Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Programok

Székelyhidi Zsolt: Költők – fotókiállítás

2022.04.05.

SZÉKELYHIDI ZSOLT kortárs költőkről készült fotóiból, KÖLTŐK címmel nyílik kiállítás
a 15. kerületi Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban, valamint a 15. Kerületi Polgármesteri Hivatal parkolójában

Megnyitó: április 12., kedd, 18.00 óra
Helyszín: Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház
(1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.)

A kiállítást megnyitja
Jász Borbála, művészettörténész, a PH21 galéria igazgatóhelyettese,
Dr. Jánosi Zoltán, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztője,
Beke Károly, a Csokonai Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Felolvas Nagy Lea Debüt-díjas költő.
A sorozatról
Székelyhidi Zsolt közel 10 éve rendszeresen fotózza kortárs költőinket, íróinkat. Könnyedén mozog közöttük, hiszen maga is ír, eddig tíz könyve jelent meg. Az eseményeken fényképezve inkább az előtte, utána pillanatok érdeklik, amikor a versét épp felolvasni, elszavalni készülő még a várakozás feszült pillanataiban él vagy már túl van az egészen, és a színpadról lelépve, a székről felállva megszabadul a kimondás kényelmetlenségétől. Ilyen értelemben véve Székelyhidi az alkotók mögé lát, képes elkapni azokat a ritka pillanatokat, amikor a köztudatban még mindig visszahúzódónak, sőt, magányosnak gondolt alkotókból előbújik valami szépen hétköznapi, egyszerűen emberi.
A válogatás gerincét Székelyhidi Versmaratonokon készített felvételei alkotják. Az idén a költészet napján is megrendezett esemény Az Év versei című reprezentatív antológiában szereplő költőket mutatja be. A kiállításon látható versrészletek ebből az antológiából valók.

A fotókon szereplő költők:
Ágh István, Bajtai András, Báger Gusztáv, Bék Timur, Berka Attila, Both Balázs, Dicső Zsolt, Dr. Máriás, Cselényi Béla, Csornij Dávid, Czigány György, Dicső Zsolt, Döbrentei Kornél, Falusi Márton, Farkas Wellmann Endre, Fecske Csaba, Fekete Vince, Fenyvesi Ottó, Filip Tamás, G. István László, Gyukics Gábor, Hartay Csaba, Hekl Krisztina, Horváth Veronika, Iancu Laura, Jász Attila, Kalász Márton, Kemény István, Király Farkas, Kopriva Nikolett, Kósa Eszter, Kovács István, Kukorelly Endre, Kürti László, Ladik Katalin, Lanczkor Gábor, Lázár Balázs, Lennert Móger Tímea, Marczinka Csaba, Miklya Zsolt, Murányi Zita, Nádasdy Ádám, Nagy Gábor, Nagy Izabella, Nagy Lea, Nagy Zsuka, Oláh András, Payer Imre, Péntek Imre, Petőcz András, Regős Mátyás, Rónai Balázs Zoltán, Rózsa Boglárka, Serfőző Simon, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Szentmártoni János, Szigeti Lajos, Szőcs Géza, Tábor Ádám, Terék Anna, Tolvaj Zoltán, Tóth László, Turczi István, Vass Tibor, Vári Fábián László, Végh Attila, Vörös István, Wirth Imre, Zalán Tibor, Zsille Gábor.

50 kép kortársakról
Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház, Kamaraterem (1153 Budapest, Eötvös utca 64-66.)
22 költő a szabadban
Budapest Főváros XV. Kerületi Polgármesteri Hivatal parkolója (1153 Budapest, Bácskai utca)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés