ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Nagy Imre párizsi krónikása, Méray Tibor


Békés reményekről, görög tragédiáról és további bolyongásokról
Nagy Imre párizsi krónikása, Méray Tibor

A forradalom ötvenedik évfordulójára a Noran megjelentette Méray Tibor Nagy Imre élete és halála című, 1957-58-ban írt könyvének immár nyolcadik kiadását, valamint a szerző Aczél Tamással közösen jegyzett kötetét, a Tisztító vihart.
- Milyen kép villan fel Önben legelőször, ha az 1956-os forradalomról hall?
– Elsőnek azok a barátaim jutnak eszembe, akik az életükkel fizettek ezért a hatalmas, világtörténelmi eseményért. Megjelenik előttem Nagy Imre, akire felnéztem, és akit elég jól ismertem, s a többiek a közeli barátok közül, például Losonczy Géza, Gimes Miklós, Szilágyi Jóska. Ott bujkál annak az emléke is, hogy már akkor is tudtuk: valami kivételes történik, egyedülálló dolognak vagyunk részesei és tanúi. De hogy ennek a tizenhárom napnak Európában és a világban ilyen mély hatása lesz, azt akkor nem láthattuk előre. Először az öröm, azután a fájdalom és az esemény közelsége megfosztott bennünket az esetleges távolabbi hatások felmérésétől.
– Mikor kezdte sejteni, hogy valaminek történnie kell Magyarországon, mert az eddigi módon nem mehetnek tovább a dolgok?
– Úgy 1955 elejétől, tehát attól fogva, hogy Nagy Imrét leváltották miniszterelnöki tisztéből és lényegében házi őrizetben tartották. Nagyon rossz periódusba kerültünk, nem láttunk kiutat. Próbálkoztunk, írók, művészek, memorandumot szerkesztettünk, amelyben tiltakoztunk bizonyos rendszabályok ellen, de igazából remények nélkül. A szovjet párt XX. kongresszusa, ’56 februárja után kezdtünk el bizakodni: talán hasznunkra lesz, hogy Hruscsov leleplezte annak a Sztálinnak a bűneit, akinek a rendszere ellen mi Nagy Imre mögött felsorakoztunk. Békés átmenetre számítottunk.
– Felkelésre, forradalomra nem gondoltak?
– A forradalomnak vagy felkelésnek halvány sejtelme sem élt, azt hiszem, senkiben. Ez így volt október 23-án délutánig, sőt, estig, hiszen mi a szovjet blokkhoz tartozó, lényegében gyarmati állapotban lévő, megszállt és gyenge ország voltunk. Érdekes módon Nagy Imre egyik, forradalom előtti tanulmányában szerepel egy mondat: ha a Rákosi-Gerő vezetés a jelenlegi politikáját folytatja, még forradalmat is reszkírozhat. De ő is csak mint lehetőségre, végső elkeseredés kiváltotta lehetőségre utalt erre, hiszen tudta, - talán ő volt az egyetlen ember közülünk, aki pontosan tudta, -hogy mit jelent a szovjet hatalom, tudta, kicsodák, micsodák a szovjet vezetők, milyen a szovjet hadsereg eltökéltsége a Birodalom megőrzésére, tudta azt, hogy adott esetben nincs könyörület. A forradalom alatt a kezdeti magatartása, szerintem, épp ezzel magyarázható. Az utca embere mindezt nem tudta felmérni, különben is minden robbanásszerű forradalomnak öntudatlan hevessége van. A magyar ’56 pedig a görög tragédiák spontenaitásával tört ki és bukott el, legalább is katonailag.
– Ön mikor kezdett el '56 elemzésével foglalkozni.
- Nagy Imréék elrablása után távoztam Magyarországról. Aczél Tamás barátomnak ez már korábban is járt a fejében, de én akkor még azt szavaltam neki: "Itt élned, halnod kell". Amikor azonban megtudtam, mi történt Nagy Imrékkel, - azt, hogy elrabolták és Romániába deportálták őket, - egy pillanatig sem akartam maradni. Tudtam, hogy terror következik, amelyik rám is lesújt. Ha egy szabad Magyarországon szemrehányást tesznek nekem a kommunista múltamért, azt elfogadtam volna. De azt nem akartam, hogy engem az a Kádár János vonjon felelősségre, aki nyakig benne volt a Rajk-ügyben, és már onnan véresek a kezei, az a Kádár, aki a szovjetek embereként segédkezett a magyar forradalom leverésében. Így lettem emigráns. Párizsban az biztatott föl ennek a könyvnek a megírására, hogy folyton azt kellett Nyugat-szerte hallanom: Nagy Imre nem állt a helyzet magaslatán, lehet, hogy derék ember, de gyengének bizonyult. Mivel ismertem őt és az eseményeket, rendkívüli módon bosszantott, hogy teljesen félreértelmezik a szerepét. 1957 őszén elhatároztam, megírom, amit tudok róla és a forradalomról, hátha sikerül eloszlatnom az elterjedt, alapjaiban téves nyugati véleményt. Amikor 1958 júniusában Nagy Imre kivégzésének hírét meghallottam, már túl voltam a könyv felén.
– Csak afféle messziről jött krónikásként végezhette a munkát, hiszen források, dokumentumok nem álltak a rendelkezésére.
– Az első forrásom az emlékezetem volt, csakúgy, mint a Tisztító vihar esetében. Ma egyiket se tudnám megírni, de akkor még minden élt, friss volt az emlékezetemben, az akkori vitákat, megmozdulásokat is pontosan fel tudtam idézni. Sok könyv jelent meg az óta ’56-ról, de ez a személyes visszatekintés, ez a kézzel tapinthatóság, azt hiszem, csak ebben a két könyvben van meg. Nagy elégtétel volt, hogy az addig titkos szovjet dokumentumokat közzétevő egyik dosszié előszavában azt írták az orosz szerkesztők: Méray Tibor már ’58-ban tisztán látta a dolgokat. Pedig „csak” átéltem az eseményeket és megpróbáltam hitelesen visszaadni őket, logikus következtetéseket levonni bizonyos jelekből.
– Miközben világszerte megünneplik a magyar forradalom ötvenedik évfordulóját, itthon a rendszerváltás óta tart a huzavona, hogy kié is ’56?
– Ezek belső marakodások, amelyeknek a világon semmi jelentőséget nem tulajdonítok. Ilyesmik zajlottak le az 1848-49 forradalom után is, de ma már senki sem emlegeti őket. Ötvenévnyi nyugati tapasztalat után el lehet mondani: a szabadsághoz hozzátartozik az is, hogy az egyik ember így, a másik meg úgy gondolkodik.
– Mikor jutunk el Magyarországon ennek az elfogadásához?
– Az Ószövetségben az áll, hogy a zsidók Egyiptomot elhagyván negyven évig bolyongtak a pusztában, mielőtt az ígéret földjére érkeztek. Az ember ránéz a térképre, és nem érti, mit lehetett csinálni negyven évig Egyiptom határai, Jerikó vagy Jeruzsálem között. Ha nagyon lassan mennek, két év alatt odaértek volna. De az Isten azt mondta, hogy - csak - akkor menjenek be arra a bizonyos földre, amikor azok, akik a fáraók alatt megismerték rabszolgaságot és ezt öntudatlanul is a zsigereikben hordozzák, már mind kihaltak. Mert egy új országot, egy valóban szabad országot csak szabad emberekkel lehet felépíteni. Mély bölcsesség ez, ami talán a mi esetünkre is vonatkozik.
Mátraházi Zsuzsa

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalSzókimondókaKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés