Az olvasás éjszakája
ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Az Olvasás Éjszakája
2018. szeptember 29.
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Az Olvasás Éjszakája 2018. szeptember 29. Külföldi könyvek <br> webshopja
Iparos munka és művészet


Iparos munka és művészet
Gondolatöredékek a kortárs spanyol irodalom fordítása ürügyén

1998-ban kirándultam el a spanyolországi Río Lobos kanyonjába, melyhez egy olyan falun keresztül vezetett az út, ahol egyetlen asszony élt: a többi falubeli már elköltözött, mert völgyzáró gátat építettek a falu közelében, és az emberek nem akarták megvárni, amíg végleg elárasztja őket a víz. Elmeséltem ezt egy spanyol kollégámnak, aki rögtön azt mondta, Julio Llamazares regénye, a Sárga eső pontosan ilyen élményből született, mindenképpen olvassam el. Így is tettem.

Ha nincs a Sárga eső, nekem talán eszembe se jut, hogy regényt fordítsak. Amióta az eszemet tudom – meg a persze magyaron kívül más nyelvet ismerek --, mindig is fordítottam, csak hát nem regényt, hanem verset meg novellát. A Sárga eső vitt el a regényhez. Még az év júniusában, a madridi könyvvásáron odamentem a dedikáló Julio Llamazareshez, hogy én bizony lefordítom magyarra a regényét. Még azon a nyáron le is fordítottam, készen vittem be az Európa Kiadóba. 2000-ben jelent meg.
Az esetet azért mesélem el, mert nemcsak a regénynél, a spanyol irodalomnál is a Sárga eső miatt kötöttem ki (előtte többnyire görögből és olaszból fordítottam). Másrészt az is kiderül belőle, milyen természetű fordító vagyok: a fejembe veszem, hogy ennek és ennek a műnek meg kell lennie, akkor addig járok utána, amíg keresztül nem viszem. A spanyol irodalomból alapművek hiányoznak, bőven van még mit fordítani. A szerbek és a románok is jobban állnak nálunk. A csehekről vagy a görögökről ne is beszéljünk.

A fordító – mint bármely szakmát űző mesterember – művész és iparos egy személyben. Ha én egyszer abbahagyom a regényfordítást, akkor biztosan azért teszem majd, mert a munka „iparos” részéből lesz elegem. Mert időnként bizony úgy érzem, túlsúlyba kerül az iparos munka. Hogy fél szememet behunyva – mint az asztalos a munkadarabot – jobbról-balról vizsgálgatom a mondatot, csiszolok rajta innen is, onnan is, ide teszem, oda teszem, és csak nem akar stimmelni; már-már attól félek, én is úgy járok vele, mint az egyszeri székely az asztallábbal… Mert másnak az eredeti mondata az nem olyan, mint a mienk. Annál sohasem lehetünk száz százalékig biztosak.

Néhány éve történt, hogy a spanyol követség meghívott hat költőt, és a Magyar Lettre Internationale spanyol dossziéjának bemutatásával egy időben az Írók Boltjában ők is bemutatkoztak, és én fordítottam tőlük néhány verset. Már jó előre elkértem a neveket, nehogy véletlenül is kimaradjon valaki. Néhányuktól már előtte is fordítottam, néhányuktól nem, úgyhogy utóbbiaktól kértem verset, mielőtt Magyarországra jöttek. Természetesen az utolsó pillanatban Carlos Marzal nem tudott jönni, mert futballozott, és eltörte a lábát, Felipe Benítez Reyes helyett pedig Francisco Díaz de Castro jött. Mindez reggel derült ki. Lázas keresésbe fogtam, utóbbitól találtam is fordítást, gyorsan kinyomtattam, hogy legyen mit vinni az Írók Boltjába. A Carlos Marzalt „helyettesítő” José Daniel Serrallét azonban nem ismertem, természetesen versem sem volt tőle. Velük ebédeltem. Rendelés előtt Serrallé emlékezetből leírt nekem egy versét, de én túl nehéznek találtam, azon melegében nem ment a fordítás. Lediktált egy másikat, és arról két fogás között készítettem is egy rögtönzött változatot. Mondanom sem kell, az lett a kedvencem. Igaz ugyan, hogy a nagy munkában az órát alaposan elnéztem, és mire odaértünk, a fél nagykövetség, a teljes Lettre-stáb és az Írók Boltja eladóstul, közönségestül kint állt az Andrássy úton, több mint fél órát vártak ránk, de azért nagyon jól sikerült a felolvasás, a bemutatkozás.
Egy szó mint száz, szerencsére ilyen felemelő momentum is akad jócskán a fordító életében, talán ez a kárpótlás a sokszor hosszú heteken át tartó iparos munka után. Még jó, különben a fordítót is nyugodtan helyettesíthetné egy rafináltabb számítógépes szintagmafelismerő és -cserélő program.
Pávai Patak Márta

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Lapis József: Az elég jó kritikus – Az Élet és Irodalom 2018/37. számából.

Az Élet és Irodalom 37. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés