Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Programok

Pataki Éva: ...és megint nagymama – könyvbemutató

2014.10.30.

Az Athenaeum Kiadó szeretettel meghívja Önt Pataki Éva: ...és megint nagymama című könyvének bemutatójára, melyet 2014. október 31-én, pénteken 19 órától tartunk a budapesti Nyitott Műhelyben.
(Cím: 1123, Budapest, Ráth György utca 4.)

A bemutatón PATAKI ÉVÁVAL SZABÓ TIBOR BENJÁMIN, az Athenaeum Kiadó szerkesztője beszélget. A könyvből BALOG JUDIT olvas részleteket, gitáron pedig GULYÁS GERGELY és GULYÁS BARNA közreműködnek.

...és megint nagymama:

„Újabb kalandokra röppen a „régi” nagymama, újabb unokákkal. Persze, hiszen ő szinte nem is öregszik, nincs még fogytán a fiatalos lendülete; ráadásul egy vonzó, új férj oldalán bukkan föl. Az egyik vidám unokás kaland azonban elég siralmasan végződik: a nagymama kórházban köt ki. És az már csak természetes, hogy ekkor minden dolgot kissé átértékel. Pataki Éva második „nagymama-regénye” nem okoz csalódást: több generáció küzdelmes és szép együttéléséről beszél. A humora rezignált, az öniróniája maró, finom lélektani elemzései pontosak. Bölcs és szórakoztató. Dédszülőktől dédunokákig mindenkinek élmény!”

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés