Interjú Kocsis András Sándorral
| A kortárs irodalom helyzetéről Beszélgetés Kocsis András Sándorral  A Márai-program, mely kidolgozói szerint, a magyar kortárs irodalom és könyvszakma legnagyobb lehetősége lett volna a rendszerváltás óta, hosszas előkészületek után a közelmúltban félbemaradt. A Márai-vita kapcsán számos probléma és ellentmondás felszínre került; az írók és írószervezetek pedig egzisztenciális nehézségeik miatt tiltakoztak.Kocsis András Sándorral, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatójával a magyar kortárs irodalom és írótársadalom helyzetéről beszélgettünk. - Ön, mint az egyik legjelentősebb hazai kiadó igazgatója, hogyan látja a magyar kortárs irodalom helyzetét? - A magam részéről nagyon büszke vagyok a kortárs magyar irodalomra, noha hozzá kell tennem, hogy mi egy igen grafomán nemzet vagyunk, nagyon sokan próbálnak betörni az irodalom színpadára, több-kevesebb sikerrel. Úgy gondolom, hogy ez egy sajátos társadalmi színvallás, mely a rendszerváltás után még inkább felerősödött. Évente hozzávetőlegesen 13500 cím jelenik meg (itt természetesen nem csak a szépirodalomról van szó), s ebből a fantasztikus kínálatból szinte lehetetlen egy-két művet kiemelni. A legmostohább helyzetben talán a líra van, ahol az 500-800 darabos kiadványok jellemzők. De ez nem csupán magyar jelenség. Ugyanakkor sok olyan szerzőnk van, akit komoly sikerrel lehet megjelentetni, akire egy adott korszakban a vakufény villan. Rendkívül örülök annak, hogy Európában, de még a Tengerentúlon is, kezdik (újra) fölfedezni a kortárs magyar irodalmat. Kertész Imre Nobel-díja mindenképpen hozzájárult a magyar irodalom ismertségéhez. A magyar könyvpiacon nagyon ellentmondásosak a viszonyok. Egyik oldalról – a jövedelmekhez képest - magasak a könyvárak, másik oldalról viszont, fajlagosan olcsók. Olcsók az előállítási költségekhez és ahhoz viszonyítva, hogy egy első kötetes szerző piacra vezetését milyen marketing háttérrel kellene fölszerelni. Ez utóbbira egyébként igen kevés anyagi forrás áll rendelkezésre. - A Márai program kapcsán számos probléma felszínre került; az írók és írószervezetek a magyar írók méltatlan egzisztenciális helyzete ellen tiltakoztak. Mennyire jogosak Ön szerint ezek a panaszok? - Nehéz erre egyértelmű választ adni. Mondhatjuk, hogy a kortárs magyar írók zöme nehezen boldogul – de azt is, hogy épp olyan nehezen, mint 50-100 évvel ezelőtt. Supka Gézának az Ünnepi Könyvhét előzményeként megjelent szövege kísértetiesen tükrözi a mai viszonyokat, egy-két szófordulatot kicserélve, akár napjainkban is íródhatott volna. Ezek a problémák – különböző erővel - mindig jelen vannak a társadalomban. A kérdés szerintem az, hogy a társadalomnak van-e felelőssége az irodalommal szemben? Úgy vélem, a mindenkori kormány feladata egy olyan biztonságot nyújtó támogatási rendszer kiépítése, mely segíti a komoly értékek létrejöttét. Ugyanakkor azt a fajta paternalista filozófiát, hogy „én vagyok a toll fogója, a többi a társadalom feladata”, nem támogatom. Az írók jelentős része külföldön is dolgozik, tanít, újságot ír, fordít. Név nélkül, hadd említsek egy esetet. Van egy kiváló írónk, aki évek óta panaszolja, hogy milyen nehezen él, mire mondom, három nyelven beszélsz, szívesen adnék fordítási munkát. Az író azonban – mikor közöltem vele a hazai könyvpiacon általánosnak számító fordítási összeget – felháborodottan utasította vissza az ajánlatot. Ez persze csak egy zárójeles példa volt, rengeteg ellenkező, nagyszerű példával szolgálhatnék. Csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a társadalom felelőssége mellett ne felejtsük el az egyéni felelősséget se. A társadalom felelősségére visszatérve, az elmúlt hetekben nagyon ellentmondásos kijelentések hangzottak el az NKA sorsával kapcsolatban, amelyen keresztül ez idáig több százmillió Ft támogatás jutott el a kiadókhoz és az írókhoz. A legnagyobb gond azonban kétségtelenül a Márai-program megállása. Végtelenül fájlalom, hogy az elmúlt három év alatt nem sikerült határozottan megalkotni a programot, és ezt a kudarcot mindenekelőtt a belső ellentétek számlájára írom. Úgy vélem, a szakma nem ismerte fel időben, hogy az elmúlt 20 év legnagyobb, könyvszakmát érintő programja indulhatott volna el, s nem szabadott volna hagyni, hogy ez a lehetőség bornírt vitáknak essen áldozatul. Sajnos a viták néhány hete ismét föllángoltak, sok – korábban már konszenzusra jutott kérdésben is. Ami engem illet, végtelenül zavar, hogy a kortárs magyar irodalom időnként az aktuális politikai harcok kereszttüzébe kerül. Azt gondolom, hogy az irodalmi tevékenységet önmagában kell mérni, és nem politikai oldalak mentén. Eörsi István például ugyanúgy jelen volt a magyar irodalomban, mint Csoóri Sándor. Ez ügyben nem tudok, és nem is akarok distinkciót tenni. Van egy szint, ahol a politikum számomra eltűnik, és az irodalmi érték kristályosodik ki. Végtelenül fájlalom, ha ezeket szembeállítják, és megosztottságot hoznak létre. A leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy bármelyik oldal, fegyverként használja az irodalmat. - Lát esélyt a Márai program újraindulására? - Szeretnék esélyt látni, de jelen pillanatban nem érzékelem, hogy a kultúra a politika fókuszában állna. Ezért csak remélem, hogy több – közelmúltban elhangzott, negatív kijelentés dacára – a kormányzat mégis csak „stratégiai kérdésnek” tekinti a jövőben a kultúra és az irodalom ügyét. Maczkay Zsaklin |
Ajánló tartalma:
Legolvasottabbak
Legutóbbiak
A Szerk. ajánlja
Az archívum kincseiből:
Mondom én… Beszélgetés Garaczi Lászlóval, Gyarmati nő című legújabb kötetéről
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Én; élet; rajz
Kaján leckék – Kaján Tibor-Martin József: Karikatúra a betűtengerben
Kefe habbal, avagy az átnyálazás hiánya – Melissa P.: Minden este 100-szor kefével
Bizonyosan – Kerékgyártó György: Hegyi szakaszok szobakerékpáron
Kiemelt
Radnóti Sándor: Történet a verseskötetben – Az Élet és Irodalom 2025/07. számából
Az Élet és Irodalom 7. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Belépés