Könyvről, tehetségről, sikerről Réz András esztétával
Réz András esztéta, filmesztéta, reklámszakember, munkájából eredendően, saját könyvei tapasztalatával, több szemszögből nézi a sikert. Kicsit szkeptikusan, kicsit bizakodva:
– A siker elképesztő ökörség, a marketingesek találták ki. Elvont semmi, aminek nagyjából az a lényege, hogy ezzel embereket lehet beterelni olyan kurzusokra, amelyeken megtanítják nekik, hogyan legyenek sikeresek, és amelyek elvégzése után garantáltan semmivel sem lesznek sikeresebbek, mint voltak korábban. Merthogy a sikert nem lehet ilyen egyszerűen definiálni. Éppen a könyvek sorsa mutatja meg ezt világosan: amikor azt mondják, hogy sikeres, akkor egész pontosan nem is tudják, hogy miről beszélnek. A siker szó 20. század végi, 21. század eleji varázsige, amellyel mindent el lehet adni. Hiszen nem vagy ember, ha nem vagy sikeres. Akármiben. Mindenben.
– Vajon egy könyv mitől lesz sikeres? A témájától? A szerző miatt? Netán a véletlen műve csupán az egész Harry Potter- és vámpír-őrület?
– Beszélhetünk akár Harry Potterről, akár a ma oly divatos vámpírtörténetekről, de akár Shakespeare-ről is. Iszonyúan bonyolult dolog, ugyanis a sikernek sokféle jelentése van, és nagyon sok mindentől függhet, mit látunk sikeresnek. A téma? És mi van, ha a szerző sikeres? Mi van akkor, ha a műfaj válik divatossá? Vagy ha a siker valami olyasmiből fakad, amit a széles közönség nem is nagyon ért? Hiszen vannak olyan szerzők, akik csak nagyon szűk körben ismertek, mégis elismertek. Akkor is lehet valaki sikeres, ha amúgy az aluljáróbeli könyvesboltban nem bunyóznak a könyveiért. Hiszen a siker nagyon sokszintű. Egy irodalmi mű úgy is lehet sikeres, hogy egyszerűen túléli a maga korát. A kérdésre, hogy hogyan sikeres, a listák társadalma, amelyben élünk, a fogyasztói világ egyetemes mércéjét, a számadatokat adja. Hány példány kelt el belőle, hányan kattintottak rá, vagy hányan „lájkolták”. Ezek persze mind valamifajta sikermércék. Attól függ, ki mit lát fontosnak. Millióféle siker létezik, és aki úgy gondolja, hogy ebből csak az egyik lehet igazi, az téved.
– Talán a siker kor-függő is lehet. Voltak korok, amikor a lányregények voltak divatosak, máskor a krimikért tolongtak az olvasók. Ma hogy áll a helyzet? Megmaradtak a régi divatok?
– A világban minden változik, a divat, így az irodalmi divat is, alkalmazkodik a korhoz. Változik a nyelv, változnak az írásmesterség eszközei, s ha kicsit bulvárosabb, kicsit modernebb formában is, de krimik, kalandregények, lányregények ma is vannak. Tulajdonképpen a mai vámpírsztorik a mai fiataloknak szóló romantikus történetek. Amikor Bram Stoker megírta a Draculát, vagy jóval előtte John Polidori A vámpírt, akkor ezek még igazi rémmesék voltak. De Stephenie Meyernél tökéletesen átlényegült a vámpír, iskolatárs lett belőle, ezt túllépve pedig igazi angyal. Tiszta, romlatlan, gáncs nélküli lovag.
– Ha már az ember tisztában van a siker összetettségével, s próbál az olvasó kedvében járni, divatos lenni, akkor vajon megjósolható a siker?
– Igen is, meg nem is. Mert ugye az egyes számú kérdés megint az, hogy milyen sikerről beszélünk. Vannak olyan szerzők, akiknek a személye valamiféle garancia. Ha egy új Esterházy-regény megjelenik, akkor az nyilvánvalóan sikeres lesz. Mert kötődik a szerzőhöz. De előfordul, hogy senkit nem érdekel a szerző, merthogy ki az J. R Ward? Még azt sem kell tudnunk, hogy ennek az írói álnévnek a viselője Jessica Rowley Pell Bird. De ha valaki beleszeretett a Fekete tőr testvériség véres-romantikus vámpírtörténeteibe, a sorozat logikája szerint fogja azt mondani, hogy mivel én szerettem az első részt, bejött a második, tehát megveszem a harmadikat is. Amikor az olvasó úgy dönt, hogy megvesz egy könyvet, valamiféle bizonyosságot szeretne. Például a Harry Potterről sem lehetett a kezdetekben tudni, hogy ekkora siker lesz. Magyarországon valahogy nem nagyon akart elindulni. Kinn volt a könyvesboltokban, és kezdetben a kutya se vitte. Néhány hónapos késéssel indult be, de a késésben az is benne volt, hogy nálunk az ilyenfajta irodalomnak nem volt előképe. Nem úgy, mint Nagy-Britanniában. Valószínűleg Rowling is ebből a hagyományból meríthetett. Tizenkét éves lehetett, amikor Angliában megjelent a Chrestomanci-krónika első kötete, a Varázslatos élet. Furcsa kis történet, egy árva testvérpárról, akiket varázslóiskolába küldenek. Ne vádoljuk a Harry Potter íróját azzal, hogy lopott, hiszen a Diana Wynne Jones regénysorozata, a Chrestomanci-krónika sohasem lett olyan sikeres, mint Harry Potter. Érdekes elgondolkodni tehát azon, hogy elég-e egy varázslóiskola és egy árva gyerek a sikerhez. Elég-e egy jó téma? Elég-e egy izgalmas sztori? Vagy kell valami olyan furcsaság, amit Rowling tudott, az amúgy meg nagyon színesen és jól író Diana Wynne Jones és sokan mások meg nem. Lehet, hogy J.K.Rowling regényei éppen ezért lettek sikeresek, mert a szerző mágikus világban játszódó, mégis hihető, már-már földhözragadt történet írt, amelynek a konfliktusai nagyon is ismerősek az iskolából, a gazdasági, politikai életből. Az olvasót néha saját kora ragadja meg, a világ melyben él, mindaz, ami bármikor megtörténhet vele is. Máskor pedig az egzotikus ismeretlen, az elvágyódás témája az, ami közelebb áll az olvasókhoz. Nem véletlen, hogy Fejős Éva regényei távoli, egzotikus országokban - Thaiföldön, Balin Mexikóban és Kubában játszódnak, nem az itt és mostban, hanem az itt és most élők álmaiban. Mégis mindkét téma - a jelen és az elvágyakozás is - lehet sikeres. És még sok más is. A siker receptje örök rejtély marad, hiszen nincs belekódolva semmibe, és temérdek összetevője van. És még az időzítés is számít. Az, hogy mikor támad az olvasókban egyfajta… hiányérzet, nem is tudom, minek nevezzük, amelyre például a Potter-, vagy a vámpírregények megfelelő választ adtak. Szóval ez tök fura világ, s ezért nehéz megmondani mi lesz sikeres. Ha ismerném a siker képletét, most készülő kötetemet nyilvánvalóan ennek alapján írnám. Vagy ki tudja… KO
|