Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Livi meséi
Babák magyar
népi viseletben
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Livi meséi Babák magyar <br> népi viseletben
Laik Eszter:A nőirodalom termékenységéről és nem-létezéséről

A nőirodalom termékenységéről és nem-létezéséről

„Ez a tradíciókba belenyomorított, megalázható fehérnép titokban új nyelvet alkotott” – írja Mohás Lívia Ha kút mellett ülsz című új kötetében egy dél-kínai tartományban nemrég felfedezett, évszázadok alatt kifejlesztett nyelvről, melyet a kiszolgáltatott asszonyok kezdtek egymás között használni.
Az ezredforduló után hét évvel Európa közepén már nem kérdés, hogy nincs szükség kódolt női nyelvre, de a „nőirodalom” fogalma körül még mindig sok a zűrzavar. Gyűjtőnévként használni kizárólag a „férfiirodalom” relációjában lenne értelme, de ez a megközelítés nagyjából ahhoz hasonlítana, mintha az utcai forgalmat „nőközlekedésre” és „férfiközlekedésre” osztanánk fel. Az irodalmi művek differenciálása esetében ugyanis az egyetlen értelmes különbségtétel a „jó” és a „rossz”, illetve ezeknek árnyaltabb, kibontottabb megfogalmazása.
És valami mintha mégis makacsul tartaná magát az előítéletes fejekben, töpreng el az ember, például amikor egy (férfi) kritikus elismerőleg hümment Szabó T. Anna és Tóth Krisztina versesköteteiről készült recenziójában, hogy meg kell hagyni, az már derék dolog, hogy itt van két nő, akik gyereket nevelnek, háztartást vezetnek, és még verset írni is milyen jól tudnak. Máskor meg épp a szerzői attitűd szorítja össze az olvasói szívet, amikor egy olyan páratlan vállalkozás, mint Szécsi Noémi Kommunista Monte Cristója köszönetnyilvánításában az író – ha ironikus kicsengéssel is –, de elnézést kér férjétől és gyermekétől, hogy a vacsoraasztalnál is a történelmi tényeken jártatta a gondolatait. Miért is kell itt elnézést kérni? (Komikus lenne e helyzeteket férfiírókra alkalmazva elképzelni)
Ám mintha valami változott volna az ezredforduló tájékán – nota bene: csak a legutóbbin –, az állóvíz megmozdult. De lássuk, hányan, hányféleképp mozgatták meg. „Zavarjuk a vizet” – ez Bódis Kriszta és Gordon Agáta rendezvénysorozatának mottója, amely Irodalmi Centrifuga címmel immár negyedik éve mutat be rendszeresen női alkotókat, akiknek szavai jelentős hatással vannak az irodalmi életre. A Centrifuga sorozatában a „gender-tudatos” alkotásmód épp úgy kimutatható a lektűr-vonulat világszerte hódító szingli-irodalmában vagy a legutóbb bemutatott politikus Lévai Katalin esszéregényében.
Szerencsés ötlet volt még 2005-ben a Szépírók Társaságától egy színpadra leültetni férfi- és nőírókat, akik az Öten a nőkről című esten osztották meg gondolataikat irodalom és nők kapcsolatáról. A nőket Balla Zsófia, Erdős Virág, Gergely Ágnes, Karafiáth Orsolya és Takács Zsuzsa képviselték, akik mind megéltek már kisebb-nagyobb ütközéseket az írást férfias tevékenységnek minősítő szemlélettel, ám kivétel nélkül ihlető forrássá is tudták tenni e tapasztalatokat műveikben.
Ugyanebben az évben a Gödör Klub adott otthont a „vamp-írók” báljának Karafiáth Orsolya, Kiss Noémi, Lovas Ildikó, Murányi Zita, Szécsi Noémi és Tóth Krisztina részvételével, akik még e programcím kínálta humoros kontextusban is komoly tanulsággal szolgáltak: sikeres alkotóvá érett egy olyan generáció, amely tagjainak számára már egyáltalán nem jelent vívódást a skatulyákhoz való alázatos idomulás.
Ezeknek a megtalált hangoknak az igazi nagy “kórusa” 2005-ben szólalt meg, és valóban betöltötte a hazai irodalmi élet csarnokát: az Éjszakai állatkert című antológia eddig páratlan vállakozásként több mint harminc nőíró novelláját gyűjtötte össze a szexualitásról (A kötetről a Könyvhét tavaly novemberi számában olvashatnak). És nemcsak fiatal hangok kaptak helyet benne: megkapóan szép visszaemlékezést olvashattunk például Polcz Alaine-től.
Tanulságos a női prózaválogatás mellé helyezni egy másik erotikus antológiát, a Magyar Eratót, amely költészetünk több száz évének terméséből válogat. Itt már történeti kontextusban szemlélhető a női jelenlét: a 20. század előtt bizony kizárólag a férfiaké e terep. Költőnőink közül Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Takács Zsuzsa és Tóth Krisztina művei szerepelnek a válogatásban.
Elsőkötetesként, érdekes Felütéssel bukkant fel a legfiatalabb költőgenerációból Gát Anna, akinek kritikai megítélése ugyan változatos képet mutatott, de költői hangja bizonyosan egy jellegzetes tónusa lesz a húszas évei elején járó nemzedéknek (amelyben már, tegyük hozzá: kertelés nélkül, lecsupaszítva, “hétköznapian” használtatik a nemiség nyelve is). Emellett, megnyugtatóan, a klasszikus mintákból építkező nyelv is élő maradt. Mintha a szexualitás nyelvi sémáinak és tabuinak lebontogatása lenne a kifutópálya a női alkotók magukra találásához majd szárnyalásához: sikeres debütáció volt az irodalomban az egyébként művészettörténész Jóry Judit Vetkőztetik a menyasszonyt című regénye, amely a testen át a lélekhez, az egyes szám első személyű elbeszélőn keresztül a nő-höz vezetett el érzékletesen megkomponált mondataival.
S ezzel egyidőben újjászületett a történelmi regény is – bármilyen meglepő, de épp nőíróknak köszönhetően. Kapecz Zsuzsa Mutus liber című műve Mária Terézia korába kalauzol, férfi narrátorral (aki József főherceg titkára), ugyanakkor mai vendégszövegeket, idézeteket is folyamatosan belesző a történetmesélésbe. Férfi hőst választott férfias hadszíntéren Kálnay Adél is: Háborús történet című regénye az első világháború gyilkos értelmetlenségének áldozatául esett, hazájától örökre elszakadó Lakatos József sorsát, és rajta keresztül meganyi katona gyötrelmes menetelését, sodródását beszéli el. Ugyanettől a történelmi pillanattól indít Szécsi Noémi, aki a már említett Kommunista Monte Cristo-ban – a cím elárulja az ötletes koncepciót – “a dédnagyapám” fiktív szemszögéből dolgozza fel nem kevés iróniával, sokszor Rejtő Jenő-i csillogású humorral a hazai kommunista mozgalom nagyon is valóságos történetét. Hasonló típusú allúzióra épít napjainkhoz közelebbi történelmi regénye alcímében (“James Bond Bácskában”) Lovas Ildikó: a Kijárat az Adriára című kötet a vajdasági írónő eddig legnagyobb vállakozása. Az önéletrajz mozaikját szövi össze a háborús tűzfészek történelmi hátterével, egy minden szempontból hiteles magántörténelmet felépítve ezáltal.
A 2006-os év számos veszteségből írta meg a maga történelmét: az irodalom elbúcsúzott Beney Zsuzsától is. Költőnő volt, a legjobb értelemben: azzal a misztikus asszonyi újrateremtő erővel bírt, ami az emberen túli erők titka. Hogy utódai mit visznek tovább, a jövő költészete rejti. “Látják-e majd a tulipánt helyettem? / Milyen a szerelem, hogyha a lelkem / sár, por, talajvíz lesz csak, és a test / tőlem függetlenül olvad át a tavaszba?”
Laik Eszter

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2017/4. számaA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsonyNKA
Belépés