Forradalmi újítás

Délután kettő felé jár. Lipták Béla egyetemi hallgató 1956. október 22-én leül a műszaki egyetem aulájának lépcsőjére, hogy részt vegyen egy diákgyűlésen – kezdi Bob Dent 1956 Budapest című könyvét. De még mielőtt Liptákból forradalmi diákvezér válna, az angol újságíró kiszól a történetből és elmeséli, hogy a budai felső rakparton található egyetem 1906-ban épült Hauszmann Alajos tervei alapján, 47-es, 49-es villamossal megközelíthető, és az a bizonyos aula minden látogató számára nyitva áll.

- Olyat már láttunk, hogy valaki Angliából Magyarországra költözik. Még az sem épp rendkívüli, hogy húsz éve folyamatosan itt él. De ha az illető az ötvenhatos forradalomról ír könyvet, az ember elkezd rokoni szálakat gyanítani.
- Pedig hiába. Se a forradalom idején kimenekülő felmenők, se magyar származású nevelőnő nincs a történet hátterében. Semmi romantikus szál.
- Akkor honnan ez a megszállottság?
- Egyszerű turistaúttal kezdődött az egész, 1982-ben. Megtetszett itt, és aztán minden évben többször visszatértem.
- Akkoriban mivel foglalkozott?
- Épp lehúztam a rolót a liverpooli könyvesboltom ajtaján, és szabadúszó újságírónak álltam. A helyi lapnál, a Liverpool Daily Post-nál jelentek meg az első cikkeim, gazdasági témákról, társadalmi kérdésekről, életmódról.
- Az akkoriban nyugaton még leginkább csak a legvidámabb barakként emlegetett országunkban tett látogatásairól is beszámolt?
- Persze, és nagyon szerették az olvasók. Így született az ötlet, mi lenne, ha kicsit jobban megismerkednék Budapesttel. 1986-ban telepedtem le végleg.
- És rovatot indított, mondjuk azzal a címmel, hogy Keleten a helyzet változik.
Ha azt nem is, de rendszeresen írtam Magyarországról. Közben pedig bebarangoltam az országot, és elhatároztam, írok egy útikönyvet az ide érkező külföldieknek.
- Akkor már voltak magyar kiadói kapcsolatai?
Dehogy! Egy londoni kiadó kínált szerződést. 1990-ben jelent meg az első kiadás, Blue Guide Hungary címmel. Aztán a Blue Guide Budapest. Már ezekben szerepelt némi utalás a forradalomra. Bizonyos helyszíneknél, mint például a Bem tér, kiemeltem ezt a szempontot. Ha jól tudom, ezt addig más nem írta bele útikönyvbe.
- Mikor hallott először ezekről az eseményekről?
Hét éves voltam. A szüleim katolikus vallásúak, többször emlegették Mindszenty bíboros nevét. Másra nemigen emlékszem. Aztán még mielőtt 1982-ben Magyarországra jöttem volna, már olvastam a forradalommal kapcsolatos cikkeket, tanulmányokat. Mindig is érdekelt a politika.
- Azzal a szándékkal kezdett a témával foglalkozni, hogy egyszer könyv lesz belőle?
Ezt csak úgy három évvel ezelőtt határoztam el. Szerződés nélkül, inkább csak magamnak akartam összerakni a képet.
- Amiatt, hogy a rendszerváltással az ’56-os események már nem számítottak többé tabunak, sokan írtak, sok mindent. Az ötvenedik évfordulón pedig valósággal elárasztották ezek a könyvek a piacot. Nehéz újat mondani, nehéz új fogást találni a témán.
- Vannak, akik „az” igaz történetet akarják megírni, én a történeteket, a nézőpontokat. Helyszínelőként akartam sorra járni a forradalom állomásait, különböző szemtanúk és leírások alapján rekonstruálni, hol, mi történt. És persze azt, hogy miért.
- Mintegy idegenvezetőként kalauzolva, műegyetemtől a Bem téren át a Kossuth térig a Parlamenthez, és így tovább.
- Ahogy mondja. Így kerülhettek bele azok a szövegrészek, amelyek építészeti, történeti, kulturális tudnivalókat tartalmaznak. Így végre elmondhattam, nem értem, miért nem őrzi tábla a 23-i felvonulás emlékét a Bem téren, de beszélek arról, hogy Nagy Imre egykori lakhelye ma lakásmúzeum, és beszúrhatom a szövegbe azt is, ki volt Bem apó vagy éppen gyerekkori ismerősöm, Mindszenty bíboros.
- Nem gondolt arra, hogy ezek kicsit megakasztják az élő, riportos leírásokat? Hogy esetleg ezeket egy, az útikönyvekre jellemző keretes szerkezetbe helyezze el?
Ez eszembe sem jutott, de jó ötlet. A következő kiadáskor mindenképp megfontolom.
- Már a következő kiadáson gondolkodik?
Nem dicsekvésképpen mondom, de az első kiadás példányai már elfogytak – mind angolul, mind a magyar fordításban.
- Magyarul is ön írta?
- Azt nem vállaltam volna.
- Pedig kitűnően beszéli a nyelvet.
Ahhoz képest, hogy angol vagyok és ez tényleg nem könnyű nyelv. De azért ez még édes kevés egy könyv megírásához. A magyar nyelvű változat nem is az én ötletem volt, hanem a kiadóé. M. Nagy Károly úgy érezte, sok minden a magyaroknak is érdekes lehet.
- Tényleg, sosem mondta senki, angolként miért foglalkozik ’56-al?
- Ellenkezőleg, aki olvasta, éppen ebben látta a dolog érdekességét. Hogy valaki kívülről és belülről is látja a történteket. Nagyon sokat olvastam hozzá, a korabeli újságokat, rádióbeszédeket, könyveket. Mindent, ami erről megjelent.
- Az biztos, hogy egészen apró részleteknek is utánajárt. Még az is szerepel a könyvben, hogy többek között stefánia vagdaltat, mignont, vegyes salátát és Lánchíd brandyt szállított a Mézes Mackó Nagy Imre 60. születésnapjára.
- Azt hiszem, ezek is érdekesek, és épp úgy a történelem részei. A történelem ugyanis nem az a misztifikált kép, ami mondjuk, megjelenik az újságok címlapján. Ötvenhatot nem az a hullámos hajú, határozott tekintetű fiatalember csinálta, aki az év embereként szerepelt a Time 1957-es címlapján.
Szablyár Eszter