Kulturális diplomáciáról, az ősök bölcsességéről és mai könyvsorsrontó húzásokról beszélgettünk Zentai Péter Lászlóval, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatójával.

- A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválokon eddig évről évre egy-egy ország volt a díszvendég, idén azonban a főtéma a szervezett magyar könyvpiac 220 éves története lesz. Mi miatt változtattak a szokásokon a 22. alkalommal megrendezendő könyves seregszemlén?

- Szlovákia lett volna a díszvendég, de az ottani kulturális miniszter felvetette, hogy inkább jövőre tennének eleget a meghívásnak, mivel olyan alaposan szeretnének fölkészülni, kölcsönös fordítási programokat elindítani, hogy ahhoz hosszasabb felkészülési időre van szükség. Így nyílt lehetőségünk arra, hogy megemlékezzünk az Európában is páratlannak tekinthető magyar könyvpiaci és könyvkultúra-történeti eseményről. A svédek után Magyarország volt a második, ahol a könyvkereskedelem résztvevői megállapodtak abban, hogy piaci rendtartás szerint együttműködnek, és megalapítják a Pesti Könyvárusok Grémiumát. Ma is korszerűnek tetsző 1772-es helytartótanácsi rendeletre támaszkodtak. Ennek az elvi megfogalmazásai máig érvényes üzenetet közvetíthetnek a könyvesek számára. Eszerint csak jelentős műveltségbeli, valamint komoly szakmai tudással lehetett könyvkereskedelemmel foglalkozni, volt egy nem túl erkölcsös célkitűzése is a 12 tagú testületnek: komoly akadályokat gördítetek a szerveződéshez nem kapcsolódott cégek piacra lépése elé.

Április 24. 15.00–18.00 Millenáris, B1 stand Az állam szerepvállalása a könyvipar piacosításában Moderátor: Zentai Péter László (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése) Résztvevők: Hermann Róbert (NKA Könyvkiadás Kollégium), Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár (EMMI) és Szigeti László (Kalligram Kiadó)

- Mi hat napjainkig az MKKE gyökerének számító grémium szellemiségéből?

- Például a német magyar könyvszakmai kapcsolat. Ahogy a magyar nyomdászatot a Kölnből érkezett Andreas Hess alapította, úgy a magyar könyvkereskedelmet és -ipart is Ausztriából vagy Németországból betelepült szakemberek hozták létre. Az említett grémiumnak is csak az elnöke, Kiss István volt magyar. A máig az egyik legszervezettebb könyvpiacot működtető Börsenverein des Deutschen Buchhandelst viszont a magyar Horváth Károly Keresztély alapította, és ebben több itthoni könyves cég is avanzsálta magát. A magyarországi kereskedők szinte mind lerakatot tartottak Németországban, többnyire Lipcsében. Ez a könyves „genetikai” kapcsolat máig vezethető. Amikor Bart Istvánnal, az MKKE akkori elnökével tervezgettük a budapesti könyvfesztivált, Peter Weidhaast, a frankfurti könyvvásár igazgatóját kerestük föl, aki rögtön támogatásáról biztosított bennünket. Előzménye volt ennek, hogy egyesülésbeli elődöm, Zöld Ferenc az akkori szocialista országok közül elsőként szervezett a Lajtán innen olyan német könyvkiállítást, amelyen nyugat-német, nyugat-berlini könyveket is felsorakoztattak. E jó kulturális diplomáciai viszonynak szerintem szerepe volt abban, hogy az 1999-es Frankfurti Könyvvásáron Magyarország lett a díszvendég.

- Mennyiben profitált e kapcsolatból a magyar szellemi élet és a közönség?

- Amikor 2004-ben Frankfurtban Esterházy Péter megkapta a Béke-díjat, a német kulturális miniszter köszöntőjében játékosan azt mondta, hogy ha valamelyik német könyvkiadó bajban van, gyorsan megjelentet egy magyar regényt. Nyilván kis túlzás volt ebben a kijelentésben, de a magyar valóban tíz azon ország irodalma közé tartozik, amelyre a német könyvkiadás figyel. Így annak ellenére, hogy izolált nyelv a magyar, sikeres, világhírű írókat vonz ide a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.

- Mit sikerül elérnie, kilobbiznia az egyesülésnek a rendszerváltás óta?

- Az elmúlt húsz évben alig volt hozzánk hasonló eredményességgel működő szervezet, bár a mai napokban ezt már nem tudnám teljes meggyőződéssel állítani. Megalkottuk a terület versenyszabályait, etikai kódexét, és itt a legkevésbé jellemző a feketegazdaság. Tíz éves küzdelemmel kivívtuk, hogy kedvezményes adósávban legyen a könyv. Ha ezt nem tettük volna, akkor a világ legmagasabb áfája sújtaná ezt a kulturális terméket, és a jelenlegi forgalom felét sem tudnánk teljesíteni. Mi találtuk ki a Márai-programot mint művelődéstámogatási rendszert, és életben tartjuk az egyik legjelentősebb kulturális eseményt, az Ünnepi Könyvhetet, melynek rendezvényei a tízmilliós országban egyszerre nyolcvan helyszínen folynak.

- Miféle kedvezőtlen változásokra utalt az előbb?

- Megroppanni látszik a szakmai szolidaritás, a felelősségérzés. Jó ideje 180-200 könyvkiadó önkéntes részvétele, bevallása alapján mi készítjük el az éves könyvforgalmi statisztikát, amelyet a KSH hivatalos adatként tesz közzé. Idén fordult elő először, hogy noha benne járunk a tavaszban, nem tudtuk összeállítani a kimutatást, mert néhány cégcsoport többszöri kérés ellenére sem küldte el az adatokat. Az Ulpius-ház Könyvkiadó csődje is önsorsrontó kereskedelmi akcióinak a következménye, amely az egész könyvszakmának kárt okozott, tönkretette az újdonságok piacát.

- Milyen közeljövőbeli célokat emelne ki?

- Jó volna elérni, hogy a magyar kormányt végre elfogadja azt a szakmai szereplők mindegyikével egyeztetett, teljesen kidolgozott könyves törvényt, amelyet közel egy évtizede évente leteszünk az asztalra. Eddig mindig az volt a válasz, hogy a dolog nem időszerű, miközben azt is leírta a kulturális kormányzat, hogy az előterjesztés minden célkitűzésével egyetért. Valamint véleményem szerint a 43-44 milliárdos bevételt produkáló hazai könyvkiadás több állami dotációt érdemelne annál, mint hogy a Márai-programot kis híján megszüntették, valamint hogy egytizedére csökkentsék azt az egymilliárdot, amelyet ezen értékalapon válogatott könyvek honoráriumára és olvasókhoz való eljuttatására eredetileg szántak.

Mátraházi Zsuzsa