Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Csibi
tűzoltó lesz
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Csibi<br>tűzoltó lesz
„Cápaképű mag” Interjú Szabó T. Annával

„Cápaképű mag”
Interjú Szabó T. Annával

Író, költő, műfordító, a nyugatos-újholdas szellemiség folyatója. Elhagy címmel megjelent ötödik kötetében továbbviszi az előző könyv, a Rögzített mozgás lapjain megkezdett szubjektív lírikusi hangot. A 34 éves, kolozsvári születésű költő Budapesten él férjével, Dragomán György íróval és két kisfiával, az ötéves Gábrissal és az egyéves Pállal.

Sokáig az objektív lírai hagyományhoz kapcsolódott a költészeted: aprólékos, pontos megfigyelés, tárgyszerű rögzítés jellemezte. Mi az oka, hogy az utóbbi két kötetben előtérbe kerültek az érzelmek és a személyesség?

Sosem gondoltam, hogy egyszer ennyi minden megjelenik majd a verseimben abból, ami velem történik. A legfőbb ok egyértelműen a gyerekek születése. Másrészt Gyuri (Dragomán György – O.I.) is kilépett a világba íróként. Ő addig nagyon zárkózott volt, titokban írta az első könyvét. A zárkózottsága egy kicsit rám is átragadt, szinte illetlennek éreztem volna, ha megjelentetek egy hozzá írt szerelmes verset, vagy bármit az életünkkel kapcsolatban. A változás valószínűleg összefügg a térrel is, amelyben éltünk: az előző lakásunk az Ó utcában egy pici, szűk, szorongató tér volt. Amikor nyolc évvel ezelőtt ide költöztünk, kicsit kinyílt minden, ahogy azt a Fény c. kötet is tanúsítja.

Kik hatottak erre az új hangodra?

Mindenekelőtt Szabó Lőrinc, akivel az elmúlt években rengeteget foglalkoztam, az ő Shakespeare-szonettfordításaiból írtam a disszertációmat is. A Lóci-versek mellett hatással voltak rám például Imreh András, Lackfi János gyermekeikhez írott versei. Ami a személyességet illeti, József Attila volt az, akitől elirigyeltem a fájdalmas szenvedélyességet; és aki ezt napjainkban nagyon jól meg tudja írni: Jónás Tamás. De például Nemes Nagy Ágnes hagyatéka is csupa elfojtott szenvedély, ebből derült ki, az objektivitás nála is inkább cél, amelyet összeszorított foggal igyekezett elérni. Hogy meddig tart nálam ez a személyesség, nem tudom, néha sóvárgok a régi hang után.

Ki volnál szolgáltatva valamiféle külső erőnek? A műveid alapján nagyon tudatosan építkező költőnek tűnsz.

Szabó Lőrinc ilyen szempontból is nagyon tanulságos. Egy levelében úgy fogalmazott: hatalmas épületet épít, ami nem tudja, merre és meddig tart, mert ahogy építi, úgy lesz egyre nagyobb és beláthatatlanabb. Kiszolgáltatottja ennek az építménynek, mégis építenie kell. Vagy ahogy Weöres Sándor írja: „nem ismerem a célomat, a célom ismer engem”. Történnek velem a dolgok, nem döntöm el, hogy tárgyias leszek vagy személyes. Persze az tudatos, hogy valamit hogyan írok meg, vagy kiadom-e a kezemből. Alapvetően az a baj a személyességgel, hogy az ember nem ismeri eléggé önmagát. A tárgyakat képes elég jól megismerni és leírni, de önmagát és a szeretteit nem. A nézés tárgya című versben kísérletet tettem arra, hogy tárgyszerűen nézzem azt, akit szeretek – hasonlóan ahhoz, ahogy a vers párdarabjában, a Kísérlet borral és gyertyával című, korábbi versben egy pohár borban tükröződő gyertya lángját írtam le. Kiderült, hogy számomra a szeretteimmel kapcsolatban csak álobjektivitás létezik: a nézés szenvedélyessége nem szüntethető meg.

A nemtelen tárgyias költészettől jutsz el ebben a kötetben egy archetipikusan női líra felé.

Ez egy veszélyes terep, mert itt és most ez nem pusztán költészeti kérdés. Az utóbbi időben nagyon erős lett a női líra, de még mindig keresi a helyét. Sok korombeli és nálam fiatalabb szerző például hangsúlyosan női témájú versekben viszonylag gyakran használ durva szavakat. Ez persze önmagában nem baj, ettől még jó a vers, sőt. Csak úgy érzem, hogy ez a kihívó hang még mindig egy hatalmi harc része. Lehet, hogy tényleg szükség van erre, mert a nőkkel, a női lírával szemben még mindig vannak bizonyos elvárások. Én például ezzel a kötettel bekerültem egy olyan skatulyába, amely ellen egész életemben hadakoztam. Eszem ágában sem volt programbeszédet írni az anyaság mellett, mégis sokak számára a kissé konzervatív, derűsen anyás költőnő képe rajzolódott ki belőle. Pedig a kötet háromnegyede sötétség, a harmónia pillanatai mellett mindig ott a kontraszt.

Több kritika ért, mondván az az idilli állapot, amely sok versben megfogalmazódik, lírai anyagként meglehetősen problematikus. Mondhatjuk-e, hogy boldog vagy, és érzed-e a „boldog költő-szindróma” veszélyeit?

Igen, boldog vagyok, de nem gondolom, hogy reflektálatlanul lennék az. Nemes Nagy Ágnes írja egy töredékében: „Én úgy igyekszem. Fölkelek”. Számomra is erő kell ahhoz, hogy minden reggel nekilássak folytatni az életet. Az idill ezzel szemben reflektálatlan állapot – épp ez a jó benne, hogy nem kell gondolkozni rajta, csak létezni, lubickolni benne, ahogy az egyéves gyermek tud örülni a létnek, aki már és még otthon van a világban. Vannak ebben a könyvben ilyen pillanatok bőven, de azt hiszem, a mélyebb olvasat megmutatja, milyen törékeny ez az egyensúly. A mindennapok összhangja mellett megjelenik egy sötét motívum is a kötetben. Ez valószínűleg Shakespeare hatása. A szonettjeiben gyakran felbukkan az Ovidius-féle „tempus edax rerum”, a világ szépségeit felfaló idő. Nálam ez összekapcsolódik az „elhagy”-motívummal. Nemcsak arról van szó, hogy az öröm elhagy és halandóként muszáj elhagynunk egymást, hanem van egy ennél is kegyetlenebb törvény: a fiatalabb generáció gyakorlatilag felfalja az előzőt, belőle táplálkozik. A felnőttség számomra kétszeres illúzióvesztés volt: megértettem, hogy szeretet ide vagy oda, milyen önző voltam és vagyok a szüleimmel szemben, és hogy a gyermekeimmel szemben sem csak az anyai odaadás és a gyermeki áhítat létezik, hanem – ahogy Szabó Lőrinc fogalmazott a házasságról - „két önzés titkos párbaja” is a viszonyunk. Az egyik versben úgy fogalmazok az érett gyümölcs és a benne növekvő új élet viszonyáról, hogy az almában ott a „cápaképű mag”. Az anyaság voltaképpen istenkísértés. Az ember életet ad, de ahogy a saját élete sem az ő kezében van, ezt a másik életet sem tudja megvédeni. És ez a dupla rettegés, az önzés és a féltés, ott van minden boldog pillanat mögött.

Orosz Ildikó

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés