Az Élet és Irodalom 30. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Lássuk a mintázatokat”
Kemény Lilivel beszélget Zeck Julianna.

„Kemény Lili autonóm alkotó, de nem egykönnyen lett az, vagy máshonnan nézve mindig is az volt. Áprilisban megjelent első regényében, a Nemben ezt az autonómiaharcot követhetjük végig, a beszélgetésben pedig felsejlik egy olyan szerző, aki minden elkészült és még folyamatban lévő alkotását vérrel-verejtékkel szüli meg, akinek lázadása elsősorban belső küzdelem, és aki minden szempontból függetlenségre törekszik. Beszélünk az SZFE-ről, a szökés produktivitásáról, viharvert figurákról, fullasztó évtizedekről, az erőszak „fontosságáról”, különutasságról és a Freeszfe-n vállalt új szerepéről.”

FEUILLETON

Milbacher Róbert a Prométheusz-szindrómáról írt esszét.

„Tudtommal persze a pszichológia nem tart számon semmiféle Prométheusz-szindrómát, amit itt és most mégis a mindenkori lázadókra jellemző attitűdként, súlyosabb esetekben: kórképként próbálok definiálni. Pedig az aktuálisan regnáló hatalom elleni lázadás sokszor öngyilkos késztetése, valamint a világ s benne az ember felszabadításának, fölemelésének leküzdhetetlen kényszerré terebélyesedő vágya így vagy úgy, de vitathatatlanul része a szellemi-lelki struktúránknak. (Ezt Edvi Illés Pál rajoskodásnak hívta az 1820-as, Kemény Zsigmond pedig rajongásnak az 1850-es években, egyikük sem pozitív előjellel.) Persze az is igaz, hogy nagyon is ellentmondásosan viszonyul ehhez az emancipatorikus, újító hevülethez mind a felszabadítani kívánt társadalom, mind maga az ebben a szindrómában szenvedő egyén. Ennek az ambivalenciának – egyszerre csodáljuk és gyűlöljük az újító elméket, és szenvedünk a bennünk lévő izgágaságtól – jól dokumentálható kulturális, irodalmi kódjai vannak, mint amilyen történetesen a Prométheusz-mítoszból származó elbeszélés maga.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Darida Veronika Fénykép által világosan című recenziója Roland Barthes Világoskamra című művének új fordításáról szól.

„A Világoskamra egyik fő témája a fotográfia és a halál kapcsolata. Mivel Barthes szerint a művészetek közül a színház áll legközelebb a halálhoz (minden rituális színház a „holtak feltámasztása”), ezért a fotográfia és a színház között is lényegi rokonság fedezhető fel: „a Fotó olyan, mint egy ősi színház, egy Élőkép, a mozdulatlan és kifestett arc megjelenítése, amely alatt felsejlenek a holtak” (29.). A halál azonban mélyebb értelemben is jelen van a könyvben, ahogy ez a második részben válik világossá, mely mintegy visszavonja az előző rész állításait, annak érdekében, hogy felmutassa a „lényegi képet”, a fotó valódi evidenciáját, és ezt a lehető legszemélyesebben teszi.”

AZ ÉS KÖNYVE JÚLIUSBAN

Károlyi Csaba A véletlenek meséje címmel írt kritikát Láng Zsolt Az emberek meséje című regényéről.

„Láng a vele készített interjúmban azt mondta: „A gyilkosság volt az élesztőm” (ÉS, 2024/18., máj. 3.). Valójában minden gyilkosság rejtélyes. De a legnagyobb rejtély nem más, mint az emberek – akárhonnan nézzük – örökké megbízhatatlan meséje. A cselekmény végig kitartott feszültsége éppen abból a dilemmából következik, elhisszük-e, hogy a véletlenül bekövetkező események elkerülhetetlenek. Eddig a Bolyai volt Láng Zsolt legtitokzatosabb regénye, de Az emberek meséje még megfejthetetlenebb, és ezért még izgalmasabb.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Borsodi L. László, Pál Tamás és Wirth Imre verseit közöljük.
A névsorban a legnagyobb meglepetést Pál Tamás neve okozhatja, ő ugyanis nem a hivatásos irodalom felől lépett ezekre a hasábokra, hanem karmesterként, a Szegedi Nemzeti Színház egykori operaigazgatójaként, a társulat örökös tagjaként írta ezeket a verseket; néhány napja, július 16-án ünnepelhettük 87. születésnapját. Mutatványként itt a számban közölt Don Quijote-ciklusának záródarabját adjuk közre:

Epilógus

a játszma végén egyre jobban
tudom már ki vagyok ki voltam
lehet azonnal el kell mennem
de árad még a zene bennem
s a férfilét kalandos vége
ámít szerelem új reménye
s én félig vakon süketen
hívását holtig követem

PRÓZA

Borda Réka, Mátyus Melinda és Vörös Anna prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Vörös Anna Apám földje című írásából:

„A puszta segíteni akarás. Ilyenek vagyunk. A jó szívünk visz a sírba, mondja a mamám, mikor eszébe jut a sárga föld, mindig a sárga földet emlegeti télutón, ami majd elveszi végre erről a nagy büdös világról. Azok, akik kibírják a telet, arra az évre megmaradnak. Nyáron nem hal meg senki. Csak akkor van baj, ha lány unoka születik, mert a lányok elviszik az öregeket. Én a Kíváncsi mamát vittem el, mikor megszülettem. Azt sem tudom, kicsoda. A síron van róla egy fotó. Szűk, szigorú macskatekintete van, és horgas, keskeny orra. Átható tekintete. Van valami szúrós, könyörtelen a nézésében, talán amiért olyan kihívóan mered a kamerába, és ez jó, ezt akarom örökölni tőle. Féljenek tőlem, hagyjanak békén.”

SZÍNHÁZ

Prikazovics Júlia Závada Péter, Varga Zsófia és Kovács D. Dániel [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt című előadását értékeli.

„Kovács D. Dániel rendezésének egyik alaptézise, hogy semmi sem az, aminek látszik, s ennek megfelelően az egyértelmű tanulság sulykolásán túl, miszerint a szociális életünkre és a karrierünkre is veszélyes lehet, ha a videojátékok rabjai leszünk, arról sem feledkezik meg, hogy a problémákat több oldalról is megmutassa. Nevetségesnek tűnhet például a magát lovagnak képzelő angoltanár, de az előadás Nagy Zsolttal mint egyfajta rezonőrrel kimondatja, hogy igenis szükség van erre az attitűdre, hiszen »ma már nincsenek hősök, mindenki full cinikus – végre van valaki, aki hajlandó vásárra vinni a bőrét az elveiért«.”

TÁNC

Fuchs Lívia az idei bécsi ImPulsTanz fesztiválról ad körképet.

„A magyar kortárs tánc reprezentánsai szinte sosem kerülnek be az ImPulsTanz kínálatába (bár Biczók Anna Delicate című női triója épp tavaly szerepelt sikerrel az [8:tension] szériában), idén mégis volt magyar fellépője a fesztiválnak, még ha Eszter Salamon földrajzi elhelyezésében Magyarország előtt ott szerepel Német- és Franciaország neve is. Mert Salamon pályája az utóbbiban indult, hogy aztán a konceptuális tánc olyan nemzetközi sztárja legyen, aki vendégként azért többször fellépett már a Trafóban.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu