Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Programok

Online beszélgetés Závada Pállal a Vasas Könyvtár Facebook-oldalán

2020.12.08.

Meghívó

online író-olvasó találkozóra

Vendég: Závada Pál

2020. december 11-én pénteken 17:00 órakor a

Vasas Könyvtár Facebook-oldalán

Három írótársával továbbgondolta az Ember tragédiáját. Az ebből született premier a járvány miatt ugyan elmaradt a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, de kötetben is megjelent az Ember tragédiája 2.0 című színmű, a díszletek látványterveivel és teljes színlappal együtt (minden új színben más-más Évával, Ádámmal és Luciferrel találkozhatnak a nézők). A madáchi mű továbbgondolásáról is kérdezi majd december 11-én 17:00 órai kezdettel a szerzőt a Vasas Könyvtár Facebook-oldalán Mátraházi Zsuzsa.

Závada Pál az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa volt, amikor 1986-ban megjelent nagy port kavart Kulákprés című szociográfiája. Ezt tíz év múlva követte az első regény, majd a Jadviga párnája, amelyből film és több színházi előadás is készült.

Hajó a ködben című tavalyi regényében a Weiss Manfréd Művek örököseinek története adja a cselekményt. Műveiben sokszor kutat eltűnt népcsoportok után. Wanderer című új kötetében például a budaörsi német nemzetiség nyomában jár a narrátor. A könyv vagy hetven archív képet is közöl, mutatja írója fotódokumentumok iránti vonzódását.

Kezdés: 2020. december 11-én pénteken 17:00 órakor a Vasas Könyvtár Facebook-eseményére:

https://www.facebook.com/events/229041238815111/

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés