Az Élet és Irodalom 28. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Papp-Sebők Attila A tárgyak: szellemek című esszéje Nemes Nagy Ágnes tárgyszeretetéről szól.

„Nemes Nagy szerint a dolgokban hír van, a tárgyakban istenek laknak, ez az objektív költő szent meggyőződése. Kedvenc metaforám is egy személyes élményéhez kapcsolódik. Ha túlságosan elragad a hév, valósággal úgy érzem, magam is részese voltam az élménynek, szinte élesen látom a Soroksári úton áthaladó tevét, mely akadályozza a forgalmat. Mi a teve két púpja? A szó öröme és a szó elégtelensége, mondja Nemes Nagy. Vagyis gyermekkorban megéljük az előbbit (a szóeufória korszaka ez), amikor a kifejezés öröme, konkrétsága kétség nélkül van jelen. Nemes Nagy szerint a kamaszköltészet sok mindenre megtanít, például a jel és a tárgy közötti távolságra, mely fontos, főleg, ha költői ambíciói vannak az illetőnek.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Visy Beatrix Latrok közt, szabadon című kritikája Gubis Éva Más halak című kötetét elemzi.

„Az egzotikus környezetben játszódó nyitótörténet és az azt követő, teljesen más textúrájú Érzéstelenítés remek felütései a kötetnek, ám ez a lendület és színvonal azért nem tart ki mindvégig, s persze nagyon ritka, ha egy kisprózakötet minden darabja egységesen magas minőséget tud hozni. Ráadásul Gubis Éva láthatóan nem is törekedett egynemű prózavilágú kötet összeállítására, inkább megmutogatta „tolltartójának” különféle, becses darabjait. De ezek között akadnak azért semlegesebbek, gyengébbek is, amelyek főleg témaválasztásukban, de poétikai megoldásaikban sem tudják elhagyni a kortárs magyar kispróza biztonságos, megszokott övezetét.”

VERS

A szám versrovatában ezen a héten Nagy Kinga, Terék Anna és Timár Benjámin versei olvashatók, itt most Nagy Kinga egyik versét emeljük ki. 

A kaljalák dala

Amikor hazaért Keljakéle,
csak annyit mondott, hogy a városban
megint hullanak a madarak.

Mi a fejünket ingattuk egyre,
és a nap aranysárga csíkot
hagyott az égen.

Másnap berkenyebogyót vettünk
magunkhoz és illóolajat,
és hallgattunk egész délután.

Én sem árultam el, hogy a héten
már két gubbasztó madarat
is láttam a diófákalatt.

Egyenesen a szemembe bámultak
azzal a bizonyossággal, amivel
az elítélt néz a hóhérra.

Elvégre nincs már mitől félni,
ízlelgetem magam is, ha a vég
madár képében a szemünkbe néz.

PRÓZA

Beck Tamás, Kiszely Márk és Markó Béla prózája.
Tárcatár: Visky András.

Részlet Markó Béla Találkozás a bolgár cárral című írásából:

„Összetársultunk a barátommal az egyetemen, vettünk egy kicsi Consult, vagyis nem az irodagépet, hanem a hordozhatót. Megegyeztünk, hogy azé lesz, aki hamarabb kivásárolja. Az enyém lett. A rendszerváltáskor még megvolt. Egy fél életmű tudója. Töltőtollal írtam, aztán írógéppel lemásoltam. Ma meg golyóstollal írok, majd bemásolom a laptopba. Mi a különbség? Az égvilágon semmi. Egy másik barátom, aki majdnem tíz évvel idősebb nálam, töltőtollal írt, aztán gépírónőhöz vitte. Volt ilyen mesterség. Ma golyóstollal ír, és keres valakit, aki lemásolja. Nem írógéppel, hanem laptoppal. Ebben is mi változott? Annyi azért mégis, hogy egy írógéppel négy-öt másolatot lehetett készíteni csupán. Indigónak hívták a másolópapírt. Hártyaszerű ív, sötétkék festékkel bevonva az egyik oldala. Fehér papír, indigó, egymásra helyezve négyszer-ötször. Ennyit bírt a gép, az utolsó már halványabb volt. Lassan jött így a forradalom. A népfelkelés. Az államcsíny. Sokat kellett dolgozni, hogy elterjeszd a szubverziót. Diverziót. Inverziót. Revíziót. Nehezen ment.”

Részlet Visky András Hetedik beszéd. Rebarbara című írásából:

„Amikor a Hiszekegyben a test feltámadásához jutottunk, én a mondatot mindig felütéssel kezdtem: nem.  Nem hiszem. Lehetségesnek tartom amúgy, szép is volna, de hát mindenestől fogva szükségtelen és értelmetlen. Mi lesz velem, ha a pubertás kori testemben támadok fel. Amikor gonosz szőrök kerítettek hatalmukba, és én nem tudtam, hogyan szabaduljak tőlük. A test feltámadását csak gyalázatos ítéletként tudtam elképzelni. Megszégyenítésem végső liturgiája. Nem hiszem, hogy hinnem kellene benne. Bemondok valami sorszámot, a karszám lesz az, gondolom, amit az iskolában viseltem, kiadják a mélyhűtött ruhatárból a hústestet, én meg belebújok a mások által eldöntött meztelenségbe. Hogy azután egy örökéleten át viseljem, annyi ismerős szeme láttára.”

RÁDIÓ

Károlyi Csaba a Klubrádió Olimpiai Klub című sportműsorát hallgatta. 

„»A kommentátort is a győzelem teszi sikeressé« – ezt már Vitray Tamás mondja, akivel Warholik Zoltán beszélget jó félórán keresztül. Nagy dobás ez a beszélgetés, remek indítás. A 91 éves legendás televízióst nem lehetett könnyű megszólaltatni, Warholik tanár urazza, sejthetően korábban is kapcsolatban állt vele. Vitray Rómától Athénig huszonegy nyári és téli olimpiát közvetített, 1960-tól 2004-ig. Warholik jól kérdezi, Vitray pedig jókedvvel válaszol. Az őt ismerők hallhatták már egyes történeteit, de nagyon jólesett őket összeszedve újra hallani. Ennél szebb indítását nehezen lehetett volna elképzelni egy olimpiai műsornak.”

TELEVÍZIÓ

Csepelyi Adrienn pedig a Netflix Sprint című sportsorozatát nézte meg.

„S ha már nemzeti dolgoknál tartunk, a Sprint című, hatrészes sorozat beillenék országimázs-szériának is, ugyanis a központi eleme nem más, mint a balsors és egyéb politikai együtthatók által megtépázott budapesti atlétikai világbajnokság. A balsors – jól emlékszünk – ezúttal két golfkocsi képében érkezett, melyek a világ legértékesebb embereiből szállítottak néhányat, s a karamboltól volt hangos jó ideig a nemzetközi sportsajtó, hiszen a sérülések és a sokk befolyásolta (-hatta volna, ezt, ugye, sose tudjuk meg, melyik) a legfontosabb sprintszámok eredményeit.
Szóval gyönyörű fénykép ez hazánkról, így tessék elképzelni, el is mondják többen, milyen szép ez a város, csak a képbe belefarolt egy jármű.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu