ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Tudományos könyvek kereskedői szemmel

Tudományos könyvek kereskedői szemmel

A Könyvhét 2007. szeptemberi számának összeállítása a magyar tudományos könyvkiadásról alkalmat adott arra, hogy újra gondolkodjunk könyvpiacunkról, feltárjuk a problematikus területeket, az anomáliákat és megoldásokat keressünk.

A legfontosabb kérdésként a pénz kérdése jelenik meg. A magyar könyvpiac összességében évi 65 milliárdos forgalma ugyan jelentős, de ezen belül a tudományos könyvkiadás forgalma ennek már csak kicsiny része. És ha a tudományos könyvkiadókat külön-külön nézzük, egyenként egyikük sem mutat fel számottevő gazdasági erőt. Márpedig – ha nem is fogadhatjuk ezt el – látnunk kell, hogy ez az egyetlen szempont az állami újraelosztás irányítóinál.
Egyes termékekre a döntéshozók nem fognak támogatást adni. Illetve csak akkor, ha ez nekik közvetlen vagy közvetett politikai-gazdasági előnyt jelent. Azonban mind a magyar, mind az uniós támogatási rendszerek készek a gazdaság egyes részeinek finanszírozására. Ha azok a részek, területek a gazdasági növekedés ígéretét fel tudják mutatni. Az egyes kiadók kicsiny gazdasági erőt jelentenek. Összességében azonban, összefogva és elérve, hogy a tudományos könyvkiadást egységként kezeljék, talán sikeresen indulhatunk a támogatásért folytatott versenyen.
Néhány éve megalakult a Könyves Szövetség. Ez néhány kisebb kiadó társulása. Jelentős hatását nem érzékelem a Szövetségnek, de azt látom a honlapjukon, hogy el tudnak érni bizonyos támogatási összegeket. A tudományos kiadókon is segíthetne egy hasonló szövetség.

A tudományos kiadók körében megszokottá vált, hogy szinte csak finanszírozott műveket adnak ki. Ez nem baj, csakhogy ez a rutin megmaradt mindmáig, pedig sokat változott a világ. Az elmúlt évek megszorításai a kiadókat arra ösztönözték, hogy új és újabb támogatókat kutassanak föl. Az új támogatók ugyanúgy államiak, akkor is, ha úgy hívjuk, hogy egyetemi, intézeti, kutatóhelyi, minisztériumi támogatók, vagy akkor is, ha azt hisszük: a szerző hozta a pénzt. (A szerző a legritkább esetben a saját vagyonát adja.) Így ez az út strukturális változást nem eredményezett. Pedig az túl sokáig nem járható út, hogy legyen piacgazdaság, de csak most az egyszer, csak nekem (ti. a tudományos könyvkiadásnak), csak még egy kicsit legyen „szocializmus”. Ahogyan ezt a színházak, a közlekedés, és sok más terület is igényli. Egyedül Gyurgyák János beszélt arról, hogy a tudományos könyvkiadást nem a kultúrpolitikának, hanem a gazdasági elitnek kellene eltartania. Tegyük hozzá: azzal, hogy megvásárolja a könyveket.

A kiadókat az esetleges elbukás veszélye a mű megjelenése után fenyegeti. Nemrég beszélgettem egy kiadóval arról, hogy „persze rendben van az, hogy hozza valaki a művet, hogy adjam ki, hoz erre pénzt is, elkészítem a könyvet, kifizetem az összes költséget a támogatásból, de arra már senki nem gondol, hogy az értékesítés is pénzbe kerül”. Mindenki azt hiszi, hogy az elkészült könyv már csak fialja a pénzt. Holott – és ezt senki nem veszi figyelembe –, maga a terjesztés is nagyon sokba kerül. Nem csak az árrésbe. Raktározni, hirdetni, szállítani, ez mind idő, pénz és energia. Nem kis költség.

Alapvetően nem sok minden változott a könyvterjesztés területén. Régen az volt a jelszó, a kiadó kiad, a kereskedő elad. Ez ma már illúzió. Egy másik kiadó vezetője őszintén azt vélte, azért ad ötven százalékot, hogy nekem, a kereskedőnek ebbe beleférjen minden, az eladással kapcsolatos költség. Ezúton tudatom mindenkivel, aki hasonló tévedésben van, hogy azért ad ötven százalékot, mert a „multik” föltornázták az árrést, de emögött soha nem ígéret volt, hanem inkább a fenyegetettség érzése, hogy jajistenem, mi lesz velünk, ha hiányzunk a „multi” által biztosított polc-folyóméterekről.
Őszintén megvallom, nekem, kis könyvesboltosnak 30-35 % is elegendő volna, ha… Ha biztosan tudnám, hogy az adott műre megvan a vásárlóm. Ha a vásárlónak volna érdeklődése, pénze, ideje, indíttatása megvenni, birtokolni a művet. Ha a vásárló nem azzal lépne be az ajtón, hogy kismama vagyok, diák vagyok, pedagógus vagyok, egyáltalán: vagyok, mekkora engedményt tetszik adni. (Ezt elszúrtuk, mi szúrtuk el, hosszú ideig tart helyrehozni.) Ha a vásárló nem azért jönne be a boltba, hogy megnézze azt a könyvet, amit majd olcsóbban az internetes terjesztőtől fog megrendelni. (Ezt is elszúrtuk.) És ha…, és ha…. és ha…

Folytatni kell a kiadók közötti párbeszédet, mert csak így lehet esély arra, hogy megfogalmazódjanak olyan közös célok, tennivalók, amelyek előbbre vihetik a tudományos könyvkiadást. Ha sikerül a piactól segítséget kapni, akkor előre lehet lépni. Ehhez persze meg kellene ismerni a piacot. Ismerjük a lehetséges vásárlókat? Tudjuk, kinek adjuk el a könyvet? És mennyit? És miért? És főleg: hogyan? Meg kellene vizsgálni a közelmúlt és a mai magyar könyvpiac szerkezetét.
Néhány éve azzal indult egy nagy vállalkozás, hogy (ha jól emlékszem, holland mintára) megoldja a könyvterjesztés logisztikai feladatait. Talán nem minden tanulság nélküli volna elemezni a történetét. Hogyan jutott el a kezdeti fellendüléstől a mai piaci pozíciójáig. Nem volt igény arra, amit nyújtott? Vagy nem azt nyújtotta, amit ígért? Rossz volt az ötlet, vagy csak rosszul csináltak valamit?

Érdemes volna alaposan átbeszélni, hogy a bolti kiskereskedelemben mi változott. Kollégám mondta: régen minden könyvet kézbe kellett vennünk, hogy legalább néhány mondatot tudjunk róla mondani a vevőnek. Ma már az eladás egyfajta nagyüzemi automatizmus, a vevő konkrét művet keres, az eladónak csak azt kell tudnia, hol a könyv a boltban. Nem hibáztatni akarok valakit, vagy valamit, csak a világ változására akarom fölhívni a figyelmet. És arra, hogy nem követtük a változást. Nem biztos, hogy kell szakképzett, hivatásszerűen dolgozó könyvesbolti eladó. Nem biztos, hogy léteznek még érdeklődő vásárlók, akik azzal jönnek be a boltba, hogy tessék mondani, van valami új könyvük a maghasadásról, a pingvinek szárnyalásáról vagy az egzisztencialista filozófiáról. Persze tudom, hogy vannak ilyen áldott emberek, hozzám legalábbis idetalálnak néha. Azzal a beköszönő kérdéssel, hogy ugye ez nem X bolt. (Az X helyén mindig valamelyik bolthálózat neve szerepel.) Ez persze csak egy jelenség. Nem is biztos, hogy fontos. Egyáltalán nem azt mutatja, hogy a bolthálózatok rosszul működnek. Azt meg semmiképp nem mutatja, hogy a bolthálózatok ne tudnának tudományos könyvet eladni. De ha megpróbálnánk feltárni, hol, miért ott, hogyan és ki vásárolja meg a könyveinket, talán befolyásolhatnánk a dolgokat.

Néhány éve, a gyorsnyomdák megjelenésekor azt hittük, megszűnik a raktárra termelés. Nem szűnt meg, mert a pályázatok példányszámra is szólnak. Így aztán a kiadók kénytelenek időnként a raktárkészleteiket kiárusítani. Mert megfizethetetlen a raktározás költsége. A boltban sokszor találkozunk azzal: megvárom, míg leárazzák. És az idő nekik dolgozik. Hiába mondjuk mi, kereskedők, hogy ez is a piac ellen hat. Értem a kiadó szempontjait, nehézségeit, kényszerítő körülményeit, ám én mégis erre a helyzetre alkalmaznám a mondást: hadd lám Uramisten, mire megyünk ketten...


