Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
A Könyvhét ingyenes szolgáltatása igénybevételének feltételei pontosabban

Ingyenes szolgáltatásunk igénybevételének feltételei pontosabban

A felhívásunk megjelentetése óta eltelt néhány napban az érdeklődők kérdéseiből, és a válaszaimra történő reagálásukból világossá vált, részben az, hogy a félreértések elkerülése végett lényegesen pontosabban kell körülírnom a kategóriákat, másrészt az, hogy bármennyire ódzkodom a negációtól a dolgok meghatározásában, mégis szükséges alkalmaznom.

Kérem szakmai olvasóinkat, hogy olvassák figyelmesen a felhívást és az itt következő pontosítást is.

A sajtóközlemény ingyenes közzétételének lehetősége nem azonos az ingyenes hirdetési lehetőséggel.

Műfaji és tartalmi különbségek vannak a sajtóközlemény és a hirdetés között.
A tartalmi és terjedelmi feltételeknek megfelelő sajtóközleményeket ingyenesen tesszük közzé. Akinek pedig hirdetésre van szüksége, természetesen hirdethet (mindenkinek konkrét és egyedi árajánlatot adunk, aki ilyen igénnyel jelentkezik).

A könyvszakma minden cége számára ingyenes. – A könyvszakmai cég hivatásos, adószámmal rendelkező könyvkiadó vagy könyvkereskedő cég, főtevékenysége könyvkiadás, vagy a további tevékenységi körében szerepel a könyvkiadás, vagy főtevékenysége könyvkereskedelem. Az adószám alapján a magyarország.hu cégkeresőjében ellenőrizhető. (Ingyenes szolgáltatásunk keretében szerzői kiadásokról nem áll módunkban hírt adni.)

Ingyenesen tesszük közzé a sajtóközleményeket. A sajtóközlemény fogalmát kiválóan megközelíti a Wikipédia szócikke, gyakorlatban pedig – a konyv7.hu által is átvett – MTI közlemények, tudósítások illusztrálják. Könyves tematikai korlátozás nincs: esemény, dedikálás, újdonság beharangozása, hamarosan várható újdonság előrejelzése, díjak átadása vagy átvétele, és minden más – a könyvekhez, könyvkultúrához, könyves világhoz illeszkedő – téma lehet a tárgya. (Például programok esetében egy folyamatos, kifejtő szövegben megírt hír online rovatban történő megjelenése mellett, a program akár megjelenhet honlapunk „programok” rovatában is a programok szokásos formátumában.)
Az ingyenesség feltételei között szerepel – a maximum 1000 karakter (szóközökkel együtt) – terjedelmi korlát.

További szerkesztést nem igénylő, végleges formában várjuk a feltételeknek megfelelő szövegeket. A végleges formára amiatt van szükség, mert nem áll módunkban a szövegeket szerkeszteni, átírni, értelmes módon rövidíteni – a terjedelem kurtításában semmiképpen nem tartjuk alkalmazhatónak Prokrusztész módszerét. A feltételeknek megfelelő szövegek azonnal (a gyakorlatban egy-két napon belül) felkerülhetnek honlapunk online rovatába.
(Nem akarunk hirdetésszövegeket közzétenni, nem szeretnénk kiadói vagy kereskedői katalógusok könyvismertetőinek másodlagos felhasználási terepe lenni, a „fülszövegek” minden könyv esetében kiválóan elérhetők a nagy könyvkereskedői weboldalakon.)

A szerkesztéssel függ össze a nyelvi megformáltság kérdése is – a szövegeket egyes szám, 3. személyben fogalmazva várjuk. (Szokásos nyelvi kiadói gyakorlat az ilyen szövegformálás: „új kiadványunkban bemutatjuk a…”, a sajtóközleményben úgy kérjük ezt fogalmazni, hogy „új kiadványukban bemutatják a…”, hogy még a felületes olvasó se hihesse véletlenül azt, hogy a konyv7.hu kívánná „új kiadványában bemutatni a…”.

Technikai feltétel, hogy továbbkattintható linket a szövegben nem hagyunk benne, a pontos webcím szöveggel megjeleníthető, de nem lesz kattintható.

Természetesen a gyakorlat során adódnak új meg új kérdések, emiatt bizonyára további pontosító leírásokkal bővül majd az itt olvasható leírás.

Itt most újfent csak biztatjuk könyves kollégáinkat, tudassák kiadójuk eseményeit a Könyvhét olvasóival, és ne habozzanak e-mailt írni vagy telefonálni, ha kérdésük van.

Kiss József Könyvkiadó, Kereskedelmi és Reklám Kft.
Könyvhét szerkesztősége
1114 Budapest, Hamzsabégi út 31.
Tel: (1) 209 9140; (20) 931 7903
E-mail: konyvhet@t-online.hu
Honlap: www.konyv7.hu

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés