Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Livi meséi
Babák magyar
népi viseletben
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Livi meséi Babák magyar <br> népi viseletben
Járványos volt a József Attila iránti rajongás


Járványos volt a József Attila iránti rajongás
Csiholt "generációs", módszertani ellentétekről és saját eredményeiről beszél Tverdota György

 – Hogyan lesz valaki irodalomtörténész, azon belül is miként vált Önből József Attila-kutató? – kezdtem a beszélgetést Tverdota Györggyel.
– Azt mondja egy helyen Németh Andor, hogy őt egy középszerű élő író sokkal jobban izgatja, mint egy meghalt nagyság. Mások, ahogy Tóth Árpád írja egyik versében, „hűs klasszikusokra vágynak”. Amikor a pályámat kezdtem, még nem tudtam, mi lesz belőlem, de azt éreztem, hogy van valami, ami mellett elkötelezett vagyok, akár tanárként, akár másként, s ez a József Attila-életmű.
– Mikor kezdődött ez a szakmai vonzalom?
– Az 1960-as években, amikor gimnáziumba jártam, talán elsős vagy másodikos koromban év végén kaptam egy ajándékkönyvet a jó tanulmányi eredményemért az osztályfőnöktől, egy József Attila-kötetet. Úgy emlékszem, ezzel a ma is meglevő kötettel kezdődött minden. Tulajdonképpen egy járványos betegséget kaptam el, mert a hatvanas években felnövekedett generációk sok tagjában, nehéz megmondani, hogy miért, erős József Attila iránti érzékenység alakult ki. Pedig el is vehették volna tőle a kedvünket, hiszen felülről oktrojálták a költészetét. Ráadásul nem azt a József Attilát erőltették, akit végül is elkezdtünk szeretni.

– Statisztikákra nem hivatkozhatom, de úgy tűnik föl nekem, mintha a József Attila kutatók jóval nagyobb számban lennének jelen, mint más költők életművének tanulmányozói. Van Önök között rivalizálás, versengés?
– Az érdekes ebben, hogy ha ez a benyomás, akkor nem a rivalizálásnak, hanem inkább az együttműködésnek köszönhető. Valójában nincs elég József Attila-kutató. A Kádár-rendszerben a marxizmusnak az irodalomtudományban voltak bizonyos alappillérei. A Petőfi-életműért "felelős" Pándi Pál, Ady munkásságát érintően Király István, valamint Szabolcsi Miklós József Attila-kutató. Az előző kettő kisajátította az életműveket, nem nagyon lehetett mást mondani, mint amit ők gondoltak. Ezzel szemben Szabolcsi hihetetlen türelemmel viseltetett legalábbis a mi generációnk iránt, amelyből a mai a József Attila kutatás derékhada kikerült. Egyáltalán nem szólt bele, hogy mit gondoljunk, ha mondtunk valami okosat vagy butát, mindegy volt, ő mindig megfontolta és meghallgatta a véleményünket. Ez a légkör megmaradt a kutatók között az ő halála után is. Azért lehet az a látszat, hogy sokan vagyunk, mert szót tudunk egymással érteni, együtt tudunk szerepelni. Nem értünk egyet, egy csomó vitás kérdés van, de ez nem ok arra, hogy egymás eredményeit kétségbe vonjuk. Ez azért is fontos, mert nagy belső meghasonlás történt a mai irodalomtudományban az utóbbi években. Jelentkezett egy olyan iskola, amelyik új tudományelméleti irányokra alapozva kétségbe vonja a korábbi kutatási eredmények autentikusságát. Ez radikális kritika, majdhogynem lesöpri az asztalról mindazt, amit eddig csináltunk. Az Újraolvasó sorozatnak van egy József Attila-kötete, amelyikben egy alternatívát felvonultató csapat úgy gondolja, hogy nem úgy kell József Attilát kutatni, ahogy eddig. Kulcsár Szabó Ernőnek A szétterült ütem hálója című tanulmánya vezeti be ezt a kötetet. Én írtam erre egy vitacikket, mert nem fogadom el az ő eredményeiket. Ez nem József Attila-kérdés, inkább tudományos megközelítés, tudományos módszertan kérdése, mert van Újraolvasó-kötet Adyról, Szabó Lőrincről, Kosztolányiról, Kassákról is. De semelyik másik területen működő kutató nem szólt vissza vagy legalábbis csak utalásszerűen. Én válaszoltam, ebből vita lett, amely még nem zárult le.
– Lehet-e ellentétes eredményre jutni más módszerekkel?
– Azt gondolom, hogy ezek a módszerek nem annyira ellentétesek, mint amennyire első pillantásra látszanak. Az alapelvek különböznek. Nem mondom azt, hogy ezek egytől egyig ostobaságok, csomó új törekvés van bennük, amelyeket valóban figyelembe kell venni. Mondok egy példát. Kétségbe vonják a realitásnak, a valóságnak a létét, főként az irodalomban. Ennek a filozófiai szemléletnek módszertani következményei vannak. Ha nincs valóság, illetve ha nem tudhatjuk, hogy milyen, akkor nem szabad a költő életrajzából kiindulni. Az, hogy milyen volt a költő életében, hogy viselt-e bajuszt vagy nem, sőt, hogy milyen volt a lelke, ezzel az újraolvasók szerint nem szabad foglalkozni, mert akkor olyan dolgokat viszünk bele az irodalomértelmezésbe, a szövegek értelmezésébe, amelyek kívülről jönnek, amelyekről nem lehet biztosat tudni. Ezek a fajta megközelítések módszertani szempontból szövegközpontúak, eljutnak néha olyan radikális megfogalmazásokig is, hogy a szövegeket nem költők írják, hanem a szövegek egymást írják, ez a híres intertextualitás. Itt nemhogy el lehet, de el is kell tekinteni attól, hogy a költő keze közbenjár. Ennek megvan a következménye egy-egy vers értelmezésében is, mert ha nem mondom ki a szeretett lény nevét, nem mondom ki, hogy szeretem, csak írok hozzá egy olyan verset, amelyben a gyengédségemről biztosítom, akkor eszerint a módszer szerint nem lehet azt mondani, hogy ez szerelmes vers, hanem csak annyit, hogy a beszélő epekedő hangnemben szól címzetthez. De honnan tudhatom a szövegből, ha nincs meg benne a név, hogy kihez szól? Lehet, hogy másik férfihez vagy Istenhez szól. Én azt mondom: semmilyen a rendelkezésemre álló információt nem kell kizárni éppen annak érdekében, hogy a szöveget megmagyarázzam. Ők pedig egészen addig a megállapításig is elmennek, hogy mostanáig nem is volt igazi szövegelemzés. Tényszerűen bizonyítható, hogy volt. Ezek csiholt, kiélezett ellentétek, amelyeknek csak nagyon kis hányada igaz. Sokszor hatalmi kérdésekről is szó van ennek az ürügyén.
– Megemlíthető-e József Attilával kapcsolatban valami olyasmi, amit egyedül Ön fedezett fel, állított, jelentett ki?
– Az egyik dolog, amit a szakma nagyjából elismer, hogy bizonyos, az utóbbi időben előkerült prózai József Attila-kéziratok ismeretében a híres, sokat hivatkozott Esztétikai töredékek tanulmánynak a keltezését gyökeresen megváltoztattam. Ezzel a korábban 1934-35-re tett József Attila tanulmánnyal a szerző kései költészetét magyarázták. Dátum sehol sem szerepelt a kéziratos hagyatékban fönnmaradt szövegeken. Különböző kritériumok alapján azt állítottam, hogy 1928-29-ben íródott és egészen más versekre érvényes, amit ott mond József Attila. A később írott verseiben ezek a szövegek magyarázó erővel nem rendelkeznek. Aztán rámutattam arra, hogy a kortársak némelyike, például Fejtő Ferenc 1938-ban még tudta, hogy József Attilának köze volt Henri Bergson filozófiájához. Időközben ez különböző okokból évtizedekre elfelejtődött, amíg én tudományosan nem bizonyítottam, hogy az ő filozófiáját figyelembe véve több sokkal jobban érthető József Attila költészetében.
– Mit kezdjünk azzal a bejelentéssel, amely kutatásokra hivatkozva megállapítja, hogy József Attila nem lett öngyilkos?
– Ez ostobaság szerintem. Nem is értem honnan veszi azt ezt elemző Garamvölgyi, hogy József Attila akkor már gyógyulófélben volt. Nincs ilyen utalás sem az emlékezésekben, sem az orvosi értelmezésekben. A kérdést csak az teheti egyáltalán fölvethetővé, hogy József Attila szabálytalanul lett öngyilkos. A korabeli újságok megírták, hogy egy robogó mozdony elé kellett volna vetnie magát. Ő nem úgy cselekedett, ahogy Latinovits is tette meg mások, akik tényleg öngyilkosok akarnak lenni. Ráadásul nem is egy menetrend szerinti vonathoz ment ki, hanem egy véletlenül éppen ott tartózkodó tehervonat két kocsija közé feküdt. Ezért lehet azt gondolni, hogy baleset áldozata lett vagy patológiás ötletbetörés következtében át akart bújni a vonat alatt. De ő kilencéves korától notórius öngyilkos volt, az életében rengetegszer kísérelt meg öngyilkosságot, ahogy a nővére, Jolán is. Be is jelentette, írt búcsúleveleket. Ott van a Flórának írt levele. Flóra kérte, hogy bízzon a csodában. Attila erre azt válaszolta, hogy számára csak egy csoda létezik, s azt meg is teszi. Mi ez, ha nem bejelentése az öngyilkosságnak? Ráadásul oka is volt rá. A pszichiátria akkori állapotát tekintve a betegsége gyógyíthatatlannak volt tekinthető. Tehát ő tiszta óráiban nagyon ésszerűen, józanul fölmérte, hogy súlyos állapotban van és nagyjából azt is tudta, hogy mi vár rá. Pontosan tudta, s azt is tudta, hogy ahogy őt gyógyították, az elbutítás volt. A sokk-kezelések azt a célt szolgálták, hogy csendes őrültté váljon ön- és közveszélyes őrültből. A Flórával való levelezésből is kiderül, hogy ő teljesen józanon fölmérte: az elmegyógyintézetben kell letöltenie a hátralevő éveit, évtizedeit, s a költészetének, a megbecsülésének vége. Én nem vagyok öngyilkos típus, de az ő helyében magam sem tettem volna mást, mint amit ő tett.

Mátraházi Zsuzsa

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2017/4. számaA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsonyNKA
Belépés