Divatos, talán mondhatjuk úgy is, hogy manapság trendi dolog a nagydobra vert boldogságkeresés. Terápiákra járnak az emberek, szakértő műsorokat néznek, de talán csak azon az egy helyen szégyellünk kutakodni, ahol a vágyott boldogság kulcsa van elrejtve: önmagunkban. Ördögh Ottó A kis herceg és Buddha című könyve az útkeresésről szól.  Erről beszélgettem az íróval.

– Hogyan kezd el valaki - aki filmrendezőnek készül, majd humorista lesz - írni?
– Az írás nekem már akkor is megvolt, amikor humorista voltam, meg amikor rendezőnek készültem. Azt hiszem, ez elválaszthatatlan tőlem. Magam sem tudom, hogy az írás nőtt-e ki belőlem, vagy én nőttem ki az írásból. Tudok ugyan nem írni, amikor nem tudok írni, de ha írásról van szó, akkor egyszerűen nem tudok nem írni. A kreativitás ajándék: a teremtő aktust nekünk kell elvégezni, a mű pedig maga a jutalom, és az én ajándékom.

– Mégis viszonylag hosszú idő, hat év telt el az előző könyve megjelenése óta. Nem kapott ihletet?
– Igazából ez a könyv már 2004-ben megszületett bennem, legalábbis az ötlet. Innentől kezdve hét évig írtam, ami maga is szép mesebeli szám. Most pedig megjelenik. Szóval fogalmazhatunk úgy, hogy ez a könyv immár tizenhárom éves. Pont annyi, ahány éves voltam, amikor számomra eldőlt, hogy írni fogok. Ráadásul ez a tizenharmadik könyvem. Nem véletlen tehát ez a szám sem, hiszen ez a tizenhárom év volt az egyik legtartalmasabb időszaka az életemnek. Pár évig elvonultam, az íráson kívül nem foglalkoztam mással. Elindultam egy belső úton, a könyv tulajdonképpen ennek az útnak hiteles visszatükröződése. Persze, az egyéni élményeket átszűrtem egy "irodalmi rostán", hogy mások által is megközelíthetővé, megfoghatóvá, ugyanakkor élményszerűvé váljanak.

– Melyik szereplő ebben a fejlődéstörténetben Ördögh Ottó?
– Elsődlegesen és szándékoltan a fiú vagyok én, de benne vagyok a Zöregben is. Ő a belső mesterem, és ő maga az a fejlődés, ahova elérhet az ember. Úgy gondolom, és ez benne is van a karakterekben, hogy bár mindenkitől lehet tanulni, de leginkább magunktól érdemes. A könyv pont ezt meséli el: azt, ahogy én kapcsolatba kerültem a belső vezetőmmel, vagyis rátaláltam önmagamra.

– Hogy jön a képbe az Elefánt?
– Az elefánt talán a legszimbolikusabb elem a történetben. Nagyon sokféleképpen értelmezhető, hiszen az Elefánt több szinten is szerepel a műben: ott van az Elefánthegy, ahol az öreg lakik, aztán személyesen is megjelenik a műben, ellentétben a klasszikus Kisherceg sztorival. Tulajdonképpen az ember elméjével való viaskodásának, és kibékülésének a jelképe ő, más néven a nagybetűs Realitás.

– Mi történt az életében, ami elindította a könyvbeli ént a keresés felé?
– Az írásnak az a lényege, hogy vallomást teszünk a világ felé, legtöbbször magunkról mesélve. Így tettem most én is, ahogy veszteségek sorozatát írtam ki magamból, beleértve szülők halálát, vagy elmúlt szerelmeket. De a konkrét történetek ebben a könyvben nem hétköznapi eseményekként jelennek meg, hanem átlényegülve, a Kisherceg, a Zöreg, és az Elefánt különleges találkozásába oltva.

– Manapság a boldogságot kereső emberek elbeszélnek saját maguk mellett, és rossz helyen keresgélnek. Miért történhet ez meg?
– Talán a fő gond az, hogy odakint keresünk, és nem idebent. Képtelenek vagyunk befogadni a végtelent, ezért csak emberekhez, helyszínekhez, tárgyakhoz kötve tudjuk megélni a boldogságot. Aztán, mikor - mint a gyerek kezéből - elveszik ezt a játékszert, elkezdünk szenvedni, és a szenvedést továbbra is ugyanezekkel a tárgyiasított dolgokkal próbáljuk enyhíteni, ahelyett, hogy saját magunkban keresnénk meg az útmutatást. Aztán egyszer csak eljutunk addig a pontig, amikor ezt már nem lehet tovább csinálni, és rá kell döbbennünk, hogy mindaz, amit odakint kerestünk, bennünk van.

– Rávezetheti egy ilyen történet, mint A kis herceg és Buddha az embereket az önmagukhoz vezető útra?
– A könyv pont erre jó, mert láthatatlanul visszatessékeli az embereket ahhoz a gondolatmenethez, amelyek elvezethetik őket a bennük rejlő bölcshöz. Ez a kötet sem más, mint egy hétköznapi történet, ami egy fiúról szól, aki bár elveszti a szerelmét, de végül rátalál saját magára – a sorok között azonban ennél sokkal több olvasható ki: a könyv egy kálváriát mutat be, ami a vágyott, általam fénynek nevezett állapothoz vezet végül. Ez az állapot pedig, mint egy belső iránytű, újra és újra felidézhető bennem, ahányszor csak olvasni kezdem a történetet.

– Mit értsünk az említett fényállapot alatt?
– Egy olyan lámpás, ami mindig is égett bennünk, csak eddig nem vettük észre.

– Boldogságkeresőknek szól a könyv, vagy azoknak is, akik már úgy érzik, hogy megtalálták azt az életben, amit, vagy akit kerestek?
– Célközönségem soha nem volt, de annyit mondhatok, hogy talán azoknak érdemes a leginkább elolvasni A kis herceg és Buddhát, akik úgy érzik, hogy éppen elakadtak az életükben. Azonban reményeim szerint azok is haszonnal forgathatják majd, akik ezen a sokat emlegetett belső úton már elindultak. Nekik talán - korosztálytól függetlenül is - egyfajta kalauzzá válhat a Zöreg és a fiú története.

Kurcz Orsi

Ördögh Ottó: A kis herceg és Buddha
Kráter Kiadó, 320 oldal, 2800 Ft