Babák magyar
népi viseletben
Macskarácsony
Kicsi Csascsi
és a rosszcsont madár
Csibi
tűzoltó lesz
Babák magyar <br> népi viseletben Macskarácsony Kicsi Csascsi <br> és a rosszcsont madár Csibi<br>tűzoltó lesz
Láng Györggyel beszélget Nádor Tamás – Könyvhét 20

[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]
Láng György (1924-2011) Magyarországon sem ismeretlen világhírű vendéglátós szakember – a Wikipédia angol nyelven tud róla, magyar nyelven nincs róla szócikk – a budapesti Gundel vendéglő társtulajdonosa volt könyvének, és a könyve miatt vele készült interjúnak a megjelenésekor. Ahogyan az interjúban mondja: „Elég annyi: hiszem, hogy az élet jó, s ha akarjuk, jobbá lehet tenni. És élvezni kell az életet. Szeretném, ha sírkövemre ezt írnák: »Élt, nemcsak létezett«”

EMBER ÉS GONDOLAT
Láng Györggyel beszélget Nádor Tamás
2000. június 1.

Homo ludensnek vallja magát, de ehhez nem kellett bölcs olvasmányának, a nagy hollandus könyvének címét elcsennie, Huizinga szellemét fölidéznie. Természetéből adódik: valóban játékos ember, életeleme a derű, lendítője a mindennapi lehetőség, sarkallója a variációk sokasága, ösztönzője a képzelet. Hivatásos élet- és ételélvező tehát, szenvedélye: kellemes időtöltést teremteni önmagának és környezetének. S eközben addig álmodik szállodákat, éttermeket, míg ezek pompásan létrejönnek, és fehér asztaluknál, mondjuk, mennyei bébiangolnát, felséges spárgakompozíciót, vagy akár egyszerű borjúlábat költhet el, hozzá persze saját termésű bort ízlelgetve. Mert, ahogy mondja: nemcsak létezni, de élni kell..

– Könyvének volt egy ideiglenes címe is: életem receptjei. Csakugyan van olyan életreceptje, amelyhez mindig igazodott?

– Tapasztalom: aki Magyarországon optimistának vallja magát, az valójában rosszul informált pesszimista. Ám én igazi optimista vagyok. Pedig történt velem ez, az. Amikor például a vészkorszakban úgy volt, hogy pár perc múlva fölakasztanak, egyszerűen nem hittem el, hogy bármi efféle történhet velem. És íme, még mindig itt vagyok. De nem érdemes erről filozofálni. Elég annyi: hiszem, hogy az élet jó, s ha akarjuk, jobbá lehet tenni. És élvezni kell az életet. Szeretném, ha sírkövemre ezt írnák: "Élt, nemcsak létezett".

– S mi kell ehhez a szemlélethez? Ilyennek kell születni? Sokat kell dolgozni és tiszta lelkiismerettel nyugovóra térni? A rosszat elfelejteni és megőrizni a jót?

– Emlékezni kell a jóra is, a rosszra is. Nem szabad felejteni. De tudni kell elővigyázatosan és választékosan megbocsátani, vagy nem megbocsátani. Isten vagy a sors sok szépet, jót adott nekem, próbálok mindig erre figyelni. Gyorsan élek, számos részében és rétegében a világnak, s persze, a magam módján: problémát kreálok, hogy megoldhassam. Még mindig napi tizenhat-tizennyolc órát dolgozom, de így érzem jól magam. És este, mielőtt elalszom, átgondolom a napomat: azt, ami jó volt, amit élveztem, és azt is, amit elrontottam. De sosem rágódom, legföljebb kifundálom: hogyan csinálom legközelebb. Kedvencem mindenféle small pleasure, mert a sok kis élvezet, az élet megannyi íze, fűszere, zamata, ha összeadódik, nagy élvezetté válik. Ennek tudatában mindig úgy alszom, mint a tej.

– S e kis örömök, gondolom, adódhatnak egy jó találkozásból, kellemes beszélgetésből, egy mosolyból, szépen terített asztalból, vagy abból, ahogyan besüt az ablakon a nap...

– Pontosan. Egy hang, egy elsuhanó arc, egy semmicske villanás, csillámlás, valamilyen ismerős vagy sosem érzett illat, íz, visszaemlékezés elég. A napokban találkoztam például egyik hajdani osztálytársammal. 1943-ban láttam utoljára. Elmondhatatlan érzés volt. És tüstént megtaláltuk az elfelejtettnek vélt szavakat. Vagy: a Lórántffy utcából a Gundelba tartva, találkoztam egy ifjú mamával és ötévesforma kisfiával. A fiúcska a karjába kéredzkedett volna, ám édesanyja csak ennyit mondott: „Kisfiam, már kezdesz túl nehéz lenni". Ugyanazt és ugyanúgy mondta, amit és ahogyan bármelyik mama New Yorkban, vagy Jakartában. Elérzékenyültem. Ez is small pleasure, édes kis élvezet volt.

