Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

A remény évtizedének regénye – interjú Páll Szilárddal

Kurcz Orsi - 2015.09.11.

A kötet ismertetője szerint Keszi Dániel szemtanúja lesz saját temetésének, majd esélyt kap rá, hogy újraélje élete egyik születésnapját. A regény erről az újraélt napról - 1983. július negyedikéről - szól, valamint arról, ahogy Keszi Dániel szembesül elrontott életével, és fut versenyt az idővel, hogy megmentse azok életét, akikről tudja, hogy a biztos halálba tartanak, miközben e tudását titokban kell tartania. A tét számára óriási, hiszen ha egyvalakit megment, attól a naptól kezdve ő is újraélheti az egész további életét.
Páll Szilárd legújabb könyvében sokan magukra találnak, mások pedig csupán egy kalandos regényt látnak benne: pedig ez a kötet egyfajta újragondolt Karácsonyi ének, persze a legjobb értelemben. A Keszi Dániel ajándéknapja ugyanis nem a hétköznapi életről szól, hanem magáról a sorsról, az elmúlásról, és a második esély problematikájáról. Erről beszélgettem az íróval.

Rengeteg mű szól hasonló témáról. Miért döntött ön is a sors és az újrakezdés dilemmája mellett?

Őszintén szólva nem érdekelt a sok egyéb feldolgozás. A korábbi években, évtizedekben már többször nekiveselkedtem, hogy feldolgozzam ezt a kérdéskört, de most éreztem azt, hogy végre eljött az a pillanat, amikor érdemben is írhatok majd a sorsszerűségekről. Azt hiszem, valahol minden embert foglalkoztat az elrontott döntéseknek adott új esély problematikája. Így nem meglepő, ha ez a téma népszerű.

Történt esetleg valami olyan dolog az életében, ami most írásra sarkallta?

Konkrétan nem tudnék mondani semmi olyat, ami ezt a gondolatot előhozta volna bennem. Épp egy másik regényt kezdtem el írni, és úgy éreztem, mégsem arra, hanem valami egészen másra lenne szükségem. És így robbant be a fejembe ez a régebbi ötlet, mármint Keszi Dániel története. Hirtelen ráéreztem a téma drámaiságára. Mikor aztán elkezdtem írni, kivételesen az egész sztori rögtön körvonalazódott. Máskor ez nem szokott ilyen egyszerűen menni, hiszen mikor elkezdek foglalkozni egy-egy témával, akkor a befejezés még számomra is sokáig ismeretlen.

Miben más Keszi Dániel ajándék napja, mint például a Karácsonyi ének Scrooge úrjának a második lehetősége?

Tulajdonképpen ez egy fordított eset, mert a Karácsonyi éneknél egy egészen másik történet rajzolódik ki, ahogy végigjárja az elrontott múltját a főhős. Másfelől, Keszi Dánielnek nem kell megváltoznia, ő ugyanaz az ember, csak bölcsebb talán, aki a rossz irányba indult a boldogság és boldogtalanság keresztútján. Én egy adott döntésnek a következményeit taglalom, feltérképezve azt a világot, amiben ez a döntés nem született meg.

Állt valaha hasonlóan nehéz döntés előtt?

Igen, volt az életemnek ilyen szakasza. Ezért is ennyire érdekes ez a téma számomra, a kérdés, hogy vannak-e bizonyos felfedezhető és megélhető sorsszerűségek, amikor az emberi sors mindenképpen ugyanazt az utat járja be, akármit is teszünk. És hogy van-e esélyünk beleszólni az életünkbe, változtatni azon. Keszi Dániel sorsa viszont ennél a pár alapgondolatnál sokkal összetettebbé válik a könyvemben, ahogy haladunk előre a történetben. Túl egyszerű lenne ugyanis csak elrontott döntésekről és megbánásról beszélni.

Vajon Keszi Dániel jól járt ezzel az ajándéknappal? Ön elfogadna egy hasonlót?

Ez egy jó kérdés, mert én valószínűleg az adott ajándéknap után is ugyanúgy döntenék, csak még egyértelműbb lenne számomra az eredeti választásom. Keszi Dániel esetében ez egy elég sarkított helyzet. Az életben viszont valószínűleg sokan vagyunk hasonlóképpen: csak később, vagy esetleg túl későn realizáljuk azt, hogy "akkor és ott" esetleg másképp is lehetett volna.

Keszi Dániel történetének vajon szándékosan ilyen egyértelmű az üzenete?

Igazából nagy, magasztos, világmegváltó célokat nem tűzök ki magam elé. De ha az ember eljut egy bizonyos életkorba, gyakran teszi fel a "mi lett volna ha" kérdést magának. Erről a dilemmáról  is szól ez a könyv, annak ellenére, hogy célzott üzenetet nem szerettem volna beletenni, legalábbis szándékosan nem. Mert egyrészről ez egy lírai történet, ugyanakkor azt is sugallja a regény, hogy a reményt sohasem szabad elveszíteni. Keszi Dániel erre későn jön rá, mikor az életét már mint egy lezárt egészt látja. Az olvasó pedig ezt a vívódást kísérheti végig, amiből aztán ha szeretné, leszűrheti a saját üzenetét.

Kiknek szól ez a könyv, és az üzenet?

Én bízom abban, hogy mindenkinek, aki elolvassa. Sokan azok közül, akik már elolvasták és  elmondták a véleményüket, önmagukat helyezték bele a sztoriba, Keszi Dániel helyébe, de volt olyan is, aki csak egy izgalmas regényként olvasta végig.

Páll Szilárd élete és gondolatai mennyire vannak benne Keszi Dániel életében?

Igazából nem Keszi Dániel életében vannak benne, hanem abban a környezetben, amiben Keszi Dániel élt. Ez a 80-as éveket jelenti, mely, ahogy a könyvben is elhangzik, a remény évtizede volt az akkori generáció számára. Vannak utalások arra vonatkozóan, hogy a 80-as éveket követő idő sem tudta biztosítani azt a felszabadulást, amit vártunk. Mondom ezt mindenféle politikai mélyelemzések nélkül. Viszont a saját tapasztalatom azért jócskán benne van a történetben, hogy hogyan látom és láttam én a közelmúltat, és én mit éltem meg.

El tudná képzelni ezt a könyvet filmként is?

Azt hiszem igen, mert ez egy hálás téma lehet, sok irányba vihető tovább a történet. Annál is inkább, mert amíg a környező országokban a rendszerváltás előtti évtizedek sokszor és nagy sikerrel kerültek feldolgozásra a filmvásznon is, nálunk ez mostanig nem történt meg a megfelelő intenzitással, pedig azt hiszem, lenne rá igény.

Tervez következő kötetet?

Ezt a témakört úgy érzem, hogy kiírtam magamból. Nemrég fejeztem be egy meseregényt, ami egy egészen másfajta világ. Szeretnék újra novellákat is írni, és a már megkezdett másik regényemet befejezni. Keszi Dániel pedig úgy tűnik, egy lezárt történet lesz.

Kurcz Orsi

Páll Szilárd: Keszi Dániel ajándék napja
Ab Ovo Kiadó, 260 oldal, 2650 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés