Az Élet és Irodalom 15. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

ESTERHÁZY PÉTER 75 ÉVE SZÜLETETT

A heti lapszám hat írással emlékezik az íróra.

FEUILLETON

Margócsy István: Esterházy Péter és a kortárs irodalom történetisége címmel írt emlékező esszét.

„Esterházy nagyívű pályája mint jelenség egészen különleges valami volt – lecsúszott és kizsákmányolt arisztokrata családból származván, nem kevés viszontagságon keresztül, tisztán írói tevékenysége (és ennek visszhangja) révén a társadalmi nyilvánosság központjába került; sokféle szerepet elvállalt, sokféle aktivitást mutatott fel (mindig magas színvonalon!), igen komoly szellemi befolyásra tett szert – s mindezen közben megőrizte írói autonómiáját és történelmi örökségét is, úgy vállalván a történelmi család képviseletének igencsak nehéz feladatát, hogy mindvégig távolságtartással nézte a történelmi autoritásoknak mindenféle fajtáját, beleértvén a saját család hagyományát is. Esterházy egyszerre volt „egyszerű” író (vagy ahogy Ottlik fogalmazott: „egy ürge”), s egyszerre volt, hagyományos szóval élve, a „nemzet mindenese”: népszerű, igen sokak által olvasott „szépíró”, irodalmi és politikai publicista (mai szóval mondhatnánk: influenszer).”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Ott élned, itt halnod kell címmel írt recenziót Maya Binyam Akasztófa című regényéről.

„Az Akasztófa mégsem az apa története, egyes elemek (a politikai megfontolásokból kirótt börtönbüntetés, a menekültlét) visszaköszönnek ugyan a regény lapjain, és bizonyosan erős motiváció vagy háttérélmény volt a részletek megrajzolásához az írónő felnőttkori etiópiai utazása, a könyv valójában az írói fantázia szülöttének tekinthető. A cselekmény egyetlen mondatban összefoglalva arról szól, hogy a főhős, egy afrikai, vélhetően etióp menekült huszonhat évnyi távollét után egy napon elindul az Egyesült Államokból a szülőhazájába, hogy ha megmenteni már nem is tudja, legalább utoljára lássa, találkozzon hosszú ideje betegeskedő, az évek során hozzá hiábavalóan többször folyamodó, éppenséggel már a sír szélére sodródott öccsével.”

AZ ÉS KÖNYVE ÁPRILISBAN

Demény Péter Nincs rejtve címmel írt Esterházy Péter Vanni van – Válogatott beszélgetések című kötetéről.

„Az interjú a hiúság műfaja, a beszélgetés nem” – idézi az Örök párbeszéd című előszóban Pál Sándor Attila magát Esterházyt. Ő, mármint Esterházy, mindig képes volt megmutatni az interjúban a beszélgetést – legalábbis az esetek nagy részében: az Index.hu fórum olvasóinak kérdéseire írt válaszok nem mindig ilyenek (113-123.) Jellegében azonban mégiscsak olyan volt ez az ember, hogy máshonnan látott: szerintem ezért röhögtünk és röhögünk még ma is annyira egy-egy mondatán. De ha nem röhögünk, a humor akkor is ott van: a szemléletben, a látásmódban. És a humor nem szatíra: a humor empatikus és megbocsátó. Ezért hiányzik Esterházy. Még csak azt sem mondhatom, hogy „mindenütt itt van, csak itt nincs”, mert nem nagyon látom a szemlélete öröklődését.”

VERS

A versrovatban Debreczeny György, Molnár Krisztina Rita és Röhrig Géza versei olvashatók. E helyen Debreczeny György sokak nevében megfogalmazott kérését magában foglaló versét közöljük:

véletlenek márpedig vannak

édesdrága szerkesztő úr!
véletlenek márpedig vannak
éppen a tegnapi volt a negyvenedik kedd
amikor véletlenül elfelejtettem
felhívni uraságodat

hogy verseim sorsa felől tudakozódjak
és talán nem is érdeklődnék sohasem
ha nem tartanék attól
hogy a posztumusz közlésről
vagy elutasításról
esetleg nem szereznék tudomást
mert a bardo során valamilyen
alantasabb létformában születnék újra

kérem ezért nagy tisztelettel
édesdrága szerkesztő urat
hogy irományaimra még lehetőleg
jelenlegi létformám idején
válaszolni szíveskedjék

PRÓZA

EP 75 – Tematikus prózaösszeállítás – Darvasi László, Dragomán György, Pál Sándor Attila és Vámos Miklós prózája.

Tárcatár: Gurubi Ágnes.

Részlet Dragomán György Esti 75 című írásából:

„Mert akkor még azt hittem, gondoltam, reméltem, hogy aki halott, annak nem lesz már többet születésnapja, olyan rendes igazi, a kivilágított nagyterembe tortabegurítós, hatvanötgyertát zihálva elfújós, az biztos, hogy nem, hanem csak olyan lettvolnás, lennés, malennés, úgy mint ma, máma, ezen a napon, lenne iksz éves, aholis iksz tetszőleges hatvannál nagyobb öttel osztható egész szám, ma lenne iksz éves ikszipszilon, aholis ikszipszilon tetszőleges átlagosnál sokszorosan nagyobb szellemi teljesítményt ránk hagyó drága halottunk, és akkor nevezett ikszipszilona barátai és üzletfelei, tisztelői és gyűlölői, egy percre, vagy ha nem egy egész percre, hát egy leheletnyire magukba szállnának, vagy épp kikelnének magukból, újra a régi szeretettel, a régi dühvel viszonyulnának, szegény iszszipszilon, ha élne, de közénk lövetne, sóhajtanák, így képzeltem, ha képzeltem, vagy képzelte Esti, ha képzelte.”

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás kritikája a húszéves Müpáról szól. 

„A Müpa nagyon sok pénzből és jól működik. Mindezt akkor vesszük észre, ha öszvér kultúrpláza jellegéből már semmit vagy keveset érzékelünk. (A tervező, Zoboki Gábor nevezte így valaha, egészen pontosan kulturális bevásárlóközpontnak.) Gyakran – és szerencsésebb, ha gyakran – előfordul, hogy egy ház imidzsében idővel a használhatóság, kihasználtság, a tartalmi minőség elnyomja a hardver elsődleges látványát, képes akár szebbé is válni a jóságtól.”

RÁDIÓ

Károlyi Csaba Kadarkai Endre A nagy mű című műsoráról írt, amelyben Závada Pál első regényének, a Jadviga párnájának a jelentőségéről beszélgettek.

„Március 29-én Závada Pál 1997-es első regénye, a Jadviga párnája volt a téma. Az író szerényen beszélt, és igyekezett pontosan emlékezni. Zavarba ejtőnek és megtisztelőnek nevezte »a nagy mű« fogalmának használatát a regényére, de megjegyezte, »a nagy mű az, ami alatt beszakad az asztal«, ahogyan Spiró mondta, ez alapján Závada szerint a Harmonia cælestis, a Párhuzamos történetek, a Fogság és a Neandervölgyiek a nagy mű. A Jadvigát inkább sikeres műnek tekintené, melynek sikerét nem lehet megismételni.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu