Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Livi meséi
Babák magyar
népi viseletben
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Livi meséi Babák magyar <br> népi viseletben
Mértékkel az értéket

 

Mértékkel az értéket
A gyermekirodalom-kutatás múltja és jelene Magyarországon

A magyar gyermekkönyvek – elfogultság nélkül állíthatjuk –, Európa, ha nem a világ első vonalába tartoznak. A XX. század elejétől kezdve olyan nagyságok foglalkoztak a gyermekeknek szánt olvasmányok megírásával és válogatásával, akik nemcsak a gyermek- de a felnőtt irodalomban is nevet szereztek maguknak könyveikkel. Bárcsak a magyar gyermekirodalom-kritika is ilyen világszínvonalú lenne! Az alábbiakban a magyar gyermekirodalom-kutatás múltjáról, jelenéről és jövőbeli esélyeiről szeretnék néhány szubjektív gondolatot megosztani olvasóinkkal.
Gyermek- és ifjúsági irodalommal Magyarországon csupán a pedagógusképzésben találkozhatunk tantárgyként. Bauer Gabriella sokat megélt – és a szocialista gyermekirodalom „gyöngyszemeit” leszámítva máig használható – tankönyve és szöveggyűjteménye az egyik alapvető szakirodalma az ovónő- és tanítójelölteknek évtizedek óta. A könyv nem a korszerű irodalomkritikai (hermeneutikai, strukturalista, dekonstruktív) eljárások mentén elemzi a meséket, verseket, sokkal inkább a hagyományos pozitivista irodalomszemléletből fakadóan a szerzői szándék kibogarászása a célja, és lesz ennek hatására ugyanez tanítóink célja is a kötelező és olvasókönyvi szövegek vizsgálatakor.
A pedagógusképzéshez írt elméleti szakanyagok közé sorolható Cs. Nagy István főiskolai jegyzete, valamint Tarbay Ede Gyermekirodalomra vezérlő kalauza. Ez utóbbi annyiban mindenképpen frissebbnek tekinthető a két jegyzetnél, hogy a rendszerváltozás után íródott, ezáltal mentes az egypártrendszer beszédmódjának nélkülözhetetlen frazémáitól, így könnyebb szívvel olvassuk a gyermekíró elmélkedéseit a magyar és az egyetemes gyermekirodalom történetéről Ezópusztól Lázár Ervinig.
Mivel a bölcsészettudományi karokon a folklór szak kivételével az utóbbi időkig nem foglalkoztak gyermekirodalom-kutatással, ezért jobbára néhány – főleg főiskolákon gyermekirodalmat oktató – tanár képezte át magát irodalomkritikussá, ha volt lehetősége, akkor doktorátusát is ebből a témából szerezte. Komáromi Gabriella a gyermekirodalom-kutatás egyik legelismertebb szaktekintélye, egyike ezen keveseknek. Évtizedek óta meghatározó egyénisége a gyermekirodalom-elméletnek, kiváló elemzései és könyvei (Gyermekkönyvek titkos kertje, Elfelejtett irodalom), valamint az 1999-ben a Helikon kiadónál megjelent, azóta több kiadásban elkapkodott Gyermekirodalom című „tankönyve” hiánypótló irodalom. A gyermekirodalom klasszikusairól írt elemzései, könyvkritikái mérvadó munkáknak számítanak ma is.
Bognár Tas gyermekprózáról és -líráról összegyűjtött írásai, melyek a Nemzeti Tankönyvkiadónál jelentek meg, még a hagyományos szemléletet tükrözik, azonban nagy erénye szubjektív elemzéseinek, hogy a szerzők életrajza felől a szövegek és a befogadó felé mozdulnak el, ezáltal lehetőséget adva a befogadónak az azonosulásra, párbeszéd keresésére a szöveggel.
A mesékhez, gyermekkönyvekhez kritikai szemlélettel közeledő szakemberek között kell megemlítenünk Boldizsár Ildikó folklorista, mesekutatót, aki nemcsak mesegyűjteményeivel, de gyermekirodalom-kritikáival is fontos (híd)szerepet tölt be a mesék befogadói és elemzői között. A 2005-ben kiadott Mesepoétika című esszégyűjteménye okán több elismerést is kapott, rendszeres résztvevője az olvasással és a gyermekirodalommal foglalkozó konferenciáknak.
Örvendetes, hogy egyre többen érkeznek az irodalomtudomány felől a gyermekirodalom-kritika területére. Ez talán annak is köszönhető, hogy felfedezik, a felnőtt irodalomnál alkalmazható szövegelemzési eljárások alkalmazhatóak a gyermekkönyvekre is. Lovász Andrea az egyik legalaposabb elméleti tudással felvértezett képviselője ezen irodalmároknak (bár némi köze neki is van a pedagógiához, hiszen Erdélyben még alsós olvasókönyveket szerkesztett). Szegeden töltött egyetemi évei alatt a kortárs irodalomelmélet kiváló ismerője lett, az irodalomtudomány eredményeit – és nélkülözhetetlen szakterminusait – alkalmazó tanulmányai a kortárs gyermekirodalom kanonizációs folyamatát segítik elő.
A gyermekirodalom-elmélet irodalomtudományi megalapozottságát erősítik utóbbi évek konferenciái, melyeken folklórkutatók, irodalomtörténészek, filozófusok több szempontból közelítik meg a gyermekirodalom aktuális kérdéseit. A rendezvények közül immáron három éves hagyományra tekinthet vissza a Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolán Bálint Péter és Bódis Zoltán által szervezett konferencia, melyen évről évre egyre több előadó osztja meg egymással kutatási eredményeit. A konferenciák témája pedig elég tág ahhoz, hogy a legkülönbözőbb irányzatok képviselői jól megférjenek egymással. A konferenciákon elhangzó előadások aztán szerkesztett formában megjelentetve már-már tankönyvi jelentőséggel bírnak, remélhetőleg nemcsak a pedagógiai főiskolák oktatói teszik kötelezővé a meseirodalom és a gyermekvers klasszikus és modern képviselőinek munkáit elemező tanulmányokat.
A másik irány, amelyből a konferenciákon megközelíteni szokás a gyermekirodalmat, sokkal terheltebb a pedagógiától. A gyermekirodalom legnagyobb felhasználói az alsó – és részben a felső – tagozatos tanulók. Az ő olvasási szokásaikat, szöveg-feldolgozási stratégiáikat hasonló konferenciákon vitatják meg, főként pedagógiai szemléletű szakemberek. Ekkor, jobb esetben a gyermekek olvasmányainak kritikai megközelítéséről is szó eshet, ezeket az előadásokat többnyire valamelyik városi könyvtár vagy a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) szervezi.
Láthatjuk tehát, hogy napjaink gyermekirodalom-elmélete annak ellenére, hogy tudományosságban közelít a felnőtt irodalom recepciójához, jobbára néhány „szent őrült” magánügye, akik – amennyiben lehetőségük adódik – külföldi konferenciákon is szerepelnek témáikkal. A német és az angolszász nyelvterületek kutatói számára meghirdetett konferenciák és publikálási lehetőségek sokaságát tekintve meglehetősen szűknek tűnik az a megszólalási a tér, mely a magyarországi gyermekirodalom-kutatók előtt nyitva áll. Ha csak az Ausztriában megjelenő gyermekirodalommal tudományos igénnyel foglalkozó lapokat vesszük sorra, megdöbbentő a különbség a magyar viszonyokkal szembe állítva. Hazánkban ugyan van lehetősége a kutatóknak publikálni gyermekirodalom-kritikai nézeteiket folyóiratokban – az utóbbi évtizedben több rangos irodalmi folyóirat is megjelentetett gyermekirodalom-különszámot –, azonban az önálló kritikai fórum még várat magára. Ezt a szerepet lenne hivatott betölteni a Csodaceruza című folyóirat, azonban az újság célközönsége olyan széles (szülőktől, a pedagógusokon át a könyvtárosokig), hogy csak elvétve kerülnek igazán mély, elemző kritikai írások publikálásra. Természetesen látni kell a másik oldalt is: a kutatók számára a gyermekirodalmi-folyóirat nem tűnik elég fajsúlyos, a tradicionális irodalmi folyóiratokhoz mérhető elméleti orgánumnak ahhoz, hogy itt publikálják elemzéseiket.
Sajnálatos, hogy míg a nyugat-európai országok többségében önálló kutatóintézete van a gyermekirodalomnak, és egyetemi fakultásokon oktatják a gyermekirodalom elméletét, addig hazánkban sem előbbi, sem utóbbi nem tudott meghonosodni. Az irodalomkritikai közgondolkodás is valamiféle alsóbb rendű, a pedagógia szolgálatában álló irodalomnak véli a gyermekek olvasmányait, így természetesen távol tartja magát annak kritikai recepciójától. Amíg ez a szemlélet nem változik meg, amíg a kutató-utánpótlás nem megoldott és nincs fóruma az igazi gyermekirodalom-kritikának, amíg nem jelennek meg tudományos igényű monográfiák, lexikonok, tanulmánykötetek, addig csupán vágyálom marad a magyar gyermekirodalom rangjához méltó gyermekirodalom-recepció.

Pompor Zoltán

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2017/4. számaA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsonyNKA
Belépés