Első „ránézésre” háborús sci-fi, de nevezték már regénykatalógusnak is. Nehéz meghatározni, hogy hova húz a Möbion. De mindez elhanyagolható, hiszen a művet olvasva olyan gondolatokkal találkozik az ember, melyeknek a létezéséről korábban nem tudott.

– A Tankom megjelenése óta egy év telt el. Most ősszel megjelenik a Möbion „javítgatott változata” – ahogy te fogalmaztál. Miért?

– Az első kiadás képzőművészeti album volt, ott a regényem a festmények és szobrok terében kanyargott, szóval képzőművészeti alkotásokkal együtt dolgozott. Ez szép és izgalmas helyzet, köszönet érte a Villa Negra egyesületnek, de az olvasók jó része nem tudott a Möbion létezéséről. Másrészt volt mit javítani a korábbi változaton.

– Milyen volt újra elővenni? Sok írótól hallom, hogy addig foglalkoztatja egy mű, ameddig be nem fejezi, utána hagyja kirepülni. Amikor én visszatérek egy szövegre, belefutok azokba az emlékekbe, melyek a szöveggel történő első foglalkozás körül keringenek. Lehet úgy visszanyúlni egy korábbi munkához, hogy azon ne érződjön az idő?

– Nem. És ez így normális. Viszont javítgatni nehéz. Elengedni jó érzés, de ahogy érkeznek a visszajelzések, és most az olvasók visszajelzéseire gondolok, akkor kiderülnek a szakmai tökéletlenségek. A romantikus hajlamaim és a lustaságom azt mondják, hogy csak az alkotás mámora és a mű egy darabban való megszületése számít, tehát nem akarok javítgatni. A szakmaiság és a felhasználóbarát történetek igénye viszont azt mondják, hogy javíts. Ha tudsz. Súlyos teher a befejezett mese. Hozzányúlni nehéz és kockázatos. Jobb, ha elsőre simán működik, viszont csiszolgatni, polírozgatni mindig lehet, és alapműködéseket is át lehet építeni, de akkor az már másik munka.

– Sci-fi a Möbion?

– Ez nem túl fontos. Mindenesetre a műfaji kategóriákat azért találtuk ki, hogy beszélgetni tudjunk az irodalomról, és ez is egy beszélgetés, úgyhogy mondok valamit: igen, lehet sci-fi, ahogy sci-fi Az ember tragédiája, Dante Isteni színjátéka, Milton Elveszett Paradicsoma. Na jó, ezekhez képest itt több a technológiai halandzsa és az irónia. Mindenesetre a transzcendens igény kimozdítja a sci-fi kategóriából.

– Rengeteg módon értelmezhető. Gondolom, ez szándékos.

– Minél kevesebb a szándék, és minél több a tudattalanná vált, interiorizálódott közéleti, kapcsolati érzékenység, szaktudás, szóval minél több a spontaneitás, annál jobb. A szándékosság didaxisba fordul, ítélkezik, tanít, befolyásolni akar. Az ilyen iromány nem önelvű, nem a saját jogán létezik, esetleg alkalmazott művészet lehet.

– A főhős egy möbiotron nevű szer segítségével képes befolyásolni az álmokat, és az álmokban véghezvitt dolgokkal irányítani a valóságot. Létezik ez a szer?

– Már Platón létrehozta, illetve már sokkal régebben, a tudat ébredésével jött létre. Az álmok, ábrándok, vágyak, tervek mind a tapasztalati világ multiplikálódásai. A fogalmi gondolkodás, az absztrakció olyan drogok, amelyekkel ezeknek a drogoknak a pusztító mellékhatásait kezelgetjük.

– Fogtad és rokonszenvessé tetted a sátánt. Nem taszítanak a hátborzongató tettei, sőt, szinte természetessé válnak. Tehát nem muszáj minden áron letenni a voksunkat a Pokol-Mennyország között?

– A Pokol jelkép. A mentális becsípődéseink jelképe. Az eszünkkel mindannyian a Mennyeket választjuk, közben naponta kis poklokat gyártunk magunknak meg a többieknek. De tegyük le a voksunkat a Mennyország mellett, mint jelkép mellett, úgy, hogy még ráadásul azt is tudjuk, hogy nem fog az ölünkbe hullani. Ugyanakkor megcsinálhatjuk naponta, újra meg újra, és percről percre és pillanatról pillanatra, csak baromira kell figyelni. Ez körülbelül a zen, illetve ezoterikus giccs. Viszont nem tudok jobbat. Még ezt is csak elméletben tudom ilyen jól. Ha már tök jól megy a gyakorlatban is, akkor majd biztosan nem akarok irkálni – addig viszont hadd játsszak a túl- és evilággal. Hátha másoknak is jó.

– Nehéz komolyan venni egy üvegsarkú művelúr csizmában, vörös tangában és palástban tipegő – korábban említett – nagyurat, a fő-fő gonoszt. Mi volt a szándékod ezzel a szélsőséges karakterrel?

– A szerzőnek ne legyenek szándékai. Ez nem valami nagy hókuszpókusz, hanem simán szakértelem, én is most tanulgatom. Más szavakkal: a szerző ne akarjon semmit, hanem hagyja, hogy a munkája megmozduljon, tanuljon meg örülni ennek, tanuljon meg a munkájával együttműködni. Ilyesmit minden ember csinál, amikor főz, kártyázik, fütyül a zuhany alatt, vagy kimegy a gyerekkel a játszótérre. Együtt mozgunk a feladattal, és reagálunk rá, ha akar valamit. Másrészt nem szerencsés ilyesmit kérdezni a szerzőtől. A szerző ne értelmezze az irományát, színművét, szobrát, festményét, filmjét, épületét, zenéjét – esetleg viccből. Komponálja a művét olyanra, hogy élményt adjon. A kulcsot az értéshez, értésekhez nem adhatjuk át a művön kívül. Rosszul néz ki, ha a szerző magyarázkodik. Az a művészet, ami értelmezés nélkül is megél, de mellesleg még az értelmezést is elviseli; a többféle – esetleg egymással ellenkező – értelmezések pedig erősítik. És ha valaki mindenképpen értelmezést akar, akkor szórakozzon vele maga. Ezt nem ironikusan értettem; az értelmezés valóban lehet szórakozás, szabadság, játék, kaland.

Vermes Nikolett
Fotó: Ruprech Judit

Horváth Viktor: Möbion
Magvető Kiadó, 168 oldal, 2999 Ft