Az Osiris Könyvklub folytatása, a Don Quijote Könyvklub (vagy éppen a Magyar Könyvklub) bukása azt jelentené, hogy a könyvklubok e hazában sorsszerűen elbuknak, vagy lehetséges, hogy csak valami apró malőr történt? Valaha azt hittem, a tudományos könyvkiadók ismerik kiadványaik lehetséges vásárlóit. Tisztában vannak azok sokaságával, minőségével, netán még földrajzi elhelyezkedésével is. Hiszen közvetlen kapcsolatban vannak a szerzővel, fordítóval, azzal, aki a kiadást szorgalmazza. Könnyen tájékozódhatnak hát arról, hogy a lehetséges közönség mekkora vásárlóerőt jelent. Ma már tudom, hogy legtöbb esetben ez nem így van. Sokszor azt látom, hogy a könyvek kiadása nem elsősorban a közönségnek szól. Az elsődleges szempont sokkal inkább a szerző publikálási igényének kielégítése.

Talán érdemes volna megvizsgálni, a három nagy terjesztő, azok szerkezete, működési mechanizmusa alkalmas-e arra, hogy a tudományos műveket az elvárt sikerrel forgalmazza? Ha nem, tudnak-e valamilyen téren a tudományos könyvkiadók segítséget nyújtani a hálózatoknak? Természetesen én is tudom, hogy a hálózatok nem igénylik a segítséget. De azt láthatjuk, hogy a hálózatok nagy, statikus testek. Nagyságukból adódóan nehezen mozognak. Több százas, ezres nagyságrendben igénylik azokat a műveket is, amelyek iránt a várható érdeklődés – sokszor jól tudjuk – csak néhány tucat. A nagy rendelésállomány azért kell, hogy minden boltban ott legyen a könyv. De ebből még korántsem következik az, hogy az átvett könyvek ott el is fogynak. Van, aki még hisz ebben?

Korunk csodafegyvere az internet. Az ellen küzdeni, hogy műveink fölkerüljenek a világhálóra, éppúgy szélmalomharc, mint a fénymásolások elleni törekvéseink. De ha ezt a kiadók tartanák kézben, még hasznot is lehetne húzni belőle. Sajnálatos, hogy ma a felsőoktatásban sokszor nem teljes műveket, hanem csak oldaltól-oldalig tartó terjedelmek elolvasását követelik meg a hallgatóktól. (Hogy ez miért van így, jó-e, annak vizsgálata messzire vezet, a mi problémánkénál jóval komolyabb válság jele, ne is foglalkozzunk most ezzel.)A „tól-ig” elérhetőséget biztosíthatná a kiadó. Meghatározott összegért. Technikailag kivitelezhető, jogilag rendezhető helyzet.
És itt van a könyvek értékesítése a világhálón. Ezzel kapcsolatban azonnal egy újabb kereskedelem-ellenes technika jut az ember eszébe. Az előbb már más oldalról megemlített „árkedvezmény” jelensége.
Jó-e az a kiadóknak (tudományosnak, irodalminak egyaránt), hogy az internetes áruházak a megjelenés pillanatában azonnal olcsóbban kínálják a könyveket? Akarnak-e, tudnak-e fellépni e kérdésben a kiadók? Általában az engedményes eladást nem lehetne valahogyan csökkenteni, netán abbahagyni? Az megértem, hogy a közvetlen kiadói eladáskor engedményt kap a vásárló. Ilyenkor a kiadó a fel nem használt kereskedelmi árrése terhére ad engedményt. De ugyanez a kiadó miért ad akkora árrést az internetes áruháznak, hogy az is olcsóbban adja? Lehet, hogy túl nagy az árrés? Jó ez? El lehet-e érni, akarjuk-e elérni, hogy könyveink megjelenésük pillanatában ne értékelődjenek le? Meddig lehet még növelni a könyv bolti árát ahhoz, hogy a kedvezmény, az árrés, a terjesztés költségei után még maradjon valamennyi az előállításra is?

Meggyőződésem, hogy a tudományos könyvek kiadói igazi segítséget csak a piactól remélhetnek. Az államtól nem. És a segítséghez minél előbb és minél hatékonyabban folytatni kell a kiadók közötti párbeszédet. Az egyeztetést a fentiekben felvázolt és az itt fel nem emlegetett további problematikus területekről. A hatékonyabb piaci szereplés érdekében és a hatékonyabb érdekérvényesítés érdekében pedig össze kell fogni. Ha ehhez kell egy szövetség, akkor azt létre kell hozni. Az 1795-ben alapított Egyesülés vajon tud a tudományos könyvkiadók sajátos érdekeivel foglalkozni? Ezt is alaposan át kellene beszélni. Remélem lesz rá lehetőség, és egyetértő kiadók is.

Péntek Zoltán

PÉNTEK ZOLTÁN (1955, Budapest) üzletvezető
Szakképzettsége: magyar-történelem szakos tanár. Jelenlegi munkahelye: Budapesti Teleki Téka, üzletvezető 1999-től.
Forrás: Ki kicsoda a magyar könyvszakmában

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés