Az Élet és Irodalom 13. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Éjszaka pedig igenis alszom”

Patat Bence műfordítóval Lovász Andrea beszélget

„Az észak-európai irodalmat magyarul olvasók számára ismerős Patat Bence műfordító neve. A nagy észak-európai szerzőktől a skandináv krimikig rengeteget fordít, az ő magyar hangján szólal meg többek között Maja Lunde, Jón Kalman Stefánsson, Karl Ove Knausgård.”

FEUILLETON

Halász László Sértődékenység, sértődöttség, sértés, sértettség címmel írt esszét.

„Az emberi természetnek változatosságra van szüksége, ebből indul ki Kierkegaard. Még a lelkesedést leginkább kiváltó időkben sem érjük be a csodálattal. Minél tovább tart, annál kevésbé lelkesítő és annál inkább teret ad a ressentimentnek. „Azzal a veszéllyel jár, hogy kellő reflexió híján ugyanazt a dolgot először tréfának tekintik, és ha nem sikerül, sértésként fogják fel; amikor pedig ez is kudarccal jár, úgy néznek rá, mintha egyáltalán semmi se volna, netán szellemeskedés lenne; és ha ez sem áll meg, akkor figyelmet igénylő erkölcsi szatírának tartják; végül újabb sikertelenséget követően arra következtetnek, hogy nem érdemes vele foglalkozni.” A megértés hiánya megakadályozza és kioltja a cselekvést. Pillanatnyi lelkesedés ugyan kitörhet, de aztán jön az apátia és a mindent beborító csend, az ellenállás tehetetlenségével. A nemzedék (= tömeg) kora uralkodik az egyéné fölött.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba „A magam részéről” címmel írt kritikát Demény Péter esszékötetéről.

„Számomra ma Demény Péter a legizgalmasabb magyar esszéista. Sokan vannak kiválóak, de ő talán a legmeghökkentőbb. Néha kiszámíthatatlan, merész állításokat tesz, néha a bátrabbnál is egy fél fokkal merészebb, néha a személyesnél is magánjellegűbb, ámde közben alapos, körültekintő, méltányos, pontosan tudja, mi merre meddig. Nem árul zsákbamacskát, nem ötöl-hatol, nem mondja, hogy ha akarom így, ha akarom úgy. Azt mondja, amit gondol. Lehet, hogy az újságírói múltja az oka, lehet, hogy más családi oka van, de Demény Péternek mindig olyan viszonya van a tárgyához, ami kikezdhetetlenül az övé, megkérdőjelezhetetlenül tisztességes, a szónak abban az értelmében, hogy ha a szerzőt álmából fölvernék, akkor is pont azt mondaná, amit az alapos gondolkodás, meditálás, árnyalás során kiküzdött magából. Személyesen „kiküzdött” írások ezek, de nincs bennük semmi fárasztó küzdelem, semmi izzadtság. Gördülékenyek, lazák, jól olvashatók, szellemi izgalmat és olvasói örömöt egyaránt adnak.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Áfra János Omlás című verseskötetéről:

Visy Beatrix „Omladék fölette”

„A kötet néhány darabja mintha kifejezetten konkrétabb eseményekhez kapcsolódna, mint például a pápa vatikáni jelenlétének vagy az atomkárosult testeknek és a csernobili atomkatasztrófának a megjelenítése. (Ez utóbbi például a költő születési idejéhez kapcsolódik, így egészen konkrétan is érthetők az „egy atomfelhőben növekedtünk, / amiben hónapokig főtt az anyaméh burka”.) Ám ezek a versek is hamar elszakadnak a konkrét helyzetektől, továbbá Áfra költészetének elvonatkoztató vonását, a versírás és a költészet rituális, metafizikai státuszát mutatják és erősítik azok a költemények is, amelyek egy-egy képzőművészeti alkotás hatására készültek el. Az inspirációk jegyzékét a szerző közre is adja a kötet végén, többnyire kortárs alkotások, projektek; ezek közül az El Kazovszkij Asztali balettje ihlette Preparáció című vers a placcra, a létezés nyilvánosságára kitett ember látszólagos magabiztossága mögött rejlő arctalanná, személytelenné csupaszított kiszolgáltatottságát, törékenységét érzékelteti.”

Payer Imre Világépülés és -omlás

„A szöveg poétikai konstellációja jelentéscentrumként alapvetően közvetett lírai szubjektumokat hoz létre az olvasás folyamán. Az Oszlop és az Anyagfáradás című, valamint az utolsó, Entrópia ciklusban az szinte nem is azonosítható, a negyedikben viszont érdekes módon a ciklus címe is Hidak – személyes jellegű az átvezetés két személytelen költői világba, tehát ebben a közbülső ciklusban, illetve a második, Alapfal címűben a leginkább önéletrajzi jellegű a beszélő, de úgy, hogy mindez azért itt is az elvontság irányába hat. A kilencvenes évek ironikus, nyelvjátékra alapozott költészetének nyoma sincs Áfra János verseszményében. A kötet meg is adja az olvasónak a dekódoláshoz az „útmutatót”: „Mert csak az van, /ami láttatja magát, / csak az fosztható ki, /amin gondolatok és /fények törnek meg, /ami nem áraszt, csak, /tompítja a ragyogást, /majd elnyelni, /ahogy egymást árnyékok /nyelik el, az egybe- /fűzött emberi életek.”(Kód)”

VERS

A versrovatban ezen a héten Gál Ferenc, Kerber Balázs és Papp-Sebők Attila versei kaptak helyet. Ezen a helyen Gál Ferenc Járóföld című párversének második darabját idézzük:

Még hátravan a virágeső
időtartamának meghatározása.
A ranglétrák nyikorgása,
amiből kihallom a vágyvezérelt
szólamot az idők kezdetéről,
hogy uruk milyen hangulatok
rabja, és kit miért utánoz.
A gerlék röptetése idén arra
céloz, hogy a fejünk fölött
tökéletes világok születnek,
a harsonaszó a mindenevőket
köszönti. Már csak annyi kell,
hogy a prémgallérokat a puha
drótozással egymás köpenyére
hajtsuk, tűzijátékbombáktól
a házak homlokzata zöldre vált,
és beköszönt, vagy, ízlés szerint,
elmarad az ünnep.

PRÓZA

Ayhan Gökhan, Kőrössi P. József, Bíró Zsombor Aurél, Csabay-Tóth Bálint prózája.
Tárcatár: Harag Anita.

Részlet Ayhan Gökhan Józsefvárosról című írásából:

„Előbb láttam halotti bizonyítványt, mint szerettem meg Józsefvárost. A szélén tartózkodnom nem volt bonyolult, a nagymamám az Uránia Mozival szemben árult virágot. Mai napig látszik az eltűnt bódéja helye, mai napig látszik a nagymamám. Nyomot hagyott a Földön, ugyan sajnálatos módon ezen, a lehetséges világok legrosszabbikán. Gyerekkoromban ültem a nagymamám bódéjában, állandó hátranézésben, mikor jár le az ott töltött idő. A túloldalon az óra egy lassan múló időt mutatott. Az idő múlása az órán kívül abban volt mérhető, mikor jelenik meg az idősebb nagybátyám a játékteremből, kérni újabb ötszáz forintot a nagymamámtól. Részben ebből sejthettem: nem játék az idő.”

FILM

Stőhr Lóránt WimWenders Tökéletes napok című új filmjéről írt.

„A német új film folyton úton lévő rendezője nyolcvanhoz közelítve sem tagadta meg egykori Amerika-imádatát, melyet a Tökéletes napokban meglepő közegbe szőtt bele. Mert van még egy másik világ, ami közel áll Wenders rendezői alkatához, éppen az ellenkezője a végtelen autózások és a nyers rockzene Amerikájának – ez Ozu Jaszudzsiró Japánja, akinek Tokyo-ga című esszéfilmjét szentelte 1983-ban, a hétköznapi élet apró emberi történéseinek, visszafogott örömeinek és bánatainak, azok filmre komponálásának kelet-ázsiai művészete. Wenders ragyogó fantáziával ötvözte a hagyományos japán értékeket, a természettel való bensőséges kapcsolatát, a másik emberrel szembeni mély tiszteletet az amerikai rockzene önkifejező vagányságával, bátor érzelmességével, s alkotott a kettő keresztezéseként a Tökéletes napokkal egy szívet melengető szerzői mozit.”

ZENE

Fáy Miklós Gounod Rómeó és Júlia című operáját véleményezte. Az előadás a Metropolitan élő közvetítésében volt látható.

„Mintha a Metropolitan utóbbi két előadása azt akarná bebizonyítani, hogy vége a tenorínséges időknek, jönnek az újak, és belelépnek a régiek lábnyomába. Bernheim ráadásul francia, így Roberto Alagna után két évtizeddel újra átélhetjük azt, hogy a főszereplő nem ropogtatja az r hangokat, hanem igazi, lágy, varázslatos raccsolást ad elő. Ennek így kell elhangoznia, fontos hangsúlyozni, hogy ez nem az a Rómeó és nem az a Júlia, hanem elmentek a francia operába.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu