ProsperoD
Külföldi könyvek
webshopja
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Külföldi könyvek <br> webshopja Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Olvasásról, olvasókról – optimistán

Olvasásról, olvasókról – optimistán

Olvasási világkongresszus lesz Budapesten, az egykor olvasó néppé emelni remélt magyarság fővárosában 2006. augusztus 8-10. között. Nyolcszáz résztvevő és ötszáz előadás feszegeti-boncolgatja az olvasás ügyét a Nemzetközi Olvasástársaság (International Reading Association) égisze alatt.
Az elkötelezett és szakmailag felkészült betűbarátok e (huszonegyedik) kongresszusának házigazdája az önmagát HUNRA (Hungarian Reading Association) betűszóval illető Magyar Olvasástársaság. A szakmai egyesület – tagjai könyvtárosok, tanárok, olvasáskutatók, pszichológusok, orvosok, szülők, írók, szerkesztők, nyelvészek, gyógypedagógusok, szociológusok – az olvasással foglalkozó szakemberek hasznos fóruma.
Az IRA világkongresszus résztvevőinek többsége a tengerentúlról érkezik, de itt lesz tucatnyi európai (volt szocialista) ország egy-egy képviselője, továbbá a határon túli magyar szakemberek csoportja is. Az IRA magyar tagszervezete évek óta szervez konferenciákat az olvasással foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek számára, összefogni igyekezvén valamennyi, az olvasás, az írásbeliség színvonalának emeléséért végzett szakmaközi tevékenységet.
Nemes cél, szó se róla. A törekvés az olvasást ösztönző – legalább fél évszázados múltú – erőfeszítések folytatása. Érdemes és tanulságos szemügyre vennünk az előképet, már csak azért is, hogy a hazai pedagógusképzés, a könyvtáros-, tanító- és tanártársadalom számot vethessen a könyv és az olvasás ügyének magyarországi múltjával, s abból magyarázható ellentmondásos jelenével.
Fél évszázad? Szűkmarkúan bánnánk az olvasásösztönzés múltjával, ha nem Supka Géza újságíró, művészettörténész és régész munkásságának fölemlítésével kezdenénk e visszatekintést. Az 1920-as évek végén az ötletgazdag polihisztor kezdeményezésére rendezték meg Magyarországon az első könyvnapot: „...az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára…”. Noha az általa kigondolt alkalom évekig nem a könyv, hanem az akkori kormányzat politikájának ügyét szolgálta fondorlatos eszközökkel, hagyományt teremtett mégis. Az akció nem rekedt meg e kezdeményezésnél. Évről évre megtartották – a Literatúra folyóiratot idézve – „...azzal az eredménnyel, hogy esztendőnként pár napon keresztül sikerült a közvélemény figyelmét a magyar könyv jelentőségére felhívni”.
A kommunista ideológia a könyvet is igyekezett kisajátítani, mondván, hogy „Magyarországon csak a felszabadulást követő kulturális forradalom nyomán lett mindenki számára elérhető”. A könyvnapokat 1952-ben váltotta fel a nagybetűs Ünnepi Könyvhét. Megrendezésének célja alapvetően az volt, hogy „a magyar kultúrának egyetemes nemzeti ünnepe legyen”. Visszatekintve több mint félszáz könyvhét történetére, szakmabeliek úgy összegeznek, hogy „a kezdeményezés kiállta az idők próbáját”. Bővebb summázat az „Ünnepi Könyvhét – 50 esztendő (1929-1979)” című kiadványban olvasható. „…a művelődésnek sok formája van ugyan, de minden formájának nélkülözhetetlen eszköze a könyv. Abban, hogy a könyv mind szélesebb közönséghez s mind rendszeresebben jusson el, a jövőben is nagy szerepük lehet az ünnepi könyvheteknek”.
Lett is, bár hamar kiviláglott, hogy a könyveket vásárló ember potenciális olvasó csupán. Pedig az olvasnivaló vészesen gyarapszik. A moszkvai tudományos és műszaki dokumentációs intézet, a VINITI referáló folyóirata 1959-ben még „csak” 505 000 információt közölt, 1965-ben azonban már 800 ezret, 1969-ben pedig kis híján egymilliót. Az amerikai Physical Rewiew című, nemzetközileg is jól ismert folyóirat az ötvenes évek elején hétmillió címszót közölt, 1967-ben pedig már tizenhét milliót.
1969-et írtunk, amikor „a szocialista közművelődési könyvtárhálózat születésének huszadik évfordulóján” Mezőszentgyörgyön elhangzott az „Olvasó népért” mozgalom társadalmi elnökségének felhívása: „A társadalmi fejlődésnek olyan szakaszába jutottunk, amikor az előttünk levő nagy feladatok nemcsak igénylik, de megkövetelik, hogy valóban minél előbb »olvasó nép«-pé váljék a magyar nép…: több évtizedig tartó emberformáló munkára vállalkozunk, amely napról napra megújuló leleményt, szívósságot követel mindazoktól, akik szolgálatába szegődtek...”
A nekibuzdulást, még mielőtt a Hazafias Népfront lett volna kijelölt gazdája, egy világesemény is segítette. 1972-ben a nemzetközi könyvév nagyszabású hazai rendezvényei és akciói is erősítették az „Olvasó népért” mozgalom hatását. Az UNESCO nyilvántartásaiban és közleményeiben – ismertetve az idevonatkozó adatokat – Magyarország a könyvkiadás- és terjesztés problémáival legjobban „törődő” országok között szerepel. A könyvkiadás abban az esztendőben minden addiginál több könyvet, 6 648 művet jelentetett meg, 63 millió példányban. Oly korban éltünk, hogy a „Magyar remekírók” szériája mellől nem hiányozhatott „A szovjet irodalom könyvtára” címmel indított új sorozat sem. A folyamatot nem a piac vezérelte, hanem az ideológia, efféle elvi állásfoglalásokkal, mint ez: „A könyvkiadók teremtsék meg a méreteiben és minőségében korszerű könyvkiadást, az olvasási kultúra színvonal-emelkedésének legfontosabb feltételét. Gondoskodjanak arról, hogy a magyar és a világirodalom klasszikusaiból és az ún. standard-művekből mindig legyen kellő választék.”
Maga a mozgalom eközben (1973-ban volt ötszáz éve a „Chronica Hungarorum” megjelenésének) erőt meríthetett a hazai könyvnyomtatás és könyvkiadás 500. évfordulójára szervezett akciók, tanácskozások, kiállítások és a jubileumra megjelenő kiadványok sokaságából. Idősebbek emlékezhetnek még az „500 év – 500 iskolai könyvtár” teremtő lendületére, a rendhagyó irodalmi órák, majd a nyári olvasótáborok divatjára, a „Gyermekek az olvasó népért” (Pest megyében „Úttörők az olvasó népért”) ötletére, nemkülönben Somogyország „Az első könyv házhoz megy” elnevezésű akciójára, amelynek keretében a marcali járásban általános iskolás gyermekek vitték el a nem olvasó családokhoz az első könyvtári könyvet. Szegeden akkoriban jelent meg a „Kincskereső” című gyermek-irodalmi folyóirat.
Joggal állíthatták a buzgólkodók: a legfontosabb területen, a tömeges olvasás feltételeinek megjavításában előrehaladást értek el. Vasi példa: Szombathely új megyei könyvtárában két év alatt érték el azt az olvasólétszámot, amire tíz év múlva számítottak.
A mozgalom közben oly sokrétűvé vált, hogy kinőtt az Írószövetség kereteiből. Ezért a Hazafiás Népfront V. kongresszusa vállalta, hogy a mozgalom gazdája lesz, s szolgálatába állítja a több mint egy évtizede működő könyvbarát-bizottságokat, amelyek elsősorban a szervezésben értek el elismerésre méltó eredményeket.
Mielőtt az „Olvasó népért” mozgalom elérkezett volna első országos tanácskozásához, (Nyíregyházán tartották, 1973. június 14-15. között), a Hazafias Népfront ki nem akart fogyni az állásfoglalásokból. Szégyenkezhet ma is, aki papírra vetette: „…a művelődési munkaközösségek által, e munkaközösségek és az intézmények dialektikus viszonya által létrehozzuk a kulturális munka olyan dinamikus struktúráját, amelyben az igénylő társadalmi és az igényeket kielégítő állami pólusok hasznosan szikráznak össze, kölcsönös segítésben és versengésben”
1975 mint „hazánk felszabadulásának 30. évfordulója” kínált apropót „Az olvasó munkásért” elnevezésű versenymozgalomra, amelyet a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Művelődésügyi Minisztérium indított a könyvtárak körében: „Tegyünk többet a munkások műveltségének emeléséért mind a munkahelyeken, mind a dolgozók lakóhelyén. Segítsük a szocialista brigádokat abban, hogy jól tervezzék meg kulturális vállalásaikat, és azoknak eleget is tudjanak tenni. A bejáró, ingázó-, sokat utazó munkásokat is vonjuk be a művelődésbe.”
A „kielégítő pólusok” és „hasznos összeszikrázások” közepette arra eszméltek az olvasáskutatók, hogy a nyolcvanas évek elején 6 és fél milliárdot költöttünk könyvre. Ez ugyan alig több, mint a könyvpiac mai forgalmának egytizede, ám ugyanabban az esztendőben kávéra tíz és fél, cigarettára pedig 13 milliárdot guberáltunk le…
E felismerésből is fakadt az az üdvös törekvés, hogy minden oktatási intézményben legyen olvasóteremmel ellátott könyvtár. A „Könyvet az iskolának!” akció hátterében tantervekbe foglaltatott, hogy minden gyermek már az általános és a középiskolában ismerkedjék meg a könyvtárak használatával, s az iskola szoktassa őket a kézikönyvek, lexikonok, szótárak mindennapos használatára.
Baranya szétszórt települései között már mozgó könyvtárak, úgynevezett bibliobuszok cirkáltak és több településen könyvklubok alakultak, amikor a KISZ az „Olvasó ifjúság”, az MSZBT pedig a „Kell a jó könyv” elnevezésű olvasásserkentőjével sorakozott fel az „Olvasó népért” síkra szállók mögött. Valamennyiüket hathatósan segítették a könyvkiadás és könyvterjesztés népszerű lapjának, a 65 000 példányban megjelenő Könyvvilágnak cikkei, recenziói. „Az értelmiségiek hetvenöt és a munkások 45 százaléka rendszeres olvasó. Vagyis a könyv az utóbbi évtizedekben nagy utat tett meg az olvasó, az olvasóvá váló néphez, de még mindig nem jutott el azokhoz, akihez útnak indult – olvashatjuk a három évtizede megjelent sajtópublikációk között. – Imponáló számadatokról is tudunk. 1976-ban minden munkanapon egymillió forint értékű könyvet forgalmaztak az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjai. Ha 45 forintos átlagárral számolunk, 44 ezer kötet talált gazdára. Csak azt nem tudhatjuk bizonyosan: a gazdára találás egyúttal olvasóra találás is? Kétkedésünket a közművelődési könyvtárak tapasztalatai erősítik: kevesebbet kölcsönöznek a beiratkozott olvasók. Csökken az olvasottság. A könyvet kölcsönző, vásárló ember nem azonos az olvasó emberrel.”
A Hazafias Népfront művelődéspolitikai bizottságai szerte az országban könyvbarát munkacsoportokat szerveztek az olvasómozgalom támogatására; szinte egymást érték a vetélkedők „Könyvről könyvért”, pályázatot írtak ki az olvasásra legeredményesebben serkentő könyvtarosoknak és könyvtáraknak stb.
Olvasásszociológiai vizsgálatok is megerősítették, hogy a hetvenes években a magyar könyvkiadás kétségtelenül korszerűbbé vált, differenciáltabban elégítette ki az olvasói igényeket. Az edíciók a hetvenes évek közepétől felismerték, hogy a könyvbarátok érdeklődéssel keresik azokat a műveket, amelyek a legújabb kori történelem vizsgálatával foglalkoznak. 1982-ben Magyarországon 7 845 könyv jelent meg 95,3 millió példányban. A könyvtermés 13,1 százalékát azok a művek tették ki, amelyek a népszerű ismeretterjesztés kategóriájába tartoznak. A Gondolat Könyvkiadó 1983. évi tervében a népszerű könyvek átlagpéldányszáma harmincnyolcezer feletti.
Minden ember olvasóvá nevelhető – vallják a pedagógusok és az olvasással foglalkozó szakemberek, annak ellenére, hogy a rádió – majd később a televízió – térhódításakor elhangzottak pesszimista jóslatok, melyek szerint az elektronikus média visszaszorítja a betűt, csökkenti az olvasást, elvonja az embereket a könyvtől.
Innen szép nyerni! Az augusztusban Budapesten tanácskozó olvasástársaságbelieknek is érdeme, hogy a könyv a tömegkommunikációs eszközök (rádió, televízió) mellett is megőrizte, sőt növelte befolyását, és még – remélhetőleg – nagyon sokáig az ismeretszerzés lényeges eszköze marad.
J. N. J.



Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés