Az Élet és Irodalom 13. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

ANGYALOSI GERGELY 70 ÉVES

Az ÉS-ben Deczki Sarolta köszönti:

„Angyalosi filozófiai gondolkodásában, oktatói tevékenységében mindig nagy szerepet játszott az (irodalom)esztétika, és ahogyan az irodalomról ír, irodalmi szövegeket elemez, abban megmutatkozik a teoretikus vénája is. Hasonlóképpen, mint azoknál a gondolkodóknál, akikkel még egyetemista korában ismerkedett meg, Barthes-nál, Derridánál és Foucault-nál, akik döntő hatást gyakoroltak Angyalosi gondolkodására, érdeklődésének irányára, pályájának alakulására; Barthes-ról és Derridáról könyvet is írt. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években a francia filozófiának és irodalomelméletnek óriási hatása volt a bölcsészkarokon, Angyalosinak pedig oroszlánrésze volt a közvetítésben. És ritka kivételként, filozófiai műveltsége okán értette is őket, nem csupán a divatos fogalmakat mantrázta, mint oly sokan akkoriban.”

FEUILLETON

Angyalosi Gergely Az alkotás enigmája című esszéje Marcel Proustról szól.

„Roland Barthes 1979-ben írt egy cikket Proustról, amelyben azt próbálja megfejteni, amit „az alkotás enigmájának” nevez. Ezt úgy érti, hogy szerinte majdnem minden, amit Az eltűnt idő szerzője 1909 őszéig írt, csupán töredék: kis elbeszélések, esszék, cikkek, szövegdarabkák. Gasztronómiai hasonlattal élve, minden összetevő megvan, de az étel „nem áll össze”. 1909 szeptemberétől minden megváltozik, beleértve az író életformáját is. Ettől fogva a nagy mű, amelyet folyamatosan táplálni kell, eleven organizmusként növekedni kezd. Mi történt? Barthes négy lehetséges (alkotói) okot említ. Egyrészt azt, hogy Proust rátalált az én-mondás egy bizonyos módjára, amely meghatározatlanul utalhat a narrátorra, a hősre és a szerzőre; továbbá megtalálta az „igazi” neveket a szereplői számára; döntött a korlátok nélküli szövegáradat mint forma mellett. Végül pedig Balzac közvetítésével ráébredt, hogy bármelyik szereplő bármikor visszatérhet ebbe a szövegvilágba, miáltal megsokszorozódik a közöttük levő látens és explicit kapcsolatok lehetősége.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Bányagróf a napvilágon címmel írt kritikát a Külországi könyvespolcokon. Tanulmányok Esterházy Péter idegen nyelvű recepciójáról című kötetről:

„A Külországi könyvespolcokon széles körű nemzetközi összefogás eredménye, egy 2021. szeptember 9-10-én Pozsonyban megrendezett kétnapos tudományos konferencián alapul. Az összeállítás szerkesztői arra törekedtek, hogy az anyag lehetőség szerint minél átfogóbban tekintse át az Esterházy-oeuvre állását az összes lehetséges „külországban”, ahol ez az oeuvre legalább minimális mértékben jelen van (a címbe emelt összetétel, a „külországi könyvespolcokon” is egy Esterházy-szövegből vett idézet). […] Olyasfajta tudományos gyűjtemény lett, ahol a darabok tárgya hellyel-közzel azonos, ez a tárgy, Esterházy Péter külföldi recepciója, könyvei lefordításainak története és e könyvek utóélete (az adott kultúrában betöltött konkrét helye) azonban sokféle beszéd- és megközelítésmódban kerül elő a kötetben.”

VERS

A szám versrovatában Demény Péter és Jász Attila versei kaptak helyet. Ezen a helyen Demény Péter egyik versét idézzük:

Kátrány

Nem gyűröm vissza: szerettelek.
Mért hagytalak el? Nem tudom.
Bár szeretném, magam miatt is,
talán nem botlanék meg többé.

Nem ismertem magam. Aszfaltba
haraptam. Nő belőlem a kátrány,
a melankólia nevű virág. Hiába
minden vers: el kell gyászoljalak.

Szerettelek. Hálátlan szó ez most,
visszaköp, gyomorszájon térdel.
A szívem röhög. A sátánt hagyjuk:
enyém itt minden nadragulya.

PRÓZA

Farkas Arnold Levente, Kerényi Tamás, Szántó T. Gábor prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Szív Ernő tárcájából:

„Az előadás rendben lezajlott, nem szép volt, hanem egyenesen gyönyörű. Megindító. A színészek nem tévesztettek, egyszer sem sültek bele a szövegbe, ami nagyon nagy dolog volt. Justine, a kis könyvtároslány szaladt föl hozzájuk a színpadra a polgármesteri csokorral. Zúgott a vastaps. Hirtelen kiabálás támadt, de Dupoint úr és a segédje, bizonyos Gerarde intézkedett. A két fiatalt játszó színész sírt. Kiabált.”

Részlet Szántó T. Gábor Kafka sírja című írásából:

„Minden nap délutánig dolgoztam a filmterven. Oda-vissza küldözgettük e-mailen a regényből felvázolt jelenetsort, Dorfman újabb és újabb változtatásokat kért, Skype-on egyeztettük a részleteket. Lustig biztatott, Dorfmannak pedig mindig voltak víziói. Képeket látott, jeleneteket és homályos körvonalú hiányokat. Nem tudta megmondani, pontosan mi kellene, de azt világosan látta, hogy dramaturgiailag valamire még szükség volna ahhoz, hogy filmvásznon is működni tudjon a történet. Mindig egy-egy pillanat villant fel előtte, és impulzív szavai nyomán bennem is megjelent a kép.
Újra és újra felmentem Adamot meglátogatni. Mindig négy óra körül, délutáni alvása végére érkeztem. Ahogy meglátott, felállt a rácsos kiságyban, felemelte a karját, tudta, hogy kiemelem. Mintha megérezte volna, hogy rossz látnom a ketrecben.
Hanát aszexuálisnak láttam. Nem tudom, azért éreztem-e ezt, mert a bennem kavargó ellenérzések kioltották a vele kapcsolatos korábbi vonzódást, talán eredetileg sem tartottam őt annyira vonzónak, csak annak a bizonyos estének a varázsa hatott rám, netán a szülés okozta viselkedés- és külsődleges változás hatott volna így, vagy szigorúan tartottam magam, hogy Noé miatt ne lássam vonzónak. Nem is beszéltünk egymással magánéletünkről. 
Újabb névtelen levelek érkeztek. Általában néhány naponta kaptam kézhez egy-egy küldeményt. A legegyszerűbben a szálloda recepcióján, vagy a kiadón keresztül szerezhette meg az új címet, amit újságíróknak is kiadtak. Az ismétlődő szimpla fenyegetések között volt egy különös hangú üzenet: „Nemcsak írónak vagy gyenge, zsidónak és embernek is. Fogy az időd!”

FILM

Báron György Valamennyi fény című kritikájában a Nádas Péterről készült, Saját erdő című portréfilmet értékeli.

„Nádasnak a teremtés egészéről van mondanivalója: az ember antropológiai állandójától (alighanem az a sarokpont) a felejtés-emlékezés kérdésén át az írás értelméig, az öngyilkosság kísértéséig, az európaiság fogalmáig vagy a kapitalizmus és demokrácia történelmi kapcsolatáig. Nehéz ezekről újat mondani: alighanem igaza van Susan Sontagnak, aki arról írt, hogy »a magas művészetben a közhely a kifejezhetetlenség szerény megvallása«.” 

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia a Budapest Bábszínház Dekameron 2023 című előadását véleményezte. A darabot Szikszai Rémusz rendezte.

„Őszintén szólva olyan szerteágazóan burjánzó a színpadi anyag, hogy az ember óhatatlanul lajstromozásba fullad. Mert tematikusan van itt háború, pestis, elzártság és trauma, kistérségi korrupció és ügyesen csomagolt összeesküvés-elmélet, kísértés és mánia, szolidaritás, szerelem és árulás, erőszak és gyász, csalárdság és klímaválság, túlélés és demokrácia, egy sor, a mindenkori emberiséget kivédhetetlenül érintő kérdés – az előadás nem kevesebbet akar, mint az egész világot átfogni, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy ezt nem teljesíti.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu