Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Tizenöt előadását teszi hozzáférhetővé online a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

MTI - 2020.03.22.

Tizenöt korábbi előadásának felvételét teszi elérhetővé ingyen az interneten a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely így akar enyhíteni a koronavírus-járvány idején a nézők bezártságérzetén - közölte pénteken az erdélyi teátrum.

Emlékeztetettek arra, hogy miután Romániában is bezárták a járvány miatt a kulturális intézményeket, a marosvásárhelyi színház nézők nélkül játszotta Csehov Sirály című drámáját Keresztes Attila rendezésében, amelyet több ezren követtek az interneten. Megállapították azonban, hogy a legújabb rendelkezések alapján nemcsak a nézők nem tartózkodhatnak a nézőtéren, de a színészek sem közeledhetnek egymáshoz egy méter távolságon belül, ami teljesen ellehetetleníti az előadások játszását, illetve az élő közvetítéseket. Ennek következtében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház úgy döntött, elérhetővé teszi az az előző évadok előadásainak videófelvételeit.
A színház által közölt listán tizenöt előadás található, ezeket pénteken este 7 órától lehet elérni a társulat Youtube-csatornáján. Az érdeklődők megnézhetik egyebek mellett Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámáját a szerző rendezésében és Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című művét, amelyet Madalin Hincu állított színpadra. Feltöltik az internetre Keresztes Attila Ibsen-rendezését, a Hedda Gablert, Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját, amelyet Sebestyén Aba rendezett, a Vidovszky György által rendezett A legyek ura című ifjúsági előadást, valamint Bartis Attila Rendezés című művét, amelyet szintén a szerzője állított színpadra.
A színház honlapján archív tartalmak is elérhetők, így a közönség 1946-tól kezdődően előadás-színlapokat láthat, portréanyagokat és megemlékezéseket olvashat hajdani színészekről, rendezőkről, színházi alkotókról, virtuális kiállításokat, alapító okiratokat, műsorfüzeteket, plakátokat, kritikákat, cikkeket és emléktárgyakat tekinthet meg, de virtuális sétát is tehet a színház épületében - tették hozzá.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés