A tavalyig a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó Irodalomtudományi Intézet munkatársa, az irodalomtörténész és kritikus több évtizeddel ezelőtt kutatni kezdett. Tárgya Mészöly Miklós életműve volt, eredménye egy „fénykép” – 740 oldal! Testközelből, az irodalom nyelvén mutatja be a szerzőt. Könnyű hétvégi olvasmánynak nem igazán, buszon zötykölődős kötetnek sem, helyette egész estéket igénylő, csendes és szorosan a szívbe fúródó monográfiának címkézném.

– Ismerted a szerzőt?

– Sajnos nem ismertem személyesen. Lett volna alkalmam találkozni vele, bemutattak volna, de én akkor zöldfülű egyetemista voltam, ő meg élő legenda, és inkább nem „nyomultam”. Elvégre mit kezdjen a matuzsálem író egy rajongó kölyökkel? A feleségét, Polcz Alaine-t viszont ismertem, a Mészöly halála utáni években jártam a Városmajor utcai lakásukra kutatni a hagyatékot. Velem ő rettentő kedves, készséges volt, például rám bízta a lakást, adott kulcsot. Mészöly egyébként rendkívüli figura volt, irigylem is azokat, akik barátai lehettek, akiknek a mestere volt. De a művei, hogy úgy mondjam, rendkívülibbek nála. Azt mondtam, irigylem azokat, akik a barátai lehettek, másrészt meg jól van ez így. Gyakran tapasztalom, hogy elfogulatlanabbul tudunk kapcsolódni egy irodalmi műhöz, ha nem ismerjük személyesen az íróját.

– A könyv négy állítás igazolására tesz kísérletet. Távol álljon tőlem, hogy lelőjem a poént, de arról meg akartalak kérdezni: elégedett vagy a kísérlettel?

– A négy állítást amolyan minimum követelménynek tűztem ki magam elé sok évvel ezelőtt. Legyen négy dolog, amit sikerül alaposan körüljárnom, a többi ráadás. De mondjuk el, mik ezek. Az első: Mészöly nagyon eltérő műfajokban és formákban tudott egyaránt kiemelkedő műveket írni. Elképesztő, mennyire különböző „Mészölyök” léteznek, ha egymás után olvasod a műveit. Van egy viszonylag korai realista Mészöly, megrázó háborús novellisztikával, van az abszurd drámaíró, aztán van a Saulusnak, ennek a vizionárius bibliai regénynek a szerzője. Ott van ennek a tökéletes ellentéte, a Pontos történetek, útközben szikár, objektív Mészölye, aki a hatvanas évek Erdélyének leghétköznapibb eseményeit mutatja be végtelenül tárgyilagos stílusban, de olyan láttató erővel, hogy képtelenség letenni a könyvet. Aztán van a közép-európai mitológiát teremtő, történetmesélő író, a Megbocsátás és a pannon rövidpróza Mészölye, aki azért eléggé becsapós ahhoz, hogy az olvasót olykor szinte kétségbe ejtse. De ez csak néhány a „sokféle Mészöly” közül. Írt prózát, drámát, esszét, bábjátékot, mesét, ifjúsági regényt, forgatókönyvet, rádiójátékot, verset, számtalan töredéket, prózai miniatűrt. A sokféleség nagyszerű dolog, de a monográfusnak ez okozza a legnagyobb fejfájást, mert úgy kell viszonylag egységes könyvet írni, hogy ne tüntessem ki valamelyik korszakát vagy műfaját a többi rovására.

A második állítás, hogy Mészöly korának egyik legeurópaibb írója volt. Teljesen elképesztő, hogy a Rákosi- és a Kádár-korszak írója olyan szellemi és művészi dialógusra volt képes saját korának legfontosabb áramlataival, mintha a vasfüggöny nem is létezett volna. Pedig a kultúrpolitika igazán mindent megtett annak érdekében, hogy Mészölyt kiszorítsa, elnyomásban nem volt hiány. A könyvem harmadik „tétele”, hogy Mészöly életműve nemcsak saját jogán, hanem a magyar prózára tett hatása miatt is kitüntetett figyelmet érdemel. A ma nemzetközi hírt és dicsőséget elért írók jelentős része számára Mészöly példát jelentett. Sokan vannak, akik népszerűségben, példányszámban túlnőtték a mestert, de el kell mondani, hogy többnyire el is ismerik adósságukat, rendszeresen megemlékeznek Mészölyről. Ezt a részét különösen élveztem: ha Mészölyről írsz, a mai magyar irodalom színe-java lesz adatközlőd. Nem Mari nénit kell megkérdezni, hanem Nádas Pétert, Tandori Dezsőt, Esterházy Pétert, Márton Lászlót vagy Németh Gábort kell olvasni, azért ez nem rossz. A negyedik tétel az, hogy Thomka Beáta kiváló Mészöly-monográfiája óta eltelt huszonöt év, és azóta sokat gazdagodott a tudásunk az íróról. Időszerű tehát új áttekintésre vállalkozni. Mészöly 2021-ben lenne száz éves, a centenárium kínálkozó alkalom volt az új számvetésre.

– Fő kutatási területed Mészöly Miklós munkássága, érthető az elfogultság. Mióta tart a szerelem?

– Az ifjúkori Mészöly-olvasás első sokkjának feldolgozásában épp Thomka Beáta egyetemi órái és írásai segítettek annak idején. Szerelemről nem beszélnék, azért ez annál szakmaibb. Nem attól lesz valaki jó jogász, hogy szerelmes a BTK-ba, vagy jó kémikus, mert szerelmes a periódusos rendszerbe. De nem akarok illúzióromboló lenni. Persze, hogy szeretem. A nagy irodalom szerintem perdöntő bizonyítéka, hogy mindig újra kell olvasnod, különböző életkoraidban, nem tudod abbahagyni, és nem érzed azt, hogy kimerítetted volna. Mészöly több évtizednyi olvasás után is okoz meglepetést. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha rajtakapott volna. Hogy valamit korábban nem értettem jól. Az a jó mű, amihez úgy érzed, fel kell nőnőd. Mondom ezt negyvenöt évesen.

– 740 oldal! Terjedelmes kötet, különösen, ha azt a modern tendenciát nézzük, amely szerint egyre rövidebbek a könyvek. A szerkesztőd nem visszakozott?

– Először kissé kiakadt. Hosszabb lett a könyv, mint amire számított, ráadásul később adtam le a kéziratot, mint ígértem. Nagy Boglárkával, a Jelenkor kiadó főszerkesztőjével ugyanakkor hatalmas szerencsém volt. Ő ma az egyik legjobb szakember ezen a területen. Ezt onnan tudom, hogy én is tőle tanultam szerkeszteni. Illetve ő az egyik legjobb Mészöly-filológus is, számos Mészöly-kötetet rendezett sajtó alá, legutóbb a Mészöly–Polcz-levelezést, a Bilincs a szabadság legyen címen. Ráadásul szigorú, így bízhattam benne, hogy kiszűri a tévedéseimet. Nagyon sokat köszönhet neki ez a könyv.

A művek terjedelmének tendenciáit én egyébként máshogy látom. Franzen, Bolaño, Michael Chabon vagy mások Tolsztoj-méretű nagyregényeit sorra adják ki Magyarországon, feltehetően azért, mert meg is veszik az olvasók. Magyar írók is jelentkeznek nagyregényekkel, sőt regényciklusokkal. A szerzői monográfia pedig az irodalomtudomány tipikus „nagyepikai” műfaja. Szabolcsi Miklós József Attila-monográfiája négy kötet, négyszer hétszázvalahány oldal. Ezekben, ha jól vannak megírva, ugyanúgy el lehet merülni, mint egy regényben. Erre Havasréti József Szerb Antal-monográfiája is tökéletes példa. És ez nem valami terjedelem-fétisizmus, hanem az a helyzet, hogyha alaposabban meg akarod ismerni egy szerző életművét, akkor nem is gondolnád előre, mennyi kérdés jön szembe, aminek utána kell járni.

– Előbbi és valahol az azt megelőző kérdéshez is kapcsolódik a következő: mennyi ideig készült a kötet? Azért ülök tűkön a választ várva, amiért – ha tagadod is – ez egy kapcsolat!

– Huszonvalahány évvel ezelőtt kezdtem el Mészöllyel foglalkozni, de 2014 óta írok rendszeresen olyan Mészöly-tanulmányokat, amelyekről már közben is tudtam, egyszer egy könyv részei lehetnek, bár csak tanulmánykötetet terveztem. A teljes életművet átfogó monográfiára két éve kaptam felkérést, így a végén nagyon össze kellett szednem magam. A mindenki életét megnehezítő karantén, meg a home office nekem abból a szempontból jól jött, hogy 2020-ban szinte semmi mással nem foglalkoztam. Viszont nem lehetett könyvtárba járni, ami egy kutatónak rémálom. A kötet egyik fele körülbelül hat év alatt készült, a másik fele idén.

– Ha valaki, te biztos tudod, hogy miért volt ennyire szerteágazó a szerző műfajvilága.

– Azt hiszem, ez Mészöly meglepően sokirányú érdeklődésével függhet össze. A Műhelynaplóiból látszik ez legjobban. Jogtörténeti forrásoktól kezdve, kvantumfizikai tanulmányokon át, a teológián keresztül a 19. századi női divatlapokig mindent olvasott, és mindenből élvezettel merített. „Ragadós” volt az agya, szellemi hatások rögtön megtapadtak rajta, és aztán valami mészölyösen eredetit alkotott belőlük. És még több műfajban kipróbálta volna magát, ha hagyják. Ha a kultúrpolitika nem teszi lehetetlenné, valószínűleg nagy drámaírói karriert futott volna be. Bizonyosan filmezett is volna, ha engedik. Több nagy filmrendezővel, mindenekelőtt Huszárik Zoltánnal volt intenzív szellemi kapcsolata. De a filmes inspiráció így is beépült a prózájába. A megvalósult életműből a próza a legfontosabb. Mészölynél, aki a sűrítés nagymestere, a rövidpróza a regénnyel egyenrangú, sőt talán fontosabb műfaj. Az esszéi nagyon izgalmasak, és a meséi is. Nagyon szeretem, mindenkinek ajánlom ifjúsági regényét, A fekete gólyát is.

– Polcz Alaine nem elhanyagolható helyet foglal el a műben, akár a szerző életében. Felmerül a név, mint munkatárs, feleség, társ és egy teher közös cipelője, közös nehézségek elszenvedője. Mennyire ismerted meg az asszonyt, miközben Mészölyt kutattad?

– Említettem, hogy velem ő nagyon barátságos volt, rendszeresen ott aludhattam a lakásban, mivel Pécsről jártam kutatni, és ezzel megkönnyítette a dolgom. Sokat mesélt, néha furcsa, zavarba ejtő dolgokat is. Például Mészöly szeretőiről minden skrupulus nélkül, mintha az időjárásról beszélne. Én meg hebegtem-habogtam, nem tudtam hova nézni. Volt vele egy jó történetem. Egyik reggel kérdezte, hogy aludtam. Én bevallottam, hogy nem sokat, mert egy egér állandóan felébresztett. Ez január elején volt, a karácsonyfáról lepotyogott diót görgette-zörgette a nagy műteremszobában. Alaine megkért, hogy vegyek mérget, intézzem el. Én meg félig viccből közöltem, hogy kérem, én a Jelentés öt egérről írójának lakásában nem rendezhetek egérmészárlást. Nevetett. Az említett novella ugyanis nagy humanista példázat arról, hogy egy házaspár karácsony idején módszeresen kiírtja a kamrájukba költözött egérfalkát. Alaine vette a lapot, elmesélte, hogy ez az ő kamrájuk volt negyven évvel azelőtt, ők voltak ez a házaspár.

A haláluk óta eltelt nagyjából másfél évtizedben Alaine egyértelműen népszerűbb lett Mészölynél. Ezt az ezredforduló előtt el sem lehetett volna képzelni. Ha ezzel a jóslattal álltál volna elő a kilencvenes években, kinevettek volna. Még Alaine is. A házaspárt akkoriban úgy értékelték, hogy Mészöly az író, Alaine az írófeleség. (Hogy ez utóbbi mit jelent, arról Borgos Anna írt kiváló könyvet.) Ebben benne volt az irodalom patriarchális szemlélete is. Az egyébként zseniális, csodált íróink, irodalmáraink ezen a téren sok esetben neandervölgyi fogalmakkal rendelkeztek a kilencvenes években, és néhányan még ma is. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Alaine idős korában, 69 évesen adta ki azt a könyvét, az Asszony a frontont, amivel beírta magát a magyar irodalomtörténetbe. Szóval Alaine akkor lett író, amikor Mészöly a pályája vége felé járt, így ez egy különös dinamika köztük. A konfliktusaik, súlyos válságaik ellenére borzasztóan sokat köszönhettek egymásnak.

– A monográfia Mészöly 100. születésnapjára jelenik meg. Milyen fogadtatást vársz?

– Izgulok, nyilván. Gondold meg, ekkora munkát kiadsz a kezedből. Ami a centenáriumot illeti, tudom, hogy számos magyar egyetem, folyóirat, kulturális intézmény, és Mészöly kiadója, a Jelenkor is készül az évfordulóra. A Mészöly Miklós Egyesület honlapját (https://meszolymiklos.hu) érdemes lesz figyelni, hadd reklámozzam!

– Csak tessék!

– Jó lenne, ha mind Pilinszky János, mind Mészöly felé kitüntetett figyelem fordulna. Egyidősek voltak, sok kérdésben hasonló volt a gondolkodásuk, tájékozódásuk. Háború, hit, történelem. No meg a franciás műveltség. Kicsit kitérek erre is a könyvben.

– Ugyanakkor nem túlzás azt állítani, hogy a kötet elsősorban azokat érinti, azok fogják érteni és keresni, akiknek van egy képük Mészölyről, esetleg keresik azt a szerzőt ismerve.

– Igyekeztem úgy írni, hogy élvezhető legyen a könyv. A bölcsészet és a társadalomtudomány nehéz helyzetben van manapság Magyarországon, úgyhogy szerintem mi, kutatók az eddigieknél is jobban rászorulunk arra, hogy az olvasó emberek szélesebb rétegeit érjük el. Egy kollégám egyszer azt mondta viccesen, hogy az irodalomtörténész „társadalmi bérolvasó”. És van ebben valami, fel lehet ezt fogni szolgáltatásnak. A „társadalmi bérolvasó” azért olvas nagyon sokat, hogy megalapozott ajánlatokat tegyen arról, hogy a többieknek mit érdemes olvasniuk. Hogy azok a szegény polgártársak, akik sajnos nem tehetik meg, hogy teljes munkaidejükben könyveket bújjanak, az olvasásra szánható kevés idejüket a lehető legjobban tudják kihasználni. Ez viccnek hangzik, de valójában nem is annyira vicces, hanem elég felelősségteljes dolog. Úgyhogy alapfeltétel, hogy irodalomtörténészként ne harminc kollégámnak írjak. Kudarcnak tartanám, ha egy szakdolgozati témát kereső egyetemista, egy portfóliót író magyartanár, vagy teszem azt, egy Mészölyt kedvelő nyugdíjas urológus ne tudná elolvasni ezt a könyvet. A célközönség kérdése néha azért fejtörést okozott, de komolyan vettem, hogy lehessen kézikönyvnek is használni a monográfiát: részletes, áttekinthető tartalomjegyzék, életrajz, bibliográfia és névmutató található a függelékekben.

– Nagy álmod vált valóra, jól sejtem?

– Igen, persze. A családom is nagy áldozatot hozott ezért, a feleségem, a gyerekeim. Szóval, remélem, nem hiába.

Vermes Nikolett
Fotó: Máté Péter/Jelenkor Kiadó

Szolláth Dávid: Mészöly Miklós
Jelenkor Kiadó, 740 oldal, 5999 Ft