ProsperoD
Külföldi könyvek
webshopja
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Külföldi könyvek <br> webshopja Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Kánonok. Beszélgetés Hansági Ágnessel

Kánonok – Beszélgetés Hansági Ágnessel


– Az Ixión-szindróma című könyvében külön tanulmányt szentel az irodalmi kánon(ok)nak. Ebben történik hivatkozás Harold Blommra, aki megalkotta a „saját” kánonját.
– Harold Blomm „A nyugati kánon” címmel írt egy könyvet, amely meglehetősen nagy vihart kavart: 26 szerzőt tárgyal Dantétől Borgesig, vagyis azokat a szerzőket és műveket, akik az ő elképzelése szerint a nyugati kánont jelentik. Egyébként nagyon sok ilyen próbálkozásra ismerünk példát, az irodalomtörténet története során mindig voltak ilyenfajta kísérletek, többen megpróbálták „összeállítani” a kánont. Meghatározni például, hogy melyik a legjobb száz könyv vagy száz vers.
– A Nagy Könyv játék is arra irányult, hogy képet kapjunk arról, melyik a ma legjobbnak tartott száz könyv.
– A Nagy Könyv játék egyértelműen azt igazolta, hogy az a könyv vagy az a mű tud bekerülni eredményesen egy ilyen játékba, amelyiket még az általános iskolában tanítanak, vagyis ami az alapképzés része. Az olvasásvizsgálatok eredményei szintén ezt igazolják: ha az embereknek a kedvenc olvasmányaikat kell felsorolniuk, akkor a gyerekkori olvasmányaikat említetik, például az Egri csillagokat vagy A kőszívű ember fiait. Az iskola felelőssége és szerepe a Nagy Könyv játékban és ezekben a reprezentatív vizsgálatokban is egyértelműen visszaigazolódik. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy mit tanítunk az iskolában. Az Egri csillagok példája azonban azt is bizonyítja, az sem mindegy, hogy melyik műből készül filmadaptáció, illetve, hogy az az adaptáció, filmként, milyen minőségű.
– Nyilvánvaló, hogy a televíziózás hatással van az olvasásra is – más értelemben is.
– Igen, de nem olyan mértékben szorítja vagy szorította vissza az olvasást, ahogy azt gondolni szokták. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején elkezdődő folyamat, tehát, hogy az emberek sokkal kevesebb klasszikus művet olvasnak vagy egyáltalán sokkal kevesebbet olvasnak, nem csak a televíziózással van összefüggésben. Részint ez az oka, de főleg a diktatúra lebomlásával függ össze. Több empirikus vizsgálat is megerősítette, hogy a zárt társadalmakban sokkal magasabbra értékelik az emberek a szépirodalmat, sokkal többet olvasnak, és lényegesen nagyobb arányban „klasszikusokat”, elitirodalmat. Hiszen a társadalmi nyilvánosságnak nincsenek más formái. Az irodalom ilyenkor olyanfajta szabadságot kínál, ami máshol nem adatik meg az átlagember számára. Már a rendszerváltáskor is sejthető volt, hogy abban a pillanatban, amikor nyitottá válik a társadalom, nálunk sem fognak annyit olvasni az emberek, és arányaiban talán kevesebben magas irodalmat.
– Különféle kánontípusokat különböztet meg a könyvében.
– A nyolcvanas-kilencvenes évek kánonszakirodalmában megjelennek olyan fogalmak, amelyeket többé-kevésbé szinte minden szerző használ, hiszen pusztán „a kánon”, az borzasztóan általános dolog. Az antikvitásban például, egy rétoriskolában konkrét szövegeket jelent a kánon, tehát az a szöveg, amin megtanítják a rétort a mesterségre, a mesterség fogásaira. Itt még a szöveg a maga egyediségében, konkrétságában része a kánonnak, egy olyan lista, amelyben tulajdonképpen a szöveg a maga testiségében jelen van. A későbbiekben ez persze nagyon átalakul, mert szaporodnak a szövegek, és – nagyjából már a reneszánszot követően – de a felvilágosodástól mindenképpen, inkább azért kell ismerni egy bizonyos szöveget, mert az más szövegek helyett megmutatja, hogy egy adott szövegcsoportra, amelybe maga is beletartozik, mi a jellemző. Ha a 19. századi, nagyon erősen memoritercentrikus képzést vizsgáljuk, akkor szinte emblematikus szövegeket találunk. Tehát a kánon fogalma történetileg is változik. Amikor ma kánonról beszélünk, akkor különböző aspektusairól beszélünk egy olyan jelenségnek, ami történetileg is sokat változott.
Amikor például valaki egy egyetemi szigorlatra készül, kezébe nyomnak egy listát nevekkel és műcímekkel, és mindenki tudja, hogy ezt nem lehet elolvasni. Ez a „materiális kánon”. A benne szereplő művek viszonylagos állandóságot mutatnak, keveset mozdulnak, vagyis ami erre a listára kerül, az nagyon nehezen kerül le róla. Ha megnézzük Toldy Ferenc irodalomtörténeti szöveggyűjteményét, ami a maga nemében az első, akkor hiába a lassan másfél százados korkülönbség, nem lesz radikális az eltérés a mai egyetemi olvasmánylistákhoz képest. Persze vannak különbségek, mások a hangsúlyok, de a gerincük azonos. Nagy változás abban, hogy kik tartoznak bele és milyen művekkel, nem következett be. Nagyon változékony viszont a kánonnak egy másik aspektusa: a „jelentéskánon”, vagyis, hogy hogyan értelmezzük ezeket a műveket és milyen jelentőséget tulajdonítunk nekik egy adott kultúra, egy nemzet, egy régió életében, ez a rétege a kánonnak nagyon változékony. Az, hogy hogyan lehet a materiális kánonban benne tartani szövegeket, a jelentéskánon függvénye. Ez utóbbi pedig időről időre átíródik. Akkor van baj, ha a jelentéskánonban beáll egyfajta stagnálás, amikor nem születnek új értelmezések. Ez azt jelenti, hogy az adott szöveg nem tudja megszólítani a kritikusokat, az olvasókat. Megindul egy lassú felejtődés, és az érintett mű kisodródik a perifériára. Az „aktív kánon” ezzel szemben tulajdonképpen azoknak a műveknek vagy szerzőknek az összessége, amik/akik nagyon sok helyen, éppen az intermediális utalások révén, jelen vannak az életünkben. Tehát benne vannak a köztudatban. Például a Shakespeare-szonetteket az egyik biztosító felhasználta a reklámkampányában. Mindenki betéve tudta a reklámban elhangzó citátumokat, és egy könyvesboltban dolgozó ismerősömtől hallottam, hogy többen úgy keresték a kötetet, hogy nem is tudták, ki a szerző, csak elszavalták az eladónak azokat a sorokat, amelyeket megszerettek, hogy azt a könyvet kérik, amelyben ez benne van.
A „magkánon” az, amit a nyelvközösséghez tarozó emberek zöme ismer, nálunk ilyen mű például a Bánk bán. Sokszor nem közvetlen olvasási élmény révén ismerjük, hanem valamely más médium által. Ez persze nem csak a tévé, mozi vagy rádió lehet, hanem például a plakát vagy diafilm, illetve az előbb említett reklám. Lehet, hogy a Bánk Bánról valaki csak annyit tud felidézni, hogy „Hazám, hazám”, esetleg el is tudja elénekelni, tehát valamit tud hozzá kötni, valamilyen tudással rendelkezik róla.

Jolsvai Júlia

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés