Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Programok

Programozott költemények. Papp Tibor versíró generátorai a Műszaki Tanulmánytárban

2014.08.29.

2014. augusztus 30.

Különleges helyszínen, a Műszaki Tanulmánytár nevű budai látványraktárban ad randevút egymásnak műszaki tudomány és irodalom a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a Magyar Írószövetség Digitális Irodalmi Munkacsoportja és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet közös rendezvényén.

A Tanulmánytárban 22000 tárgyat, egyebek mellett sok száz írógépet és számítógépet őriznek, de itt tekinthető meg az első golyóstoll, Bíró László József alkotása is. A számítógépek gyűjteményében Kozma László 1958-ban készített elektromechanikus „Műegyetemi Számológépétől” és az 1962-ben gyártott, teremnyi méretű, elektroncsöves URAL-2 típustól az első hordozható PC-kig terjed a sor.

10 órától óránként tárlatvezetések várják a látogatókat, majd 14 órától Papp Tibor párizsi magyar költő tart előadást. A József Attila-díjas szerző a digitális irodalom nemzetközileg is elismert, hazánkban úttörő képviselője, 1989 óta a világ első számítógépen működő irodalmi folyóirata, az Alire alapítója és szerkesztője. Kivetítőn mutatja be többek között a Disztichon Alfa című versgenerátort, a Hinta-palinta című intermediális, képet, hangot és szöveget tartalmazó művét, és beszél a programozás és költészet kapcsolatáról. A szerzővel Képes Gábor, Magolcsay Nagy Gábor, és Szalai Zsolt, a Magyar Írószövetség Digitális Irodalmi Munkacsoportjának tagjai beszélgetnek.

A rendezvény helyszíne: 1117 Budapest, XI. kerület, Prielle Kornélia u. 10. (a Prielle Kornélia és a Szerémi út sarkán)

Teljes árú jegy 800 Ft, Kedvezményes jegy  400 Ft

A rendezvény ideje:  2014 augusztus 30., szombat 10 – 16 óra között.

A Tanulmánytár a családi napot követően szerdánként és csütörtökönként 10-16 óra között látogatható, október végéig.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés