Könyvhét 2021
A Móra Kiadó
újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
A Móra Kiadó <br>újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Könyvhét folyóirat

Kézjegyek a félmúltból 3. – Konrád György: A látogató

Tarján Tamás - 2013.12.16.

Az 1969-es ünnepi könyvhét volt az első, amelyre már a gólya-évet épp befejező, a vizsgaidőszak feladataival birkózó egyetemistaként látogattam ki. Kilátogatni? A könyvhéttel kapcsolatos rendezvények szinte mindegyikét feltérképeztem, menetrendszerű vágtában közlekedtem a helyszínek között. Azokat feltétlenül célba vettem, amelyeken könyvet vagy könyvutalványt lehetett nyerni helyes válaszadással. Könyvvásárlásra fordítható pénz szinte egyáltalán nem fickándozott zsebemben, tehát magamnak kellett – némi ötletességgel – gondoskodnom akkor már tudatosan építgetett könyvtáram gyarapításának feltételeiről.

Az imént említetten kívül jó módszernek bizonyult a keresztrejtvény-megfejtések beküldése. Egy volt gimnáziumi osztálytársammal hétvégeken húsz-harminc (lehetőleg rétegközönséghez szóló, kevésbé olvasott) sajtótermék rejtvényeit fejtettük meg „felesben”. A megfejtéseket átadtuk egymásnak, és a legtöbb szerkesztőségbe öt-hat családtag, barát nevén is beküldtük olcsó levelezőlapon a fő sorokat. Hosszú távon a könyv- és könyvutalvány-nyereményekkel megsokszoroztuk a levlapokra, bélyegre költött összeget (levelezőlaponként húsz-harminc fillért kellett beruháznunk). Csak akkor támadt gond, ha egy-egy héten több néven többet is nyertünk ugyanabból a kiadványból, de akkoriban a könyv-átcserélés nem ütközött nehézségbe a boltokban. (Egyszer a tíz nyertes közül kilenc az én „istállóm” tagja volt, kilenc egyforma Pirandello-kötethez jutottam. Nem kis művészet volt ebből nyolcat becserélni. Barátom viszont egy alkalommal pár mázsa szenet nyert, amelyet nem cserélhetett könyvre, s ha jól emlékszem, fafűtéses kályhájuk volt.)

Szépen hozott a konyhára az újdonságnak számító borítékos sorsjegy is. A nyeretlen sorsjegyek lehántott papírburkára fel kellett írni nevünket, lakcímünket, és egy mozielőadáson az előcsarnokban elhelyezett postaládába dobni a cetlit. A sorsjegyárusító standoknál halmokban álltak a szemétbe kívánkozó papírdarabkák. Csak fel kellett markolni őket, gyorsan – sokszorosító technikákkal – felcímezni, egyetlen mozijegy áráért a filmszínházba jutva százával „feladni” e különös játékszelvényeket, s a nagy számok törvénye alapján biztosra lehetett venni, hogy az ember úgy negyedévenként nyer kb. ötszáz forintos vásárlási utalványt (akkor óriási összeg, akár huszonöt könyv is kijött belőle).

1969-ben számomra a könyvhét két legértékesebb kincsének a színes-szivárványos borítójú Németh László-életműsorozat nyitó kötete (a Horváthné meghal s vele a maroknyi novella, a Negyven év című pályaesszé és az egyik emblematikus regény, a Gyász, egybefoglalva), valamint Konrád György A látogató című kisregénye ígérkezett. Ugyanannál az eldugottabb kis árus asztalnál vettem meg mindkettőt. Utóbbit, a Magvető újdonságát 15 forintért. Felelős szerkesztője Rét Rózsa, zöld–fekete borítógrafikájának tervezője Szabó János. A 271 oldal terjedelmű szöveg abba a (elnevezés nélküli) kisregény-sorozatba illeszkedett, amelyben – annyi más maradandó mű társaságában – Fejes Endre Rozsdatemetője, Mészöly Miklós Filmje is megjelent korábban, illetve később.

Választásom azért esett e sátornak sem nevezhető, ernyőtető nélküli elárusító asztalkára, mert ott ült mellette Konrád, a harminchat éves pályakezdő író, s dedikált. Nem tolongtak nála. Példányomba rutinszerűen beírta: „Tarján Tamásnak / ajánlom / Konrád György / 1969 június 7.”.

Nagyra becsült, sokszor elolvasott, helyenként vitatható prózapoétikai és stilisztikai megoldásaival együtt is szeretett, féltett könyvem A látogató. Ma egy friss – az elsőhöz képest negyvennégy évvel későbbi – dedikáció ugyancsak olvasható benne a belső címlap oldalpárján. Trefort-kerti Esték című – az ELTE Bölcsészkarán Gintli Tibor tanszékvezetővel együtt kezdeményezett – beszélgetéssorozatunk vendége volt a meghívásnak udvariasan és örömmel eleget tevő, a hallgatóságot előadása rációjával, humorával, színességével mindvégig lebilincselő író. Kérdéseim nélkül is haladt volna élet- és pályabeszámolójának logikus-csapongó-visszakanyarodó útján. Kértem tőle „megerősítő” kézjegyet, s kaptam is: „Még egyszer / ajánlom s / egyuttal / köszönöm / barátságos / társaságodat / Konrád György / 2013. március 7”. Tudta, hogy aznap van a névnapom, ottléte ünnep az ünnepben, de erről – nagyon helyesen – nem tett bejegyzés-említést. Viszont a hallgatóság néhány tagjával – kezdő írókkal – meghívhattuk őt a közeli tenyérnyi kávéház apró asztalához, ahol vörösbort kortyolgatva pihent meg, míg folytatódhatott a beszélgetés, a műhelyvita, az anekdotázás.

Amekkora öröm ez a két – négy évtizednél hosszabb időszak fesztávját pilléreire támasztó – dedikáció, annyira hiányzik „a híd közepe”. Nagyjából 1969 és 2013 felezőidejében Szentendre nagykönyvtárában került sor sikeres Konrád-estre. Ennek végeztével a dedikációt kérők sora kígyózva körülvette a vendéget. Odafelé menet az író otthona előtt találkoztunk, s a könyvtár gépkocsijával tettük meg a negyven kilométert a célállomásig. Visszafelé már nem egy irányba vezetett volna utunk, az embergyűrű fölött „átköszöntem” tehát Konrádnak, ő búcsút intett – s legközelebb idén, a bölcsészkaron találkoztunk.

Nem vagyok telhetetlen – de azért még szebb emlék lenne a háromszorosan dedikált könyv, mely a mai napig nagyon jó állapotban vészelte át a gyakori kölcsönadást, a sűrű használatot. Utolsó fejezetének nyolc oldalon keresztül indázó óriásmondatát, ezt a sokszorosan összetett, mellérendelő leltározó mondatot, a címszereplő, az elesettek, megalázottak, megszomorítottak, betegségbe zuhantak sorsának enyhítéséért több-kevesebb sikerrel fáradozó gyámügyi előadó s a regényhőssel majdhogynem azonosuló író közös lírai vallomását, nagyszabású társadalomkritikai mondatát, az ember- és szituációismeret nyelvi remekké formált tárházát annyiszor jártam be keresztül-kasul, hogy meg is tanultam kívülről.

Ha összehoz még egyszer a jó sors Konrád Györggyel, velem lesz a példány, a fekete toll, s legyen akármilyen hosszú az előtte kanyargó dedikáltató sor, végigvárom.

Tarján Tamás

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2021/4ÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés