Egy alföldi magyar táltosfiú és egy japán darumadárból átváltozott festőlány a hőse Szabó T. Anna kamaszoknak szóló új prózakötetének. Kettejük között szerelem szövődik, az első, igaz szerelem, melyben egyszerre van jelen a vágy, a szenvedély, a fájdalom és a titok. Mit jelent feláldozni magunkat és mégis megtartani a szabadságot? Mit jelent megtanulni az elengedést? A kötetről a szerzővel és az illusztrátorral beszélgettem.

– A japán legendán alapuló történetben felfedezhető a magyar népmesék világa is. A táltos képességekkel rendelkező, az állatok nyelvén beszélő juhász a tiltás ellenére is meglesi, mit csinál a párja és ezért megbűnhődik.

– Szabó T. Anna: A darumenyasszony, vagy darufeleség című japán népmese volt az alap. Ágoston Alexandra, a Vivandra  Kiadó munkatársa kitalálta, hogy Patrick Ness A daruasszony című, tavaly megjelent regénye mellé – ami felnőtteknek szólt –, írjak egy gyerekeknek szóló történetet. Kívánsága éppen egybecsengett az enyémmel, mert régóta érdekel a japán művészet. Kyoko valóban az én japán nevem, nem véletlenül került a könyv borítójára. A keleti mesékben, történetekben, filmekben mélyen gyökerezik a melodráma, amit én nagyon szeretek.  Az alaptörténet szerint egy fiú – más változatban egy öregember –talál egy csapdába esett darut, kiengedi, majd egy nő tér vissza hozzá, aki a továbbiakban vele lakik. A nő gyönyörű kelméket sző, amikbe egy-egy tollat is belefon, ezeket eladva túlélik a telet. Egyetlen kérése van: a fiú ne lesse meg őt munka közben. Persze meglesi, erre a nő visszaváltozik és elrepül. Mindig is szerettem az átváltozós meséket, nagyon megfogott bennük a hűség motívuma. A könyvet nagyobb kamaszoknak szánom, akik esetleg már maguk is átélték a szerelem édességét és keserűségét. A történet közben művészetparabolának is olvasható, ami a női önállóság és szabadság kereséséhez kapcsolódik. Bár kiváló textilművészeket ismerek, mégis festőnő lett az én művészem, részben azért, mert nagyon vonz a kalligráfia és a teljességet és ürességet szimbolizáló, tussal festett zen körök.  Az átváltozás volt az a pont, ahol a japán művészetet és a magyar táltos hagyományt össze tudtam kapcsolni.

– A festőnő a hajával fest, és itt rögtön szót kell ejtenünk Rofusz Kingáról, aki fantasztikus illusztrációkat készített a könyvedhez.

Sz. T. A.: Roppantul örültem, amikor Kinga azt mondta, hogy kicsit rólam is mintázta a japán lány képmását a mesében, az én vonásaim is felfedezhetők benne halványan.  A kalligráfia művészete egyszerre kíván nyugalmat és szenvedélyt. A daru is ilyen, amikor táncol; és bármennyire szép, végtére is egy vadmadár. Kinga ezt a fenyegető fájdalmat tudta megfogni, ami végig jelen van a könyvben. Az alapvetően pasztellszínű képeken mindig jelen van a vörös, a szerelem, a fájdalom és a vér színe. Kinga kitalált egy vörös szalagot, ami minden képen megjelenik.

– Rofusz Kingának nagy tapasztalata van a mesekönyvek illusztrálásában, 2010-ben Év Illusztrátora díjat is nyert. Ebben az esetben kézenfekvő volt, hogy a japán fametszetek stílusában - persze a saját, felismerhető stílusát megőrizve - készíti el az illusztrációkat?

– Rofusz Kinga: Amikor először olvasok el egy szöveget, még nem látom pontosan, hogy milyen lesz képben. Többször el kell olvasnom, szép lassan kialakul bennem egy világ és utána azt próbálom megjeleníteni. Most sem tudtam, hogy fog kinézni  nem volt egyértelmű, hogy „japános” lesz. Én nem annyira a japán fametszeteket érzem benne. Sokkal inkább a japán művészetre jellemző egyszerűséget, tisztaságot, felesleges díszítésektől mentességet.

– Annával megbeszélték, hogy a történetnek mely pontjaihoz kapcsolódjanak az illusztrációk, vagy szabadon döntött benne?

– R. K.: Anna szabad kezet adott nekem. Hogy hova kerül kép, az valahogy kialakul  mindig, én sem tudom pontosan hogyan. Akkor tervezem meg a könyvet, amikor már érzem a hangulatát, látom a színeket, karaktereket, kompozíciókat.

– Eddig leginkább akrill festékkel dolgozott a könyvillusztrációknál.

R. K.: Most is ugyanúgy akrillal festettem a képeket papírra. Az akrillt is lehet sokféleképpen használni. Ezek a képek technikájukban nem különböznek az eddigiektől. Inkább talán az egyszerűségük más. A végletekig le vannak csupaszítva ezek a képek.

– A stílusát úgy jellemzik, hogy lebegő, szürreális, időnként groteszk.

– R. K.: Igen, általában ezeket a jelzőket használják a képeimre. Ami jól is jellemzi azokat. Ez itt  egy lírai, finom szöveg volt. A képeknek is ilyennek kell lenni. Ezek a képek nem nagyok. Csak talán a levegősségük nagyobb teret enged láttatni, mint amekkorák. A könyv viszonylag kisméretű és nem érdemes túl nagy méretben festeni, mert a kicsinyítés során sok apró részlet eltűnne. És ezek a finomságok, fontos, hogy látszódjanak .

– Anna, láttam, hogy a könyvfesztiválon papírmadarat fogtok hajtogatni, amely motívumként megjelenik a történetben is, hiszen a táltos fiú ezer madarat hajtogat a szerelmének.

– Sz. T. A.: Az eredeti történetben ez nincs benne, én kapcsoltam össze a darus mesével. Magyarországon kevéssé ismert, hogy az ezer daru origami a hosszú élet és a boldogság szimbóluma.

– Mindkét szereplőd változik, fejlődik a történet végére.

– Sz. T. A.: A lány megtanul szeretni, a fiú pedig szeret, szenved és tanul: éppen a szerelme segítségével finomodik az ízlése. Pásztorgyerek létére megtanul origamit hajtogatni. Igyekeztem nagyon, hogy egyenlő arányban legyen a könyvben a női és a férfi történet. Nehéz megmondani, ki az igazi hőse.  Az igazi szerelmet nagyon vad, animális szenvedélynek tartom, amiben a magányosság és a birtoklás iránti vágy hadakozik egymással. Ezt kell magunkban megszelídíteni, hozzácsiszolódni a másikhoz.

Szénási Zsófia
Fotó Szabó J. Judit

Szabó T. Anna: Senki madara
Illusztrálta Rofusz Kinga
Magvető Könyvkiadó – Vivandra Kiadó, 56 oldal, 2990 Ft