Az Élet és Irodalom 28. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Horváth Máté: Az „antikritikus” címmel írt esszét Berzsenyi Dániel születésének 250. évfordulójára.

„A XIX. század eleji Magyarországon a kritika helyzete egyáltalán nem volt bebetonozott. Ezzel kapcsolatban érdekes vita bontakozott ki 1815-ben Kultsár István lapszerkesztő házában, egy Kazinczy Ferenc tiszteletére tartott estélyen. Fejér György teológus és Kazinczy között már-már szóváltássá fajuló eszmecsere indult, amelynek részeként az utóbbi hívei állást foglaltak a kritika szükségessége mellett, Fejér viszont azt követelte, hogy egy bíráló társaság döntsön a recenziók közreadásáról, és győződjenek meg róla, hogy érvelés és hangnem tekintetében is megfelelő. Fejér ugyanis nemzeti egységet akart teremteni az irodalomban, és a külföldi olvasóknak azt kommunikálni, hogy a magyar kultúrában nincsenek frakciók. Szerinte tehát bírálatra, vitára és ezek egyik fórumaként szolgáló kritikára, annak műítélő formájában nincs szükség, mert az csak pártoskodáshoz, és nem az általa célként kijelölt egységes irodalom felfogáshoz vezet.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba A test győzelme címmel írt kritikát Fekete Ádám Megszólítások című regényéről.

„A harmadik, félig-meddig metafikciós rész így indul: „Tömkeleg Ábrahám elhatározta, hogy megírja a meg nem született történetét, és egy könyv formájában a nagyközönség elé tárja” (213.). (Itt utalás történik a főhős meg nem született gyerekére, erről még álomjelenetek is szólnak, párbeszédek Kertész Imrével, nem a Sortalanságot, hanem a Kaddist felidézve.) Szellemes fricska, ahogyan a szöveg megelőlegezi, hogy a megjelenést követő interjúk miről fognak szólni: „a traumafeldolgozás lehetőségeiről (…), ez lett a könyv imidzse” (241.) Akkor ezt le is tudtuk. A traumairodalmat már unók számára mondom, ez a regény nem unalmas, és nem is enfarkába harapó, már sokszor végigmondott traumaelbeszélés, miként nem is a divatból épp kifutó autofikciós termék.”

VERS

A szám versrovatában ezen a héten Csengery Júlia, Marno János és Molnár T. Eszter versei kaptak helyet. Közülük Marno János egyik versét ajánljuk itt az olvasók figyelmébe:

Valamiért

Valamiért egyre gyakrabban megy
világgá az ember kedve ezen
a világon. A világ maga, persze,
elmegy magától is, hogy ne menne,
kimúlik, mintha benned sem lett volna,
állíthatja felnőtt vagy gyerekirodalom
garmadája az ellenkezőjét, félelemből
éppúgy, mint megélhetési okokból.
Vannak ugye egérféle férfiak és falánkabb
macskák, a szerző bármelyikük lehet,
csakhogy neked megint begyulladt a fogad,
irány a Roham utca, az antikvárium
után jobbra, a doktornő derűsen fogad,
nincs mit szégyenkezned talált rím miatt,
adódnak bőven komorabb esélyek,
meglátjuk nemsoká az éj leple alatt,
késő visszakoznod, maradj így, halk és szerény,
ez most a Macskák évada, sikerdarab,
addig meg fűljön csak foghíjadban a remény.

PRÓZA

Beck Tamás, Kozma Klaudia, Odze György, Otten Marina prózája.
Tárcatár: Balázs Attila.

Részlet Odze György Londonban mindig esik? című írásából:

„Esik az eső, írta meg Frank a nővérének Pestre. Londonban mindig?, kérdezett vissza ő. Nem mindig, de gyakran. Van a szemerkélő változat, lassú, unalmas, átláthatatlan, a drizzle, mintha csak permeteznének fentről, aztán van a kitartó, folyamatos, amikor az ember azt hiszi, hogy soha nem áll el, és ez lesz a világban az állandó időjárás, eső éjjel-nappal, és az angolok úgy tesznek, mintha ez lenne a normális, mintha nem is érdekelné őket, de már a pakisztániak és a tanzánok is hozzászoktak, hogy ebben az országban örökké ázni kell, aztán van az ablak-beverő, az erős tengeri széllel, mintha korbáccsal ütnék az üveget, az esernyő-kicsavaró, abból aztán végképp nincs menekvés. Soha nem volt ernyője, mert mindig csak gond van vele, ha csukva van, nem nyílik, ha nyitva van, nem csukódik, és mindig csöpög valahol, inkább a fejére húzta a kapucnit, ami nélkül Londonban a kurva eső miatt nem lehet létezni. Igen, tényleg majdnem mindig.”

ZENE

Csengery Kristóf Gárdonyi Zoltán és Lajtha László Sonatas, Trioconcertant című albumától írt.

„Az életrajzi adatok ismeretében talán nem meglepő a megállapítás, amely szerint a lemezen felhangzó művek közül a Lajtha-trió tolmácsolásában a zenehallgató franciás érzékenységgel adagolt színeket, könnyed gesztusvilágot és dekorativitást (valamint nem kevés magyar temperamentumot) fedezhet fel. A két Gárdonyi-opust már nem ilyen könnyű egységesen jellemezni, és az előadások érdeme, hogy a két mű stiláris összetettségét is határozottan felmutatják. A Második hegedű-zongora szonátában Farkas Katalin és Kéry Tamás muzsikálásának színei-hangsúlyai-gesztusai érzékenyen segítik felszínre a Kodály-hatást, de a kodályi szűrőn át a franciás karakter is megjelenik a zenében – a németesen tiszta forma ellenére.”  

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás a Fertő tó két oldalán járt.

„2026. június 27.A Fertő magyar oldalán ekkor 150 civil jelent meg és jelképesen levágták a kerítéslakatot, majd Udvaros Dorottyával az élen egészen az egykori strand vízpartjáig sétáltak. Ide nyolc év után léptek be újra civilek (a juniálist A Fertő tó Barátai Egyesület, a Greenpeace, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége és az aHang szervezte.) És azért is jelképesen, mert 37 éve, 1989-ben a magyar és az osztrák külügyminiszter Sopron közelében ezen a napon vágta át a vasfüggöny drótkerítését is a magyar–osztrák határon.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu