ProsperoD
Külföldi könyvek
webshopja
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Külföldi könyvek <br> webshopja Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
József Attila szerelmei




A szépség koldusa
József Attila szerelmei

„Költő szerelme szalmaláng, / azért oly sebes és falánk” – a hódításaira büszke Casanova sem fogalmazhatta volna meg „ars poeticáját” különbül, mint az életére és szerelmeire visszatekintő, harminckét esztendős József Attila.
Ha alkalmi és állandó múzsái nagy számát tekintjük, valóban úgy tűnhet, mintha zabolátlan vére űzte volna egyik lánytól-asszonytól a másikig. Pedig a „Szépség koldusa” nem volt szoknyavadász, csak szerette a játékot, a változatosságot, a nők egyszerre izgató és megnyugtató társaságát. Ugyanakkor korán belérögzült hiányérzettől hajtva kereste-kutatta az „igazit”, aki képes megadni neki az otthon melegét, a „tűzhelyet, családot” – mindazt, aminek hiányától anyja halála óta annyira szenvedett.
József Attila kielégítetlen szeretetvágytól ihletett költészetét a hiábavaló sóvárgás sarkallta képzelet működtette. Már ifjúkori költői kísérleteihez hús-vér nőalakokat keresett, hogy legyen kihez címeznie vallomásait. A költészetet a legfontosabb kommunikációs fegyvernemnek tartotta, melynek „bevetésével” társakat és őszinte híveket szerezhet. „Bocsássátok meg, ha jó a versem / és szeressetek érte” – így „koldult” költeményeivel élni-boldogulni segítő viszont-szeretetet.
Természetesen a nőknek is versekkel udvarolt, szavakból csiszolt ékszerrel díszítette – és béklyózta – őket, mert bízott a szép szó mágikus-megidéző-vágybeteljesítő hatalmában.
Konkrét modellek és nevek ihletésében írta szerelmes verseit – melyekben azonban a múzsák alakja többnyire felismerhetetlen, akár össze is cserélhető. A boldog szerelem ideálképét ugyanis a virtuálisan újrateremtett Mama jelképezte számára, akivel egy test-lélek volt egykoron – és a párjával teljes azonosulásra törekvő költő vágyait ugyanez a képzet uralta. Már gimnazista korában az „eggyéölelődés vágyától” hajtva kutatta s szólongatta verseiben önnön jobbik felét: „a lányt” – „aki mi vagyunk”, akivel egyesülnie kell, hogy teljes értékű felnőtté, boldog férfivá, utódaiban továbbélő apává válhasson. A mindenséget mintázó mikrokozmosz mértékegysége a tökéletes család volt a szemében; „ehess, ihass, ölelhess, alhass” – e társas szabadságjogokért küzdött, mind reménytelenebbül, haláláig.
A pszichoanalitikusan képzett József Attila maga is fölismerte, hogy költészetének eredendő hajtóereje a szerelem. Élete értelmét is párkereső igyekezete eredményességén mérte le, így aztán szerelmi kalandjai, vágyai, kudarcai tükrében József Attila sorsa is plasztikusan kirajzolódik.
Kötetünkben igyekeztünk e tragikus sorstörténetet a múzsák, a barátnők, a plátói és beteljesült szerelmeket kiváló lányok, asszonyok neve köré csoportosítva, versek, levelek és emlékezések tükrében fölidézni.
Több körülmény nehezítette azonban József Attila érzelmi életének és fontosabb nőkapcsolatainak részletes, korrekt dokumentálását. Elsősorban a „bőség” közmondásos zavara – hiszen a költő életét és pályáját feldolgozó memoár- és szakirodalom napjainkra már könyvtárnyira duzzadt és folyamatosan gazdagodik. József Jolán 1940-ben kiadott életrajzát (József Attila élete) számos hasonló kötet követte (köztük Németh Andor, Ignotus Pál, Fejtő Ferenc – a költő Szép Szó-s barátai –, valamint Bányai László – József Jolán harmadik férje – is publikálta emlékeit József Attiláról és családjáról). A következő évtizedekben a költő élettársa: Szántó Judit, legnagyobb szerelme: Vágó Márta, majd a Flóra-versek ihletője: Illyés Gyuláné is közreadta visszaemlékezéseit.
Időközben mások tollából is számtalan cikk, emlékezés jelent meg a tragikus sorsú költőről; lappangó kéziratok, naplók, dedikált kötetek is előkerültek. A József Attila Emlékkönyv és a költő életművének kritikai kiadása számára az ötvenes évek közepén – Szabolcsi Miklós, a költő monográfusa irányításával – fölkutatták mindazokat a kortársakat, vers- és levélcímzetteket, múzsákat, akik még érdemi információt közölhettek József Attiláról. Irodalomtörténészek és egyetemisták gyűjtötték országszerte az adatokat – és a módszeres kutakodás során a költő addig nem ismert nőkapcsolataira is fény derült. Nem feltétlenül szerelmi viszonyokra, hanem bizalmas barátságokra, rövidebb-hosszabb pajtási levelezésekre – például a szegedi egyetemista kapcsolatára Günczler Rózsika orvostanhallgatóval vagy Szatmári Rózsikával, akiről ma is alig tudunk valamit – de azt igen, hogy egy fennmaradt levél tanúsága szerint a húszéves költő neki küldte el Április 11. című, születésnapi versét, több más költeményével együtt, és még Bécsből is levelezett vele. (A nőkkel létesített, tisztán szellemi természetű kapcsolat ápolása nagyon is jellemző József Attilára, hiszen a Mama és két nővére körében nevelkedett fiú a figyelmes, érzékeny, okos és inspiráló lányok, asszonyok körében védett helyzetben – s elemében – érezte magát.)
A válogatás mellett a kötet szerkesztése sem volt egyszerű művelet, mert József Attilát olykor egyidejűleg több nő varázsa is rabul ejtette. Előfordult, hogy hajdani – örökre elfeledettnek-eltemetettnek vélt – múzsák később, merőben másfajta szerepet játszva, újra megjelentek a költő életében-érzelmeiben. Emiatt meglehetősen komplikálttá vált a „korszakolás”, az egyazon női névhez és jellegzetes idézetekhez köthető fejezetek összeállítása. De hát az élet mindig formátlanabb, szeszélyesebb és izgalmasabb, mint a történteket satuba kényszeríteni vágyó tudományos rendszerezés szempontrendszere. (Különösen az utolsó két fejezetben zsúfolódnak össze a régi és az új szereplők: mintha a képzelgéseibe merült költő élete végén a „sok kedves nő” óvón köré gyűlt volna, hogy segítségére legyen, ám akkor már az idealizált ősmodell – a Mama – túlvilági hívása minden földi vonzásnál erősebben hatott rá.)
Érdemes úgy olvasni az egyszer már megismert nevek-személyek újbóli felbukkanását a kötetben, mint egy zenei remekmű betetőzését vagy az élet kvinteszenciáját, sorstörténetben és költészetben elbeszélve.
A bőséges dokumentumanyagban számos tévedés, ellentmondás is előfordul, elsősorban a József Attila-kultusz legfőbb sajátossága: a posztumusz bűnbakképzés következtében. A szárszói tragédia után a kortársak kollektív lelkifurdalástól indíttatva azokat is felelőssé tették a költő balsorsáért – mondván: miért nem szerették-féltették-segítették őt jobban –, akiknek semmi részük nem volt a halálában. Az egykori barátok és a közeli hozzátartozók memoárjaikban gyakran hibáztatták egymást, egyszersmind védekezni kényszerültek, akárcsak a vétlen múzsák. Ez a furcsa, egymás vallomásaira reflektáló, vádoló-mentegetőző-önigazoló attitűd is jellegzetes vonása a József Attilával kapcsolatos emlékirodalomnak.

Összeállításunk óhatatlanul tükrözi az utókor ellentmondásos mentalitását, a kortársak egymással folytatott vitáit is – de éppen ettől olyan esendően emberi József Attila szerelmeinek visszapillantó tükörből és korabeli dokumentumokból felidézett krónikája.
(Valachi Anna előszava a Holnap Kiadónál megjelenő Szerelmes magyar írók sorozat József Attila-kötetéhez. A kötetet írta, válogatta Valachi Anna, a sorozat szerkesztője Kelecsényi László)





Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés