Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Macskarácsony
A hanta banda -
Őskori kaland
Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Macskarácsony A hanta banda -<br>Őskori kaland
A Dalai Láma ablakot nyit – beszélgetés Lőrincz L. Lászlóval – Könyvhét 20

[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]
Lőrincz L. László dedikálásain tömegek sorakoztak, népszerű szereplője volt mindig a kulturális nyilvánosságnak, egy időben a televízió műsoraiban is sokat lehetett látni. A tizenhét évvel ezelőtt készült interjúból is rá lehet érezni arra, mi a titka ennek a mai napig tartó töretlen népszerűségnek…

A Dalai Láma ablakot nyit – beszélgetés Lőrincz L. Lászlóval
2000. szeptember 7.

Az utcát, ahol L. L. L. lakik, ellopták. Keresem a Temető utcát, sehol nincs, pontosabban a ház, amelyik az utca végében békéskedett, előtte a hatalmas kutyával. Kérdezősködöm, senki nem tud semmit. Lőrincz L. László – vonja meg a vállát valaki egy házból – nem ismerem. Tudja – mondom – Leslie Lawrence…

Ja, ő az! – kiált fel – a föld alól is előkerítem – mondja a kérdezett, és beszalad a házba. Azután jön a címmel, magyarázza, hol merre forduljak el, hol vágjak át. Mert semmit nem loptak el, csak nem adták meg, nem engedik, és még számtalan bonyodalom kötődik ahhoz az utcához, ahol a nagy mesemondó lakik. Szinte regénybe illő ez a történet. Ami meg ámulatba ejtő, az a népszerűsége. Hogy kicsik és nagyok, nők és férfiak, végzettek és kevésbé végzettek olvassák a könyveit, rajonganak érte. Immáron negyvenkötetnyire.

– Hogy is van ez? Ön, aki lépést tart a haladással, sőt egész sajátos tudományos, fantasztikus kalandregényeket ír, még mindig az Erika-gépét koptatja?

– Beleszerettem, és mint hűséges férfi, nehezen válnék meg tőle. Megszoktam, van belőle kettő, tartaléknak, mert ki tudja, mit hoz a jövő.

– Mondjuk egy számítógépet.

– Nem ragaszkodom hozzá, bár elismerem, hogy hasznos kelléke bizonyos munkának. Egyszer, amikor Németországban voltam ösztöndíjon, a bonni egyetemen és egy padlásszobában volt a szobám egy angyal feneke mögött. Ezen a szobán osztozkodtunk meg egy tibeti élő istennel.

– Mert ugyan kivel, mással kerülne egy szobába Lőrinc L. László, mint a Dalai Lámával...

– Kalandos volt. A tibeti élő isten megszokta a tibeti éghajlatot …

– Hogy került szegény Bonn-ba?

– Menekült volt, itt fogadták be. Szóval megszokta a Himalája kellemes levegőjét és tél meg szél ide vagy oda, sarkig tárta az ablakot

– Ezen azután összekaptak.

– Nem, egész más bonyodalom kerekedett ki ebből. Én ugyanis egy mongol népmesék katalógusát állítottam össze, ami rengeteg cédulával járt együtt. Így is nevezzük ezt a munkafázist, cédulázás. Lélekölő munka volt, elképzelheti mennyi cédulám volt, több ezer. Tele volt a szoba ezekkel a kis lapocskákkal.

A 2000. szeptember 7-i szám címlapja

– Kitalálom, a láma meg kinyitotta az ablakot, és …

–… és engem meg a frász kerülgetett, mert a huzatban a cédulák megindultak ki az ablakon. Mulatságos és meghökkentő látványt nyújtottunk – a nemetek nagyon jót mulattak rajta – amikor az élő isten kinyitotta az ablakot, megfeledkezve a céduláimról. A céduláim meg repülésbe kezdtek, ki a negyedik emeletről. Derűre különös okot adott, ahogy az ablakon kirepülő cédulák után vetettük magunkat. No nem szó szerint, hanem ahogy kell, száguldottunk lefelé a lépcsőn. Az élő isten valójában jóindulatú ember volt, rájött, hogy mi történt, és elkezdett rohanni le a negyedik emeletről a tibeti ruhájába burkolózva, utána én a kétségbeesésembe. Az után ott szökdécseltünk az autók között, hogy megmentsünk minél több cédulát az örökkévalóságnak.

– Sikerült?

– Egy részét. Hát erre gondolok, amikor azt mondom, hogy lehetséges, hogy vannak munkák, amikor értelme van a számítógépnek azokon a területeken, amelyeken én is dolgoztam. Ugyanis ezeket a cédulákat több rendszer szerint is újra meg újra kellett csoportosítani, ez rengeteg munkával, és sok tévedési lehetőséggel járt. Számítógéppel egy gombnyomás, gyerekjáték lehetett volna.

– De nem lettek volna emlékek. És mi lett az élő istennel?

– Azóta sem találkoztam vele. De akkor még mondta: ha egyszer visszamegyek Tibetbe, és ott kinyitom az ablakot, mindig a cédulákra fogok gondolni. Szegény, élete végéig rémülten körül fog nézni – gondolom én most – hogy nincs-e a közelben valami szárnyrakelő cédula. Gondolom, hogy azóta is valahol emigrációban van, de lehet, hogy rövidesen változik a helyzet. A tárgyalásoknak egy alapproblémája van: a lámának el kell ismernie, hogy az ország, Tibet nem független. Le kell mondani a függetlenségről.

– Ez azért nem kis dolog…

– De, ha ezt megteszi, akkor sokat el lehet érni a kínaiaknál. Az ő szemükben ez a sarokkérdés. Sok mindenbe bele mennének, nekik sem kellemes ez a helyzet, de ehhez ragaszkodnak. Sok engedményt tennének, ha deklarálnák, hogy Tibet Kína része. A Dalai Láma hajlamos erre, mert belátja, hogy a tibeti kultúra pusztul, és a helyzet tarthatatlan. De nem egyszerű a kérdés, mert a tibeti emigráció sem egységes, van egy radikális rész, amelyik nem hajlandó lemondani Tibet függetlenségéről. Ez meg, úgy látszik nem fog megvalósulni. Kína ugyan világhatalom, és senki nincs, aki arra kényszeríthetné, hogy mondjon le országának, birodalmának egy részéről. Tibet végül is nagyon értékes, stratégiailag fontos rész. Iszonyúan gazdag. Erre a változásra úgy lehet számítani, hogy nem lehet számítani. Valami irracionális mindig történhet, egyszer történik valami.

– Hát senki sem gondolta, hogy könnyű dolog tibeti élő istennek lenni. És az internet? Nem hiányzik? Annyi mindent megtudhatna, amit később felhasználhatna a regényeiben.

– Hát erre is a munkásságom, hogy pontos legyek a tudományos munkásságom kezdetén lett volna nagy szükségem. Akkoriban a külföldön megjelent kézikönyvekhez, forráskönyvekhez szinte lehetetlen volt hozzájutni. Ha szóltam valamelyik profnak, kollegámnak, hogy tudományos szempontból ez vagy az a könyv nagyon fontos lenne, mit tud róla. Sokszor az volt a válasz: ez a könyv egyedül nekem van meg Magyarországon, de senkinek sem adom kölcsön, még neked sem.

– Mert a tudás hatalom.

– Így gondolta. Félt, hogy nem kapja vissza. Akkoriban a sokszorosítás is megoldhatatlan volt.

– Ezt nem követte a nemes bosszú, valamelyik regényében gonoszkodó tudósként nem köszönt vissza?

– Nem, soha nem gondoltam rá. Egyébként sokat köszönhetek neki, ez volt az egyetlen hibája. Igen akkor jó lett volna az internet, ahonnan lehívhattam volna, meg lehetett volna rendelni. De más világ volt.

– A jelen meg az, hogy megjelenik az életműsorozata. Évente két kötet, díszkötésben. Milyen érzés?

– Ambivalens, mert általában ez a lezárás szokott lenni, egy folyamat, egy életmű lezárásának része. Én meg nagyon nem akarok még semmit sem befejezettnek tekinteni.

– Akkor kinek volt az ötlete?

– A kiadóm javasolta, és én nagyon megtisztelőnek találtam, hogy erre sor kerülhet. Zárt terjesztésben kerül forgalomba, korlátozott példányszámban, a Magyar Könyvklub keretein belül. Tízezer példányban, ez a plafon.

– Másoknak ez álomhatár. Hány példányban szoktak elkelni a könyvei?

– Eléri a hetvenet.

– Akkor ez a tízezer tényleg korlátozott. Milyen ütemben jelennek meg a kötetek?

– Évente két-két kötet kerül kiadásra, párhuzamosan jelenik meg a két sorozat, az egyik a Lőrincz-féle, a másik a Leslie-s.

– Változatlan tartalommal?

– Javított kiadásban. Persze nem írom át őket, arról nincs szó, de átolvastam, és a stiláris dolgokba egy kicsit belenyúlok. Egy-egy nem tetsző mondatot vagy szót változtattam meg. Volt olyan kötet, ahol égbekiáltó nyomdai, hibák voltak, kimaradtak fél mondatok. Voltak kiadók, akik egy időben megspórolták a korrektorok munkáját, s ez a szöveg kárára ment. Ezeket javítom ki, de a történeten, a megoldáson sehol nem változtatok, nem lesz más a gyilkos. Minden maradjon csak a régiben.

– Nem érzett csábítást?

– Nem, igazából hiába lett volna kedvem beavatkozni, arra gondoltam, az életmű attól életmű, hogy nyomon lehet követni az írói változásokat. Ha megnézzük egy költő műveit, akkor azt látjuk, hogy kezdődnek a zsengékkel, s jó esetben befejeződnek az érettebb munkákkal. Az életmű egy folyamat, ehhez tartom magam.

– Miért csak negyven, hiszen ennél több kötete jelent meg, sőt folyamatosan jelennek meg újabbak.

– Tíz évnél továbbra nem érdemes tervezni, én se vagyok mai csirke. Nem tarthat húsz évig egy sorozat. Önkényesen határt szabtunk, negyven lesz, és kész. De hogy tíz év múlva mi lesz, azt nem tudjuk, ez egy jelképes elgondolás. Majd meglátjuk.

– Vállalja azt, hogy egy kicsit jókais a küllem is, meg a vállalkozás is?

– Hát, ha Jókai nem tiltakozik, én nem fogok, megtisztelő, szívesen felvállalom.

– Hát igen, nehezen tiltakozhatnak.

– Nagy tisztelője vagyok Jókainak, mint, ahogy Vernének is, ők a nagy elődök. Azt nem mondhatom, hogy a sorozat tervezésénél erre gondoltunk. Most átolvastam őket az olvasó szemével, hátra dőltem és igen jól szórakoztam. Azt hiszem, nem okozok csalódást azoknak, akik szeretik az olvasmányos történeteket. Nagy a harc …

Bagota Edit
Fotó: Szabó J. Judit

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2017/3. számamókus könyvek reklámfüzethosszú hajúmacskarácsonyszülinapirosszcsontCsibi állatorvos leszA hanta banda
Belépés