– Tehát az ön számára – aki internacionálisan kényszerült, akart és tudott élni – elképesztően gyönyörűséges élmény, hogy mennyire egyformák vagyunk, és mégis milyen képtelenül különbözünk...

– Valóban: nincs két ember, aki egyforma benyomást keltene bennem. Valamikor hegedülni tanultam, így kiváltképp érzem: úgy van ez, mint a zenemű, amelynek kottájából minden hegedűművész ugyanazt hívja elő, mégis kinek-kinek a hangszerén ez azért egészen másképp szól.

A 2000. június 1-jei szám címlapja

– Sokrétegű életét említette. Kézenfekvő a kérdés: miképpen fonódik össze vagy válik szét a magánélete, illetve a szakmája, hivatása?

– Amikor együtt vagyok a családommal – feleségemmel, 46 esztendős muzsikus fiammal, meg a két kicsivel: a 12 éves fiúval, a 7 éves lánnyal – boldog vagyok, minden percünket élvezem. Nagyobbik leányom, sajnos, tragikus körülmények között, tűzvészben elhunyt. Kaliforniában múzeum, itt a Gundelban barokk szobácska viseli a nevét. Auschwitz elvitte szüleimet, de szellemüket, még humorukat is próbálom továbbadni az enyéimnek. S bár gyakran vagyok távol, a hivatásomat, mesterségemet az ő örömükre is gyakorlom.

– Ha már a mesterséget említi: Amerikából jöttem, mesterségem címere... – hadd idézzem a régi játék hívószavait. Amerikában s a világ megannyi más pontján, ahol ön hotelt, éttermet alkotott, végül is mi az ön mesterségének címere?

– Amint életrajzomból kitetszhet: a klasszikus asztaltisztogatástól, a pincérkedésen át jutottam el a Waldorf-Astoriáig, a New York-i Café des Artistes étteremig, a budapesti Gundelig. (Talán ismeretes: New Yorkban tulajdonos, itt társtulajdonos vagyok.) S bár persze nem vetem meg az anyagiakat, valójában nem a pénz mozgatott, hanem az étterem, a szálloda megteremtésének lehetősége, izgalma, játéka. Végül is vendéglátóipari konzultánsként működtem. Cégem megvalósíthatási tanulmányokat készített klienseinknek: azt képzeltük el, számítottuk ki, írtuk le, hogy egy adott helyen, adott időben, az adott piaci körülmények között pontosan milyen éttermet, szállodát érdemes nyitni, s mekkora valószínűséggel, miféle közönségre, megtérülésre stb. lehet számítani. Ugyanolyan professzionista előkészülettel, felmérésekkel, eszközökkel, ahogyan, mondjuk egy-egy új autómodellt megterveznek, létrehoznak, bevezetnek. És tévedni veszélyes volt, hiszen ez a kliensre és miránk nézve is igen súlyos anyagi és presztízskövetkezményekkel járt. (Mindamellett könyvemben megírom bukásaim történetét. Magam s mások tanulságára.) Megjegyzem: első ügyfelem a zseniális J. Willard Marriott, az USA és a világ egyik legnagyobb szállodalánca zseniális alapítójának nem kevésbé kitűnő fia volt. Tíz évig dolgoztunk együtt. Végül 29 országban több száz hotel, étterem megnyitásában lehetett részem.

– Az Encyclopaedia Britannica gasztronómia és étterem szócikkének írójaként, „az iparág legendája” cím viselőjeként vannak-e kedvenc étkei?

– E tárgyban nem szerénykedem: valószínűleg kevés étel van a világon, amelyet ne ismernék. Ismerem történelmi, szociológiai, néprajzi stb. hátterüket. Ezek túlnyomó többségét elő is állítottam, meg is kóstoltam. Azért persze nemcsak szíves vendéglátó, hanem igényes vendég is vagyok. Huszonkettő kedvencemet közlöm új könyvemben. Melyiket említsem? Imádom a libamájat, a csontvelőt, vesevelőt, borjúcombot, disznólábat. Imádok sokféle levest. Kedvenceim egyike a spárga – olyannyira, hogy New York-i irodámban valóságos spárgamúzeum van. És különleges kedvencem a forró olajban gyorsan elkészített angolnaembrió. Felséges különlegesség. És persze, mindezekhez társul éttermünkben, a Gundelban saját termésű borunk. Amely – ahogyan a franciák mondják – nonpareille, vagyis a maga nemében páratlan, összehasonlíthatatlan.

Láng György: Terítéken az életem
Vince Kiadó, 2000, 356 oldal, ára: 2495 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2017/3. számamókus könyvek reklámfüzethosszú hajúmacskarácsonyszülinapirosszcsontCsibi állatorvos leszA hanta banda
Belépés