanas években pezsgő szellemi élet folyt, szinte hetente gyűltek össze költők, írók, zeneszerzők, "felhőtlen órákat" töltöttek ott. A költő hangsúlyozta, hogy Romhányi József "az animációs filmek dialógusait, a szövegkönyveket, és a slágereket is azon a színvonalon írta, ami méltán avatta őt íróvá, jóval a Magyar Írószövetségbe való felvétele előtt. Vakság kellett ahhoz, hogy a jópofa állatversekben ne vegyük észre a mélységes filozófiát".
Az emléktáblánál a Hegyvidéki Önkormányzat nevében Fonti Krisztina alpolgármester helyezett el koszorút.
Romhányi Ágnes az MTI-nek elmondta, hogy nincs különösebb apropója az emléktábla-avatásnak. Azt követően határozta el, hogy apja emlékét a Mátyás király úti ház falán is megörökíti, ahol életük nagy részét töltötték, miután tavasszal a 13. kerületben, a Hegedűs Gyula utcában emléktáblát avattak apja tiszteletére. 
Mint hozzáfűzte, Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, akit a kezdeményezéssel megkeresett, azonnal támogatta az ügyet.
Az író művei iránt töretlen az érdeklődés, folyamatosan jelennek meg könyveinek újabb kiadásai. A következő nagyobb évforduló születésének centenáriuma lesz 2021-ben. Romhányi Ágnes szerint abból az alkalomból esetleg egy gyűjteményes kiadás is születhet Romhányi József írásaiból. 
Romhányi József 1921-ben született Nagytétényben. Zeneiskolába járt, életét a muzsika végigkísérte. Az ötvenes évek elején a Magyar Rádió dramaturgja volt, 1957-től pedig az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetője lett. A hatvanas évek elején a Magyar Televízió szórakoztató rovatánál is művészeti vezető volt, 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgjaként dolgozott. Több magyar operához írt szövegkönyvet, operalibrettókat is fordított. Az ő nevéhez fűződik a Mézga család című rajzfilmsorozat, amelyen a közelmúltban elhunyt Nepp Józseffel dolgozott, de a Kérem a következőt! című Dr. Bubó-sorozat és a Flintstone család magyar változata is neki köszönhető. A páratlanul szellemes versei miatt "Rímhányónak" becézett író halála előtt, 1983-ban kapta meg az érdemes művész kitüntetést.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés