Az Élet és Irodalom 46. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Kirobbantom a lelkemből” – Török-Illyés Orsolyával Demény Péter beszélget.

„Török-Illyés Orsolya színésznőt, több film szereplőjét és az Obiectiva Theodora című nagysikerű rádiójáték társszerzőjét muszáj volt felkérnem egy interjúra: vonzott az őszintesége, a belemenőssége, a tehetsége. Így aztán meg is kerestem, és ugyanazt tapasztaltam, mint korábban: egy hiteles embert kérdeztem, aki úgy küszködik magával, hogy az egész személyiségét újra és újra átformálja közben.”

FEUILLETON

Márton László Mi fán terem a jénai romantika? című írása Andrea Wulf Lázadó szellemek című könyvéről szól.

„Andrea Wulf mesél. (Andrea Wulf: Lázadó szellemek. Fordította Makovecz Benjámin, kiadta a Park Kiadó.) Négyszáz oldalon elmeséli a jénai romantikát. (A hátralevő bő százötven oldal jegyzetekből és bibliográfiából áll, tanúsítva, hogy a szerző alapos forráskutatásokat végzett, noha a Covid-járvány, amelynek során műve nagy részét írta, nem könnyítette meg a dolgát.) A jénai romantika, vagyis a német romantika kezdete nagyjából tíz évig tartott, az 1790-es évek közepétől a következő évtized közepéig. 1806 őszén, a Napóleon egyik nagy győzelmét meghozó jénai ütközet után a várost feldúló francia katonák már bottal üthették volna a jénai romantika nyomát, ha tudták volna, hogy az mi fán terem.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Antal Nikolett Részben az egész, egészben a rész című kritikája Kollár Árpád Nád című kötetét elemzi.

„A Nád családi enumeráció is. Megjelenik az anya, akinek humorérzéke nemcsak megidézett, nosztalgikus történet, de nyelvvé formált, örökölt költőiség – az (ön)irónia, az esetlegesség, a pontos megfigyelések részletgazdagsága miatti humor nélkül nem működne a Nád és legfőképpen nem működne a Trianon az nem egy ház. Kollár szentségtelenít, az emelkedettség ennél távolabb már nem is állhatna tőle, és éppen emiatt lesznek ezek a szövegek hitelesek. Meglep, betokosodik, velünk marad az életből és a mindennapokból fakadó természetes fájdalom, sőt, mintha arra is utalna, a teljességnél nagyobb fájdalom aligha létezhet.”

KÖNYVKRITIKA

Benedek Szabolcs írt Krasznahorkai László A magyar nemzet biztonsága című új könyvéről Nemet mondani a Lomeni nevű szivarra című kritikájában.

„Nem, nem fogom elspoilerezni, sem azt, hova fut ki a regény, sem azt, mi a különbség a lepkék és a pillangók között. („Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó.”) Ez a karcsúságában is mély könyv elsősorban a barátságról, a kiszolgáltatottságról, a szeretetről, a sorsszerűségről és az élni akarásról szól, miközben a szerző Krasznahorkai László egyszerre ironizál (derűsen) a regényszereplő Krasznahorkai Lászlón, meg a mostanság sűrűn emlegetett autofikción. Nem az a kérdés ezúttal, hol van a fikció és valóság határa, esetleg hol kezdődik, illetve végződik az irodalom – Krasznahorkai elfogadja a probléma létezését, de inkább az foglalkoztatja őt és azonos nevű szereplőjét, meddig mehet el az író akár a létezés, akár a buszmenetrendként ismétlődő hétköznapok vizsgálata során. A válasz részint etikai jellegű, részint az irodalom korlátjainak felismerése: „a tehetség rövidebb ideig tart, mint az élet”.

VERS

A szám versanyagában ezen a héten Benkő Attila és Hartay Csaba versei kaptak helyet. Itt most Benkő Attila egyik versét mutatjuk meg:

Azilum

Kimentem, hogy megszámoljam,
hány diófám is van
az elvadult kertben.
Tizenhat vagy tizenhét,
mert zavartak a szúnyogok.
Majd ősszel visszajövök,
hiszen itt a házam, nem kell utazni,
de hol a kincs?
Kihúzva a cöveket
még eldugok egy diót,
a többi a varjaké.

PRÓZA

Barna Imre, Tóth Gábor Ákos és Odze György prózája.
Tárcatár: Szil Ágnes.

Részlet Odze György Fanni napja című írásból:

„09:02 Fanni mindenáron ablak mellé szeretett volna ülni, mint minden gyerek, szemmel követni a repülés valamennyi pillanatát, az ő dolga, gondolta Vrábel Ricsi, hogy ezt elintézze, nem pedig hivatkozni arra, hogy későn vették a jegyet, mert ez egy hatéves kislány számára, különösen, ha először repül, és pláne először az ikertestvére nélkül, nem érdemes. Tele volt a gép, mint a londoni járatok általában, kellett tehát egy kis ügyeskedés, meg kimondatlanul is visszaélés azzal, hogy ismert ember, sikeres színész, meg azt is gondolta magáról, hogy ő a mindent elintéző apuka. Gurulóút. Megállás, gurulás, csak ne késsünk. Végre felszállnak.”

ZENE

Fáy Miklós Ludovic Tézier operabeli dalestjét értékelte.

„Schumann A költő szerelme című dalciklusával indult az este. Azért ez nagypálya, nemcsak neki, mindenkinek az, Schumann mintha ott kezdte volna a dalciklusírást, ahol Schubert abbahagyta, egyre nagyobb és nagyobb hangsúlyt helyezve a kíséretre, az énekes és a zongorista együttműködésére, a mű kamarazene-jellegére. Ez Tézier esetében leginkább azt jelentette, hogy ő elénekelte mind a tizenhat dalt, körülbelül egyformán, és hogy mi ebben a változatosság, a tartalom, a fejlődés és a zene, azt eljátszotta a zongoránál Julius Drake. Csak azért nem panasz, mert Tézier-nek nagyon szép, meleg, vaskos, erőteljes hangja van, öröm ezt a légnyomásváltozást testben érzékelni, egy szobában lenni vele, de egy dalest ideális esetben egyáltalán nem ilyen. Vagyis ez így nem dalest, hanem zongoraest, énekkísérettel.”

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás a Bohn Mélyépítő Kft. a Média Építészeti Díját elnyerő irodaházáról és a naphegyi  Dezső utcai minibölcsődéről írt építészetkritikát.

„Újabb dilemmagubanc helyett a feloldás: lassan barátkozni. Megszoktam, hogy a sötétben is diszkrét kivilágítással világít, hogy hatalmas üvegfelületei olykor nemcsak a Nap fényét, de melegét is képesek továbbtükrözni. Opportunista vagyok, ha változik a véleményem? A város, és ebben az esetben egészen pontosan az utcám is változott, most máshogy is megy a bőrömre.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu